Elnökségi ülés 2020/1 Lajosmizse
2020. február 18-án, kedden Lajosmizsén, a Faház Kisvendéglőben tartotta idei első elnökségi ülését az egyesületünk, ahol hét elnökségi tag és mindhárom felügyelőbizottsági tisztségviselő, valamint több érdeklődő tagunk is jelen volt. Részletesen áttárgyaltuk az MCTE-Genom program jelenlegi
helyzetét. Eddig 4940 állat vizsgálatára 33 tenyészet jelentkezett és 3010 minta került kiküldésre. Az ausztráliai BreedPlan felkészült a genomikai adatok beépítésére adatbázisunkba, a genomikai TÉ számítására. A hódmezővásárhelyi AÁN előkészületei ugyancsak zajlanak, ismételten francia bíró érkezése várható. Döntött az elnökség, hogy ki kapja idén a Charolais fajtáért emlékérmet Hódmezővásárhelyen. Ugyancsak arról is határoztak, hogy készítsük elő következő közgyűlésünkre a jelenleg érvényes versenyszabályzatunk módosítását. A fentiek mellett még számos fontos téma szóba került.
További képek a testületi ülésről itt találhatók.