Állategészségügyi technológia

Szaporodásbiológiai és állategészségügyi preventív technológiai program

  1. A húsmarha tenyésztés gazdaságosságát alapvetően meghatározó borjúszaporulat az adott állomány szaporodásbiológiai státusától függ. Ezért - a lehetőségek határain belül - minden olyan tényezőt és tartalékot igénybe kell venni, és ki kell aknázni, amelynek hatása kedvező a reprodukcióra. A termelési környezet minőségének az egyik legérzékenyebb mutatója a szervezet reprodukciós képessége. Romló mutatók törvényszerűen kialakulnak, ha a tartási - takarmányozási technológia elsődlegesen nem a szaporodóképessége>t szolgálja. A szaporodásbiológiai gondozás - éppen annak magas szinten tartása érdekében döntő.
      1. A reprodukcióval összefüggő értékmérő tulajdonságok, a fogamzóképesség, ellés lefolyása, ellési időköz, az újszülött vitalitása, a borjúszaporulat stb. ez által lesznek elbírálhatók és regisztrálhatók. Így alapját képezik a nemesítői munkának, azaz a genetikai előrehaladást is szolgálják. Központi szerepéből következően pedig a tartás-takarmányozás és tenyésztés gazdaságosságát is meghatározza. A reprodukció számos tényezőtől függ, így azt csak több mutatószámmal érdemes jellemezni és időszakonként rendszeresen ellenőrizni. Fontosabbak: tehenek vemhességi rátája - kedvező ha 85-90 % vagy e fölötti; 1-2 fedeztetési szezon alacsonyabb értékei részletes elemzést igényelnek. Két ellés közötti idő átlaga - követendő a 380-400 nap közötti érték (a leellett tehenek minél magasabb %-ában). Az év eleji nyitó tehénlétszámra vetített, legalább 80 %-os tehén ellést szükséges elérni, minél magasabb hasznosult borjúszaporulattal. Mesterséges termékenyítés esetén jó indikátor a vemhesülési index, az egy vehem előállítására fordított spermaadag.
      2. A fertilitás kedvező, ha az első fedezésre, inszeminálásra fogamzott egyedek aránya üszőknél 60-70 illetve a teheneknél 50 % körüli. Az az összefüggés, amely az aktuális kondíció továbbá az ivarzási nyálka minősége (szénhidrát-tartalma), az ovuláció, a termékenyülés és az embrió-beágyazódás között fennáll, szükségessé teszi, hogy a tenyészállatokat egyedileg elbíráljuk (kondíció-pontozás termékenyítés, fedeztetés előtt, vemhesség elbírálás kapcsán, ellés előtt, és az azt követő hetekben: 0-5-ig terjedő pontszámmal értékelve). E rendszerben - és általában a 3,5-ös tenyészkondíció kívánatos. Ilyen érték mellett a legkedvezőbb a borjúszaporulat, az ellés lefolyása és az újravemhesülés. A napi takarmány-adag energiaszintje és fehérjetartalma a megfelelő kondíció kialakításának eszköze.
      3. Az állomány-termékenység döntő tényezői a tenyészbikák. Genetikai potenciáljuk és a termékenyítő képesség folyamatos, magas szinten történő tartása a cél. A termelési környezetük megfelelő kialakítása mellett, a tenyészkondíció abrak és szálastakarmány bázison történő fenntartása szükséges. A silózott takarmányokat kevésbé célszerű favorizálni.
      4. A túlnőtt körmök miatt ellazuló izületek gyakori okai a selejtezésnek. Nagyértékű tenyészállatok, különösen a bikák esetében akár évente kétszer is érdemes állományszinten elvégezni a csülökápolást, de a nagyobb rendellenességeket soron kívül is korrigálni szükséges.
    1. A várható ellés előtt néhány héttel (az ellés "előkészítő" szakaszának kezdetén) a várhatóan leellő állomány 3-4 %-át reprezentáló, klinikailag egészséges tehén vér (és vizelet) mintájának profilvizsgálata jelentős információt ad az ellési szezon várható lefolyásáról. A minták Ca-, P-, Mg-, Béta-karotin szintje az ellés körüli anyagcserezavarok talaján kialakuló rendellenességek jó indikátora. A legtöbb - vizsgáltatott - profil a magzat, az újszülött vitalitását, sőt az újravemhesülést is befolyásolja. Ugyanilyen tájékozódó vizsgálat végezhető a vemhesítési idény előtt is. A vizsgálati leletek haszna:
      1. Az etetett takarmányok beltartalmi értékéről és a takarmányozás színvonaláról ad felvilágosítást.
      2. Az ellési (fedeztetési) ciklus előtt még lehetőség van a megfelelő korrekciókra (ásványi és mikroelem kiegészítés, karotin emelése stb.), illetve időben föl lehet készülni a (szub)klinikai anyagcsere zavarok következményeinek jobb ellátására. A leletek fényt derítenek olyan rossz gyakorlatra is, amikor a gyakori P hiányt jelentős volumenű napi nedves répaszelet "tetézi".
      3. Pénz-, idő és munkaerő megtakarítást tesz lehetővé, mivel az anyagforgalmi anomáliák gyakorisága csökken, így a megbetegedések, kiesések száma mérsékelhető, kevesebb egyedi rögzítés, kezelés szükséges.
      4. Az ellési szezon kezdete előtt - tekintettel az ország jelentős területének talajadottságára - az állomány depóhatású készítménnyel feltölthető. Ilyenek: a szelén, E-vitamin injekció, D3-vitamin injekció, és ez kombinálható a megfelelő immunizálással is.
    2. Az ágazat költségérzékenysége miatt is döntő tudatosan törekedni arra, hogy az ellési szezonban az ellések, melyek lefolyása fontos értékmérő tulajdonság, minél kisebb komplikációt jelentsenek. Ennek csökkentésében a szülők genotípusa és az ellő állat környezete (előkészítése, felügyelete stb.) meghatározó.
      1. Megfigyelhető, hogy a nehézellés aránya a fajták kifejlettkori testsúlyának növekedésével együtt növekszik. Ugyanakkor a kitartó szelekció hatására napjainkban jelentős számban rendelkezünk kifejezetten könnyű ellést örökítő charolais bikákkal, mint például az AGRONOM, TILL 2000, CAMELEON, vagy az amerikai vonalba tartozó szarvatlan bikák.
      2. A charolais fajta genetikai adottságai (a nagy test ellenére - szülészeti szempontból - “gyengébb” medenceméretek), az ellés lefolyásának minősége (a faj ezen tulajdonsága rangsorában kedvezőtlennek ítélt) következtében e fajtában leggyakoribb a nehéz-ellés (főleg a vemhes üszőkben). A megfelelően előkészített, rendszeresen, aktívan mozgatott (járatott) vemhes üszők és tehenek között nem jelentkezik több ellési nehézség, mint akár a magyar tarka, vagy a holstein-fríz esetében. A vemhesség utolsó harmadában már nincs lehetőség a korábbi gyengébb takarmányozás korrigálására. Ekkor már csak az életfenntartásra és a vehemépítésre takarmányozzunk!
      3. A charolais fajtasajátsága a hosszabb megnyílási és kitolási fázis. Nagyon sok múlik az - erre felkészített és tapasztalt - elletőmesteren, akinek elsősorban (elnevezésével ellentétben) az ellések időbeni lefolyásának felügyeletével kell foglalkoznia. Az ellés dinamikájának ismeretére alapozva kell meghatároznia, hogy az eset segítség-nyújtást igényel-e vagy sem. A dinamika itt a születendő borjú prezentációját (fekvés - helyeződés - tartás), a hólyagok megjelenésének, felrepedésének megfelelő sorrendjét jelenti, az anyai tolófájások fokozódó erősödésével. A fajta átlagos méreteit elérő, többször ellett tehén - fejfekvésben - a kb. 40 kg testsúlyú borját rendszerint segítség nélkül megelli - ugyanez farfekvésben már megengedett erejű, tempós húzatást igényel. A 40-45 kg fölötti testtömeg általában megengedett erejű húzatást feltételez.
      4. Az adott ellésről készített rövid feljegyzés (az ellés lefolyására, anyára, utódra utaló adatok) alapját képezi a zavartalan ellésű "vonalak" kialakításának, ugyanakkor az optimális időben történő eredményes beavatkozás reálisabban várható el.
      5. Az ellés utáni felügyelet ugyancsak fontos.
        1. Az anyai vérzések, burokelvetés megfigyelése a méhelőesés veszélye miatt is lényeges – feljegyzése szükséges. Az anya-borja közötti újszerű kapcsolat kialakulása, a borjú szárazra nyalása, föcstej kiszopása ugyancsak indokolja ezt. Az újszülött ellátása, a vitalitás-fokának elbírálása, köldökcsonk - fertőtlenítés, négy-öt liter föcstej arányos felvétele az első 26-27. órában, a bélszurok eltávozása meghatározó jelentőségű.
        2. A húsmarhában az ellést követő méhinvolúció gyors - még komplikált esetben is - a szopások hatására kialakuló oxytocinhullám megannyi injekcióval ér fel. Ehhez képest - és részben ezért - a petefészkek reaktiválódása vontatottabban halad (különösen akkor, ha az energia-hiányos állapottal párosul).
    3. Javuló vagy tenyészkondícióban lévő, - involúciójukat - szövettani értelemben is - befejezett állatcsoportokban bevethető biotechnikai eljárás az ivarzás-szinkronizálás.
      1. E módszer előnyei:
        1. A nőivarú tenyészállatok ivarzásának (fogamzásának) időbeni koncentrálása, időzítése
        2. Rövidülő szerviz-periódus: elérhető, hogy a csoport zöme a tenyészciklus elején termékenyüljön. A koncentráltan bekövetkező ellések pl. később homogénebb, nagyobb számú borjú értékesítését is lehetővé teszik, így jobban tervezhető a rotáció is.
      2. A módszer hátrányai között említhető a program fix időbeni végrehajtásához szükséges állatrögzítés, többletmunka és gyógyszer - hormonköltség, a koncentrált ellések figyelmesebb követése.
      3. A legfontosabb annak hangsúlyozása, hogy csak ott lehet alkalmazni, ahol a tartási - takarmányozási körülmények azt lehetővé teszik, és csak egzakt ivarszervi diagnosztika után!
    4. Alapvető érdek fűződik ahhoz, hogy minden olyan - az állatok egészségét veszélyeztető - körülményt kiiktassunk, illetve minden olyan - az állományban korábban előforduló - megbetegedést megelőzzünk, mérsékeljünk - annak specifikus és hajlamosító tényezőivel együtt -, amely csökkenti az állatitermék termelés mennyiségi és minőségi mutatóit.
      1. E cél elérésére hivatott az állategészségügyi preventív technológia. A termelési környezet - általában nem a kívánatos irányba történő - gyakori változásai, a folyamatos genetikai előrehaladás, másfelől az élő szervezet - meglehetősen - egysíkú válaszreakciói (adaptációja) megkövetelik, hogy e preventív szemléletű technológiai elemeket folyamatosan aktualizáljuk. Ez pedig feltételezi a rendszeres állományfelügyeletet, egyedi klinikai vizsgálatok, mintavételezések stb. útján összegyűjtött adatok helyes értelmezését és az annak megfelelő technológiai korrekciókat. A hatékonyan működő állategészségügyi technológia preventív szemléletet tükröz, és állomány- illetve telepspecifikus. Az érvényben lévő Állategészségügyi Szabályzat rendelkezései és a helyi "specialitások", illetve az ellenük való védekezés képezik a technológia vázát.
        1. Három fertőző betegségtől: a gümőkórtól, Brucellától, és leukózistól való állomány- és egyedi mentesség nélkül a nemzetközi és hazai állatforgalomban nem vehet részt szarvasmarha. A szükséges vizsgálatokat ezért pontosan el kell végezni és az esetlegesen előforduló pozitív egyedeket az állományból ki kell emelni.
        2. A szerológiai leletek (vetélés, apaállat vizsgálatok stb.), illetve a borjak, növendékek kórbonctani, kórszövettani, bakteriológiai, virológiai lelete lehetőséget teremt a leptospirózis, a chlamydiózis, a Q-láz, a listeriózis, a salmonellózis, a haemophylózis, a hampylobacteriózis, az IBR-(IPV-IBP), illetve a BV-MD oktani diagnózisára. E fontos, szaporodóképességet is befolyásoló fertőző betegségek ellen - a veszteség mértéke, illetve a diagnózis alapján - specifikus védekezési módszereket (vakcinázások, kemoterápia stb.), illetve rendészeti-higiéniai előírások bevezetését kell szorgalmazni. Ezek az elkülönítések, kiemelések, fertőtlenítések, rágcsálóirtás, vadmadarak távoltartása. Az adott leletek birtokában meghatározható a további eljárási rend is pl. védőoltásban részesítendő állatok köre, a vakcinázás rendszeressé tétele. E "monitor-rendszer" működtetését nemcsak állategészségügyi érdekek indokolják, hanem az is, hogy e fertőző betegségek zöme zoonózis, vagyis az ember is fogékony irántuk.
        3. A paratuberculózis kórokozójának széles elterjedtsége, ellenálló képessége és a húsmarhák hosszú élettartama jelentősen növeli e betegség kialakulásának és kártételének reális veszélyét.
        4. A fertőző betegségek elleni védekezés egyik alapját a "saját állomány után pótlásra való törekvés" teljesítése képezi. A zárt tenyészetben egységes immunbiológiai állapot alakítható ki, amelyben nagyobb járványok kitörése nélkül a "honos" vírusok, baktériumok ellen jóval könnyebb az eredményes védekezés.
      2. A fölvehető kolosztrum mennyiségét és védőanyag koncentrációját jelentősen csökkentheti, ha az állományban gyakori az ön és a kölcsönös szopás. Gyakoriságának csökkentésére a különböző profilú műanyag és fém orrcsipeszek, karikák behelyezése megfelelő. Minél nagyobb az immunbiológiai összhang a vemhes anya által megtermelt föcstej és az adott termelési környezet között, annál kisebb lehet a borjúveszteség mértéke az első hetekben. A vemhes állatok baktériumos és vírusos betegségek elleni kolosztrum-specifikus globulinszintje - megfelelően összeállított és optimális időben történő - vakcinázásával jelentősen növelhető. Az ily módon még értékesebbé tett föcstej által nyert passzív immunitás a született borjak túlélési esélyét jelentősen növeli.
      3. A borjak "enteritis komplexe" (hasmenéses tünetegyüttese) rendszerint hasmenés kialakulásával jár. Veszélyét az újszülött borjak hidrolabilis állapota (testük mobil vízkészletének gyors elvesztése) és az ebből eredő és egymást erősítő egyéb kórtani folyamatok (pl. toxinhatás, csökkenő vitalitás, pH-változás, a keringés összeomlása stb.) jelentik. A betegség rapid lefolyása, a beteg egyedek időbeni észlelése, többnapos kúra szükségessége, munka és költségigényes volta miatt a megelőző vakcinázás általában sokkal eredményesebb, mint a gyógykezelés.
      4. A húshasznú szarvasmarha-tenyésztésben sokszor okoznak egészségügyi problémáját a légzőszervi megbetegedések. Feltárásuk és az ellene való vakcinázás döntően meghatározza gyakoriságukat. Fontos annak hangsúlyozása, hogy a vírusos alapfertőzés (IBR, PI-3; RS, Adeno, VD) megelőzésére egyre több helyen folyik mentes állományok kialakítását célzó program.
      5. Az intenzív (abrakdús) nevelés,vagy hizlalás, a rostszegény takarmányozás, a zsúfolt tartásmód szintén sok probléma forrása lehet.
      6. A speciális adottság az év nagy részében történő legeltetés
        1. így rókával való kontaktus lehetősége - kapcsán, a pásztorebek évi kötelező oltása - veszettség ellen-, valamint a 3-4 havonkénti gyógyszeres féregtelenítés el nem maradhat
        2. A korábbi évek tapasztalataira alapozva a legelőre hajtás előtt a lényeges beavatkozásokat érdemes elvégezni: vakcinázni szükséges - ahol előfordul - lépfene, sercegő üszök, rosszindulatú vizenyő, bacilusos vérfestékvizelés, tetanusz ellen.
        3. A téli istállózás során rendszeresen állomány-megfigyelés szükséges, hogy az ilyenkor aktivizálódó külső élősködők (rühatkák, tetvek) ellen időben és hatékonyan fel tudjunk lépni.
        4. A legelő ismerete nemcsak annak botanikai összetétele miatt fontos: Ha az összetételben magas a pillangósok aránya, vagy savanyúfüves, gyomnövényekben dús legelőkön, esetleg mérgező növényfajok jelenléte, mind más kockázatot jelent és más beavatkozást igényel.
        5. A legelőn a napi 3-4-szeri itatás, még inkább a folyamatos vízellátás megszervezése jelentős gond. Nemcsak a jelentős napi volumen (hőmérséklet, felvett takarmány függvényében 60 - 80 l/tehén) kijuttatása nehéz, hanem az ivásra használ víz minőségének garantálása is.