Utolsó módosítás 2017. dec. 15.
Minősítés Akasztón

elado

A ch. fajta típusainak kialakulása

A charolais szarvasmarha fajta és típusainak kialakulása

Domokos Zoltán – Tőzsér János

Mottó:

„harmonizálnunk kell a genotípust és a környezetet”

(Cundiff és mtsai, 1992)

Összefoglalás

Az összefoglaló tanulmány időszámítás után 878-tól napjainkig nagy távlatot felölelve, újszerűen mutatja be a francia charolais fajta fejlődését Franciaországban, Angliában és a Föld más területein. Fontos ismeretekkel szolgál a cikk a fajta törzskönyvezéséről, 1864-től kezdődően 1900-ig a fajta létszámadataival együtt. Azt a folyamatot, hogyan vált világfajtává a charolais fajta az 1950-es évektől, több korabeli tenyészállat fotóival mutatják be. A tanulmány részletesen taglalja a charolais fajtán belül elkülöníthető típusok (tenyésztői, hentes, köztes, könnyűellő, ranch) kialakulásának okait, az egyes típusok jellemzését a világban, Franciaországban és Magyarországon. Fontos információ a könnyű ellésre irányuló szelekció gyakorlatának bemutatása, valamint a francia tenyésztési szemlélet változásának alakulása az elmúlt tíz évben. A tanulmány többek között adatokat szolgáltat a magyarországi típusok teljesítményadataira is: születési súly, választási súly, küllemi bírálati adatok (szélesség, hosszúság, izmoltság).

Bevezetés

Axiómaként kell elfogadnunk a tételt, hogy minden tenyésztőnek célja az elérhető legnagyobb nyereség biztosítása a saját tenyészetéből. Feltételeznünk kell, hogy a saját körülményeit leginkább ismerő gazdálkodó régen is és ma is igyekszik a leggazdaságosabb, a legtöbb eredménnyel járó döntés meghozatalára. Ha olyan megoldást látunk, amit esetleg első megközelítésben nem igazán értünk, érdemes a körülményeket alaposabban megvizsgálni.

A másik ilyen alaptétel, hogy az élő fajták térben és időben folyamatos változnak, annak érdekében, hogy még jobban megfeleljenek az állandó környezeti, gazdasági kihívásoknak. Amelyik fajta és annak tenyésztői nem képesek a megújulásra, az a fajta néhány év, évtized alatt jelentőségét veszti. Csökken a felhasználás mértéke, esetleg csupán génrezervként léteznek, várva, hogy egyszer eljöhet még e fajtának is az újabb felvirágzása. A charolais fajta és a típusainak kialakulása jól példázza ezt az állandó megújulási folyamatot.

A húsmarha felemelkedése a charolais, francia származású világfajta példáján

Időszámítás után 878-ban Dadogós Lajos Beaujeu-ben, Bourgogne földön kiadott alapokmányában már említik a „fehér marhát”, de vannak akik a Rómaiak inváziója során magukkal hozott fajtaként tekintenek a charolaisra. Kétségtelen, hogy a XVI. századtól festményeken is szerepel a fehér marha.

A szarvasmarha modernkori fejlődését össze kell kötni a polgárosodással (1640-től). Ekkor megindult a vidéki lakosság városokba áramlása és élelmezni kellett a lakosságot. A szarvasmarha többé már nem kizárólag a gazdaságban elvégzendő munkák munkaeszköze volt, hanem a városi lakosság élelmezésének egy lehetséges forrása is. Ennek a folyamatnak igazi felerősödése jó 100 évvel később következett be. Igazi fordulópont, 1769 – amikor James Watt feltalálta a modern gőzgépet, ami felgyorsította az iparosodás folyamatát (Garnier, 2007).

A kereskedők lábon hajtották a marhát, sokszor 500 km távolságba is. Ilyen gyűjtőteleppel rendelkező felvásárló és kereskedő volt a francia Mathieu család is, mely örökre beírta a nevét a charolais fajta történetébe. 1747-ben kezdte Emile Mathieu a kereskedelmi tevékenységét a Charolles-tól délre 20 km-re található Oyé-ben. Ettől öt kilométerre Saint Christophe en Brionnais településen 1488 óta üzemel marhavásár. Az ő fia, Claude Mathieu 1773-ban Anlezybe költözött és ott folytatta tovább apja foglalkozását. Az általa forgalmazott (felvásárolt) és a Párizs felé vezető útja során – munkavégzés céljából is továbbértékesített fehér színű marhát „Charolais” marhának nevezte és ettől kezdve a lakosság is a fajtának ezt az elnevezését használta.

Garnier (2007) szarvasmarhákkal foglalkozó kiadványában leírta, hogy Nagy-Britanniában 1710-ben a tehenek átlagos testsúlya csupán 170 kg és ez 1795-re már 370 kg-ra, a vágásérettsége pedig 6 évesről 3 éves korra változott! A változást nem kis részben annak is tulajdonította, hogy létrejöttek a gazdák olyan társaságai, amelyek megmutathatták egymásnak az elért eredményeiket, beszélhettek az alkalmazott módszereikről, ami nagyon sokat segített a haladó módszerek fejlesztésében és terjesztésében is. Elsőként 1723-ban a Skót Mezőgazdasági Társaság alakult meg és 1803-ra már 33 társaság működött ezekkel a célokkal.

A modern fajtatiszta tenyésztés alapjait Robert Bakewell (1725-1790) rakja le az 1740-es években megkezdett Longhorn marha és Leicester juh fajtatiszta tenyésztése kapcsán. Azért is fejthetett ki komoly hatást a tenyésztési módszerek fejlesztésére, mivel sok tanítványa volt, mint például a shorthorn fajta kitenyésztésében jeleskedő Charles Collings Durham-ból.

A mezőgazdasági társaságok 1723-tól kezdődő létrejötte megalapozta a fenotípusos értékelés modernkori változatát, a showbírálat létrejöttét. 1797-ben létrejött az első modern értelemben vett mezőgazdasági kiállítás, a Bath and West, majd 1799-ben lezajlott a Royal Smithfield Show – London mellett, amely ma is rendszeres esemény decemberben (Snaith és Benson, 2012).

A shorthorn marha volt a világon az első fajta, melynek 1822-ben hivatalosan megindult a törzskönyvezése. Ez volt az a fajta, amely nőivarának kiugró egyedei már ekkor képesek voltak a 800 kg-os testsúlyt jelentősen túlszárnyalni. Ugyanakkor ezt a mai szemmell nézve igen csak vékony csontú állatok szélsőséges túlhizlalásával érték el. (1. kép A shorthorn (durham) 1840 körül) 1.	kép Pétronille, a shorthorn (durham) tehén 1840-ben született (Denis, 2010) A fennmaradt rajz szerint a charolais fajta esetében ma használt kilencpontos, amerikai kondícióbírálat szerint 9 pontos kondíció esetén tudták ezt elérni (Whitman, 1975). A francia hatalom képviselői felfigyeltek arra, hogy méretben, termelésben milyen jelentős lemaradásba kerültek a brit tenyésztőkhöz képest és a fajtáik modernizálása érdekében egy akcióprogramot indítottak 1840-ben (Denis és Avon, 2010). Az angliai megye után, ahol a shorthorn fajtát kitenyésztették, a fajtát „durham”-nak nevezték. Tizenöt Nemzeti Tehenészetet hoztak létre ahol a durham-ot fajtatisztán tenyésztették. A bikákat tenyészbikaként, nemcsak a charolais fajtán való keresztezés, hanem sok más francia fajta esetében is (pl. Normande, Rouge de Pres stb.) használták, főleg Normandia, Bretaigne, Maine és Nevers vidékén. Ez az akció kiterjedt más brit és pl. a holland tejelő és svájci barna fajtára is, melyet a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesület által szintén ellenőrzött aubrac fajta nemesítésére használtak fel.

1844-ben a Párizs melletti Poussy-ban lezajlott az első szarvasmarha tenyészállatverseny (Fr. honlap), ahol a durham vérség gyakran megjelent a háttérben. (2. kép Francia charolais bika, 1856)2. kép Francia charolais bika, 1856 (Herd Book Charolais szívességéből)

A charolais szarvasmarha teljes létszáma 1860-ban már mintegy 315 000 egyed Franciaországban.

A charolais fajta törzskönyvezése

A durham fajtával keresztezett charolais törzskönyvezését 1864-ben Nievre megyei Nevers-ben gróf Charles de Bouillé kezdte meg, akinek apja Villars településen 1826-ban alapozta meg a charolais tenyésztését (Meiller és Vannier, 1994; Denis és Avon, 2010). A megye alapján kezdték el a fajtát Nievre-i marhának is emlegetni.

„A durham iránti bámulat 1860 körül kezdett enyhülni és gyakorlatilag 1880 körül megszűnt a keresztezés. Ennek több oka volt: a.) megnövekedett az állatok táplálóanyag ellátási igénye, b.) az állományok minősége tovább már nem volt javítható; a keresztezett egyedek munkaképessége egyértelműen gyengült, c.) a tehenek tejtermelő képessége a keresztezés hatására csökkent, d.) a hús a helyi francia fogyasztók igényeihez képest túlságosan faggyússá vált, ami egyre kevésbé felelt meg, e.) a helyi populációk kültakarójának színe megváltozott, ami szintén ellenérzést váltott ki. Némelyek durham használata mellet való konok meggyőzöttsége ellenére, a durham használatának visszautasítása ugyanolyan őszinte és tömeges volt, mint amilyen az elragadtatás volt néhány tíz évvel korábban. Ez az angol fajta összességében fontos nyomot hagyott azokban a fajtákban, amelyeket később maine-anjou-nak, armoriaine-nak és bleue du nord-nak neveztek el, továbbá meghatározott néhány populációt, mint a normande és a charolais. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a fajta a „jó” marha ízét adta a francia tenyésztőknek, ugyanakkor a saját fajtájuk tökéletesítésének a lehetőségét is felkínálta – az őshonos fajta szelekciója révén (Denis és Avon, 2010).

Országos elismertségét az 1878-i Párizsi Országos Mg-i Kiállításon szerzett eredményeivel nyerte el a fajta és ezt követően az elterjedtsége jelentős növekedésnek indult az országon belül.

Azok a charolais tenyésztők, akik nem fogadták el a durhamot a fajta javításának eszközeként, önálló törzskönyvezésbe fogtak 1887-ben, Charolles városában (Saone-et-Loire megye). A charolais fajta tehénlétszáma 1900-ra elérte a 400 000 egyedet.

A charolais az 1950-es évektől világfajta

1906-ban két törzstenyésztő, Frédéric Bardin és Alphonse Colas, mindketten a Nièvre-i régióból, show charolais tenyésztők voltak Milan-ból – nemzetközi érdeklődést váltottak ki a kiállított állataikkal (Meiller és Vannier, 1994).

1910-ben a Buenos Airesi Világkiállításon a Francia Charolais Tenyésztők Egyesülete aláírta a fajta legszebb egyedeinek exportálását célzó szerződést.

Az egyesülési tárgyalások 1919-es megkezdését követően 1920-ban a két charolais törzskönyv Nevers-ben egyesült.

Az I. Világháború után egy volt katona (Marquis L Guiche tábornok) figyelmét felkeltette a fajta és a vezetésével 1921-ben jött létre a Charolais Tenyésztők Központi Exportáló Érdekcsoportja, melyben részt vett barátja, a mexikói Jean Pugibet, egy mexikói dohánymágnás fia is.

1922-ben 45 charolais állat került Brazíliába és Uruguayba. Majd Algériába, Argentínába, Chilébe, Kolumbiába, Madagaszkárra, Marokkóba, Spanyolországba és Mexikóba is. 1923-24-ben a világgazdasági válság hatására majdnem teljesen lelassult az export és ez az időszak 1934-ig tartott.

1930-31-37-ben harminchét charolais érkezett Mexikóba. A fajta elterjedése szempontjából Mexikónak különös jelentősége volt, hiszen az Egyesült Államokat is innen hódította meg, ahová 1936-tól 1953-ig vagy húsz esetben történt végtermék előállítást célzó tenyészbika export. 1953-ban vette kezdetét a fajta fajtatiszta tenyésztése az USA-ban és 1955-ben innen került át Kanadába is (Henwood és Carruthers, 1986). A franciák nagyon büszkék rá – és valószínűleg igazuk is van – hogy mintegy 120 évvel azt követően, hogy egy angol fajtát kellett felhasználni a charolais nemesítéséhez, az elért igen jelentős fejlődés hatására 1959-ben sor került a charolais fajta Nagy-Britanniába történő importálására (sperma formájában), ahol 1962-ben megkezdődött a fajta törzskönyvezése is (Snaith és Benson, 2012).

Látva ezt a folyamatot, Emil Maurice, aki 1955-től 1964-ig volt a francia Herd Book Charolais elnöke 1964-ben – a világ charolais tenyésztői közötti kapcsolat erősítése érdekében – létrehozta a Fédération Internationale des Associations d'Éleveurs de la Race Bovine Charolaise (F.I.A.E.R.B.C.) világszervezetet, melynek a mai neve 1999-től Charolais International lett (Francia HBC honlapja, 2014). Az állategészségügyi kockázatok csökkentése érdekében nagyon szigorú behozatali szabályokat kellett teljesíteni az ausztrál állattenyésztőknek. Új-Zélandon keresztül 1969-ben érkezett ide a charolais, először szaporító anyag formájában és az első borjak 1970-ben születtek meg (Vickers, 2007).

Magyarországon a charolais 1971-ben jelent meg gazdasági vállalkozásban való tenyésztési céllal. A Szikszói Állami Gazdaság Jugoszláviából, a mai Szlovénia területéről, az EMONA Kombinátból 67 pedigrés szűzüszőt importált. Mai létszáma a nőivarú állatok támogatási adatai szerint meghaladja a 14 000 darabot.

Nevers városában 2012-ig volt a Herd Book Charolais (HBC) központja, azóta Magny-Coursban van a fajta főhadiszállása, az „Agropole du Marault”. Napjainkban a charolais tehenek franciaországi létszáma 1,8 millió és mintegy ötmillióra tehető világszerte.

Miért vált világfajtává?

A fajta kis túlzással eljutott a világ minden tájára, nagyon változatos körülmények között kipróbálták. Ennek az volt az oka, hogy nagyon sok tulajdonság tekintetében kiváló teljesítményt nyújtott, ahol használták. Kedvező tulajdonságai:

  • Kiváló a legelőkészsége,
  • Könnyen kezelhető, nyugodt vérmérsékletű,
  • Jól tartja a kondícióját, még szélsőséges körülményekhez is könnyen alkalmazkodik,
  • Kiváló a takarmány-hasznosítása,
  • Nagy gyarapodási intenzitású, amit a konkurens fajtáknál hosszabb ideig biztosít,
  • A többi fajtával nagyon jól kereszteződik (heterózis hatás, szuperdominancia jelentkezik), a végtermék-előállításban felülmúlhatatlan!
  • Befejezéskor jól faggyúsodik, a hizlaldások szeretik,
  • Kitűnő a húsminősége, (márványozott, ízletes, puha hús) a szakácsok mindenütt szeretik.

A fenti tulajdonságok alapján a charolais a legjobb befejező bika a keresztetésekben és ezért is igyekeznek a legváltozatosabb környezeti feltételek között használni! 3. kép Tenyésztői típusú francia charolais show bika (Domokos Zoltán, 2010)

A típusok kialakulása

Az élő fajta térben és időben folyamatos változáson megy keresztül. Ha belegondolunk abba, hogy a XVIII. sz. elején még csak 170 kg volt a tehenek átlagos testsúlya, és ez a XX. sz. közepére megötszöröződött, jól szemlélteti a hatalmas fejlődést. A francia charolais tehén súlya 250 év alatt 850-900 kilogrammra változott, a vágásérettség kora pedig 6 évről másfél évre csökkent (Snaith és Benson, 2012)! (3. -4. kép Tenyésztői típusú francia charolais show bika és tehén) Előnyös tulajdonságai nyilvánvalóvá váltak, arra mindenütt a világon felfigyeltek. Ekkor a francia charolais típusok a nagytestű fajtakörbe tartoznak. A fajta ellésének lefolyása ennek megfelelően kicsit nehezebb, és a borjak erőteljes izomzatából, vastagabb csontozatából következően a fajtatiszta tenyésztés során előfordult a császármetszés is. A nagy ráma és végsúly következtében a marha később lesz ivarérett, mint a kistestű, anyai fajták (Cundiff és mtsai, 1985). A világfajtává válás során a francia tartási és gazdasági körülményektől jelentősen eltérő domborzati, klimatikus, csapadékviszonyok közé került a charolais. Egyes térségekben a gazdasági környezet jelentős különbségeket mutat. Amíg például Franciaországban a legtöbbre becsült húsa a két-háromszor ellett teheneknek van, addig az USA-ban a felnőtt állat húsa értéktelen, mivel nem keresik. Csupán a növendékek húsát lehet jó áron eladni, ezért sem fűződik érdek a nagy végsúlyú tehenek tenyésztéséhez.4. kép Imperia, tenyésztői típusú francia charolais show tehén (Domokos Zoltán, 2004) Egyes piacokon, pl. a török piacon csak a hímivarnak van magas ára, míg a japán piac a bőr alatt sokkal faggyúsabb húst igényel. Az egészséges étkezésre való törekvés ugyanakkor csökkenti a faggyússág iránti igényt – fontosabb a márványozottság. Az eredményes marketing egyes fajtákat jelentősen előnyösebb helyzetbe hozhat. A szelekciós előrehaladás az eleve meglévő feldolgozói és fogyasztói igényeket még inkább képes lehet kielégíteni. Ilyen például a még nagyobb gyarapodás, ami hatékonyabb húselőállítást – olcsóbban többet – biztosít. Vannak olyan, mindent befolyásoló környezeti adottságok, amiket el kell, hogy viseljen az állat. Minden egyéb szempont csak ezt követően vehető figyelembe. Ilyen lehet például az amerikai, ausztráliai – gyenge minőségű – legelők óriási mérete, a kevés ivóvíz eléréséhez szükséges nagy távolság megtételének az igénye. A klímaváltozás hatására ugyanazon a területen is szükséges lehet az alkalmazott típust még inkább megfeleltetni a változó lehetőségeknek (pl. aszályossá válik a terület). Cél az adott közegben legeredményesebb típus kitenyésztése, az előnyös tulajdonságok megőrzése mellett javítani a kevésbé előnyös tulajdonságokon!

A világfajtává válással egyidejűleg, a fent említett tényezők hatására az 1950-es évektől megindult a világ minden tájára eljutott fajta eltérő körülményeknek leginkább megfelelő típusainak kialakítása. Alig 60 éve folyik a ranch típus kialakítása és annak egyes változatai (mint például a svéd szarvatlan charolais, mely 25 éves) jóval fiatalabbak!

A típusok szükségszerű kialakulásának élettani okai

Minden fajtára és típusra érvényes hogy a rendelkezésre álló táplálóanyagot ugyanabban a sorrendben hasznosítja. A takarmány táplálóanyag tartalmának hasznosulási prioritási sorrendjét (Short és mtsai, 1990) az 1. ábra mutatja. Amikor a takarmányellátás kielégíti a legfontosabb cél követelményeit, a fennmaradó rész a következő cél megvalósítását szolgálja. Amikor a szervezet az összes igényét kielégítette, a fennmaradó részből képződik a faggyú. Gyengébb táplálóanyag ellátottsági szinten az izmosabb típusú egyedek jóval később, magasabb szintű energia-, takarmányellátás után kezdik csak tejtermelésre, majd magzatnövekedésre, termékenyülésre és kondíció javításra fordítani a felvett energiát, mivel először a vázizomzat „helyreállításán” dolgoznak. Nagytestű, izmosabb állatok gyengébb körülmények között történő használata esetén ez megnyújtja a két ellés közti időt, megnöveli az üresen maradt tehenek arányát, csökkenti a tejtermelést és ezen keresztül a borjú választási súlyát is.

  1. 1.ábra A takarmány táplálóanyag tartalmának felhasználási sora húsmarha esetében (Short és mtsai, 1990)

 1.	ábra A takarmány táplálóanyag tartalmának felhasználási sora húsmarha esetében (Short és mtsai, 1990)

Gyengébb termelési környezetben a kevesebb izmot építő, kevésbé rámás egyedek képesek jobban tartani a testkondíciójukat (Encinias és Lardy, 2000), évenként vemhesülni és megfelelően fejlett borjút nevelni. Ezeket az összefüggéseket felismerve tudjuk igazán értelmezni a típusok kialakulását és azok létjogosultságát a gyakorlatban.

Szelekció a könnyűellés érdekében

Az Amerikai Egyesült Államok és Kanada területén az 1950-es évek végétől, később Ausztráliában is szembesültek a nagy legelőszakaszok, nagy gulyaméret, extenzív tartástechnológia következtében jelentkező problémával. Ez a technológia kevés élőmunkát biztosít, nem viseli el az ellés körüli rendszeres beavatkozásokat. Megindult a francia típus átalakítása azért, hogy a helyi igényeknek még inkább megfeleljen. Cél a gyenge adottságú legelőkön, nagy gulyaméretben, nagy területen kevés élőmunkával a tenyészthetőség, a hatékonyság növelése, a fogyasztói igények kielégítése (jó minőségű hús) mellett. Ennek eszköze a kisebb végsúlyú, kevesebb izomzattal rendelkező, korábbi ivarérést biztosító típus kialakításával egyidejűleg az ellési nehézségek megszüntetése volt (Henwood és Carruthers, 1986).

Franciaországban 1970-től indult a könnyűellésre irányuló következetes szelekció programja. A francia tenyésztők, szakemberek által kitűzött cél a ráma és izmoltság megőrzése mellett az ellési nehézségek minimalizálása. Ennek eléréséhez a következő szelekciós programot használták és – kisebb módosításokkal – használják mind a mai napig.

A francia tenyésztők szövetkezetének (UCATRC, Charolais Optimal, majd Genes Diffusion) szelekciós programja szerint a genetikai vonalak és a gyarapodás, a küllem alapján 1200 fiatal bika közül 90 kerül be sajátteljesítmény-vizsgálatba (STV). Ezek közül a teszt végi küllemi és gyarapodáson alapuló értékelést követően a legjobb harminctól történik spermatermelés. Az évente ivadékvizsgálatba bevont 30 növendékbika közül csak azoknak a bikáknak folytatódik az ivadékvizsgálata, amelyek saját borjai problémamentesen születtek. Az IBOVAL tenyészértékbecslési eredmények elemzését követően évi 2-3 bika kerül köztenyésztésbe (Tőzsér, 2003).

Változások a franciaországi tenyésztési szemléletben az elmúlt 10 év folyamán

Míg a ’70-es években a könnyűellésre irányuló szelekció inkább csak megtűrt jelenség volt a francia HBC részéről, ez a folyamat a HBC közelmúltbeli és jelenlegi vezetői, elsősorban Albert Merlet és Michel Baudot részéről hivatalos programmá lépett elő. Nemzeti könnyűellő programot tartanak fent, ahol a legfontosabb szelekciós szempont a könnyűellés. Ilyen szülőktől született bikaborjakból néhány éve (2009-től) rendszeresen szerveznek központi sajátteljesítmény-vizsgálatot (KSTV) a HBC mostani székhelyén (Agropole du Marault). Ebbe a vonalba tartozó bikák között már megjelent a genetikailag szarvatlan is, bár a többségük szarvalt. Szintén a Charolais Optimal és az UCATRC voltak a genetikailag szarvatlan volalak franciaországi bevezetésének a kezdeményezői, ami annak idején komoly feszültségek forrása volt, hiszen a hivatalos vezetők mindent elkövettek ennek megakadályozására. A Paladin nevű genetikailag szarvatlan bika volt az első, amelyik köztenyésztésben is hozzáférhető volt 2005-től. A tenyésztők körében ma már elfogadott nemcsak a genetikailag szarvatlan, de a keskenyebb fejű, vékonyabb csontú, moderáltan izmos egyedek tenyésztése is terjed. Megjelentek ott a magyar, a svéd tenyésztés legjobbjai is. Ennek a típusnak a fenotípusos megjelenése a ranch típusban tapasztalthoz egészen közeli. Igyekeznek a szarvatlanságot is rögzíteni, de ez még nem általános. Mindenesetre a hagyományos – durva, vastagcsontú, erőteljesen izmos tenyésztői típus (melyhez ma is igen sokan ragaszkodnak) és az új vonal közti különbség sokkal jelentősebb, mint ami akár húsz évvel ezelőtt volt tapasztalható. A kérdésre, hogy melyik típus lesz Franciaországban kedveltebb, a jövő hozza meg a választ.

5. kép Fanfan, hentes típusú francia charolais tenyészbika (UCEF, 1996)A charolais fajta típusai

Az élő fajták időben is és térben is folyamatos változásokon esnek át. A különböző fajták és azok tenyésztői között a verseny folyamatos. Azok a tenyésztők és fajták lesznek a nyertesek, akiknek a genotípus és a környezet harmonizációja jobban sikerül. A tenyésztőknek az eredményes gazdálkodás érdekében kell megpróbálniuk megtalálni a leginkább megfelelő fajtát és genotípust, valamint a meglévő fajtáikon és azok típusain a további „finomhangolást” elvégezni. E folyamat eredményeként jelenleg a tenyésztői, hentes (5. kép Hentes típusú francia charolais tenyészbika) és köztesnek nevezett francia típusok mellett megjelent egy úgynevezett könnyűellő, vékonyabb típus is (6. kép). Alapvetően a francia típusok közé sorolható a Nagy Britanniában, Németországban, Belgiumban, Luxemburgban, Spanyolországban, de még a Dél-Afrikában stb. tenyésztett változatok is.

Az úgynevezett „ranch” típus többnyire szarvatlan. Ez sok esetben nagyon hasznos, hogy főleg a téli takarmányozás idején külön beavatkozás (szarvtalanítás) nélkül csökkenthető általa pl. a hasfalszakadás okozta kártétel, vagy az agresszió, ezért is ragaszkodnak hozzá a gazdák. 6. kép Új, könnyűellő típusú francia tehén (Agropole du Marault, 2013)Különböző változatai például az USA-ban (7. kép Ranch típusú USA tenyészbika), Kanadában, Ausztráliában (8. kép Ranch típusú ausztráliai embriódonor tehén), Brazíliában, Svédországban (9. kép Svéd ranch típusú tehén) vannak. E tanulmány keretei között nem tűztük ki célul az egyes típusok részletes elemzését, mivel erre több más munka is vállalkozik, mint például „A charolais szarvasmarha-fajta típusai és azok magyarországi teljesítménye” című (Domokos, 2012/b).

A magyar típusok értékelése

A hazai viszonyok között nincsen egyik típus, vagy annak változata sem túlsúlyban, ami az átmeneti földrajzi és csapadékviszonyok következménye. Ez azt is jelenti, hogy a francia (10. kép) és a ranch (11. kép) típusok tenyésztői is megfelelő piacot találnak tenyészállataikra. Domokos (2012/a) eredményei szerint a ranch típusnak általában kisebb a születési súlya (p <0,05). Szoposborjú korban jobban bírják az extenzívebb körülményeket (genotípus-környezet interakció jelentkezik, p <0,05). Majd intenzív hízlalási viszonyok között (hizlaldában) is versenyképesek (p <0,05). Borjú választási súlyainak alakulása tenyészetenként, a szarvtípus szerint azt mutatja, hogy gyengébb környezetben a szarvatlan (ranch) típusnak jobb a választási eredménye. Kedvezőbb feltételek között viszont a francia típusok a jobbak. Az előzőekből következően kijelenthető, hogy saját feltételeink határozzák meg, melyik típus a jobb választás!

7. kép Ranch típusú USA tenyészbika (AICA szívességéből)8. kép Ranch típusú ausztráliai embriódonor tehén (Domokos Zoltán, 2004)Az STV során pedigréelemzés, gyarapodási teszt és küllembírálat alapján végzett részletes elemzést követően történik döntés a növendékbika alkalmasságáról. A vizsgálatok szerint a ranch típus állatainak nem csak keskenyebb a háta, gyengébb izmoltságú az ágyéka és a combja, vékonyabb a csontozata (p <0,01), de keskenyebb a csípője és a farszélessége is (p <0,001).9. kép Svéd ranch típusú tehén (Domokos Zoltán, 2009)10. kép Magyarországi francia típusú tehén A vizsgálatokból következően az intenzív gyarapodó képesség nem feltétlenül azonos a jó húsformákkal, amelyeket preferálunk - ami után általában fizet a feldolgozóipar (Domokos, 2012/a). Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy a magyar gazdák a 11. kép Magyarországi ranch típusú tehén (Lengyel Zsolt, 2014)12. kép Lajosmizsei Golf Csávoly, suta, ugyanakkor jólizmolt (Domokos Zoltán, 2011)végtermék vágóállataikat is jellemzően élve értékesítik – exportra. Így nincs egyedi minősítés, ennek következtében nincs különbség a különböző típusokba tartozó állatok ára között, ami a szelekciós irány (vonalak, típusok) kialakítására nézve hátráltató körülmény.

Következtetések

  1. A genetikailag szarvatlanság nem együtt öröklődő tulajdonság a gyengébb izmoltsággal! Vannak erős izomzatú, genetikailag szarvatlan tenyészbikák - mint például ilyen volt az Abaúji Ramadám Noha és ilyen Lajosmizsei Golf Csávoly is (12. kép) Ugyancsak vannak gyengébb izomzatú szarvaltak is. Lehet jólizmolt és genetikailag szarvatlan állatokat ugyanúgy találni, mint kevésbé izmos szarvalt és szarvatlan egyedeket. A ranch típus nem azonos a szarvatlansággal, bár többnyire szarvatlanok. Ugyanezekre a tenyészcélokra csupán együtt történt a szelekció. A szarvalt egyed is lehet ranch típusú, ezt a származása dönti el.
  2. Az eltérő körülmények között különböző típusú tenyészállatok termelhetnek a leghatékonyabban. A felhasználónak a saját feltételeit alaposan elemeznie kell (talaj minősége, csapadék, aszályos időszak ideje, tartama, nyári és téli takarmánymennyiség és - minőség megléte, legeltethetőség – szakaszok mérete, trv. előírások, piaci viszonyok, domborzat – szakképzett dolgozók, állatorvos stb.) a saját típusválasztása előtt.
  3. A tenyésztő és a feldolgozó szempontjai adott esetben élesen elkülönülhetnek. Meg kell találni az összhangot a különböző szempontok között, mint például: hosszú hasznos élettartam, legelőképesség, tenyészthetőség, kezelhetőség, életképesség, szaporaság, könnyűellés, gyarapodó képesség, takarmányhasznosítás, hús puhaság, piacképesség, vágóhídi igények (izmoltság).
  4. A tenyésztő számára gyengébb termelési adottságok közt valószínűleg a kevésbé izmos ranch típus lesz az adott területen több és nagyobb súlyú borjút produkáló, szaporább és eredményesebb. Ugyancsak valószínűbb a kevesebb gond ellés körül, amivel gondozói és állatorvosi munka is megspórolható (elletés, szarvtalanítás).
  5. Intenzívebb környezetben, kisebb legelőszakaszokon dolgozva egyszerűbb a beavatkozás, az egyedek nyomon követése. Ahol jobb minőségű a legelő, különösen ahol pótabrak is biztosítható – a könnyűellésre törekvés igényével – eredményesebb lehet az erősebb, de nem szélsőségesen erős izomzatú francia típusú tenyészállatok használata.
  6. Szem előtt kell tartani, hogy az úgynevezett francia típusok közt is jelentősen növekedett a különbség. Az utóbbi tíz évben terjedőben van egy új, vékonyabb csontozatú, kevésbé erős izomzatú (6. kép) és nem ritkán szarvatlan könnyűellő típus, miközben megmaradt a charolais show-változata is. Vannak olyan Charolais Optimal, UCATRC vonalakat használó hazai tenyészetek, amelyekből származó bikák használata szintén feltételezi a piacképes külsőhöz társuló könnyű ellést és megfelelő szaporulatot. Ugyanakkor több példa volt rá a közelmúltban is, hogy a francia pedigrével (vagy nélküle) érkező tenyészállat az elvárásoknál gyengébb elléslefolyást örökített.
  7. Kerülni kell az ismeretlen eredetű (főleg a nem pedigrés) tenyészállatok beállítását, mert ezek várható tenyészértékéről semmilyen információnk sincs.

IRODALOMJEGYZÉK

Cundiff, L.V. – Gregory, K.E. – Koch, R.M. (1985): Characterization of breeds representing diveres biological types. Beef Resears Progress Report. USDA RL, Meat Anim. Res. Center, Clay Center, NE USA

Denis, B.Avon, L. (2010): Races bovines. Historie, aptitudes, situation actuelle. Castor et Pollux 324.

Domokos Z. (2012/a): A hazai charolais szarvasmarha állomány típusainak és értékmérő tulajdonságainak elemzése. Doktori értekezés, Gödöllő, Szent István Egyetem, Állattenyésztés-tudományi Doktori Iskola 1-129.

Domokos Z. (2012/b): A charolais szarvasmarha-fajta típusai és azok magyarországi teljesítménye. In Jávorka L. (szerk.) „Emberségről példát…” Válogatott közlemények Bodó Imre 80. születésnapjára. MSZTE kiadványa; 67-83. ISBN 978-963-08-4900-5

Encinias, A.M. - Lardy, G. (2000): Body Condition Scoring I: Managing Your Cow Herd Through Body Condition Scoring. AS-1026. December North Dakota State University Agricultural Experiment Station and Cooperative Extension Service. http://www.ag.ndsu.edu/pubs/ansci/beef/as1026.pdf

Francia HBC honlapja (2014): The Charolaise. History. http://www.charolaise.fr/Historique. május

Garnier, J.P. [Szerk.] (2007): Livestock in Britain. The Meat and Livestock Commission and International Agri-Technology Centre 108.

Henwood, S. – Carruthers, B. (1986): White Gold. The Story of Charolais in Canada. The Canadian Charolais Association,

Meiller, D. – Vannier, P. (1994): Le livre de la race charolaise. Le Charolais. Une race mondiale. éditions ANCR 260.

Short, R.E. – Bellows, R.A. - Staigmiller, R.B. - Berardinelli, J.G. - Custer, E.E. (1990): Physiological mechanisms controlling anestrus and infertility in postpartum beef cattle. J. Anim. Sci. 68. 799-816.

Snaith, L. – Benson, D. (2012): Charolais. Leading the British Beef Revolution 1962-2012. British Charolais Cattle Society Ltd. 106.

Tőzsér J. [szerk.] (2003): A charolais fajta és magyarországi tenyésztése. [Budapest: Mezőgazda Kiadó. 266.] (Gazdakönyvtár).

Vickers, J. (2007): Charolais in Australia. David Ell Publishing 128.

Whitman, R. W. (1975): Weight change, body condition and beef-cow reproduction. PhD Dissertation. Colorado State Univ. Fort Collins.

Geocaching honlapja (2014): http://www.geocaching.com/geocache/GC4MCKP_rn7-ot-magny-cours-1-le-marault. május