Hormonális hozamfokozók

Írta Köteles Norbert. Közzétéve itt: Szakcikkek

Hormonális implantátumok és használatuk a húsmarha előállításban

Az összefoglalót dr. Major Mariann készítette az USA Oklahoma State University Szaktanácsadó Szolgálatának Húsmarhatenyésztői Kézikönyve  (2008) 27. fejezetéből, amely Ryan Reuter, Greg Highfill és David Lalman munkája

Jelen összefoglaló tájékoztató jellegű, Magyarországon a hormonális hozamfokozás szigorúan TILOS!!

Célok:

-          Megvitatni az implantátumok típusait.

-          Áttekinteni az implantátumok hatásait.

-          Bemutatni az implantátumok behelyezésének megfelelő eljárását.

Az implantátum szó azt a termékcsoportot jelöli, amit a szarvasmarha tenyésztésben – mind metabolikusan, mind gazdaságilag – az átlagos napi súlygyarapodással mért növekedési erély és a növekedési teljesítmény fokozására használnak. Az implantátumok természetes és szintetikus felépítést elősegítő (anabolikus) összetevőket tartalmaznak, amelyek a hormonokéhoz hasonló élettani reakciókat váltanak ki az állatoknál. Az implantátumok alapvetően por alakban készülnek; ezt préselik kisméretű pelletté. Ezt a pelletet/kapszulát ültetik a bőr alá az állat füle mögötti területen. Minden egyes implantátum-típusnak speciális applikátora van, egy ún. belövő pisztoly, amivel az implantátum megfelelően az állatba helyezhető.

Az implantátumok használata napjainkban

A húsmarha ágazatban a hormonális hozamfokozásnak hosszú története van. Az első kereskedelmi forgalomba került implantátumokat 1955-ben mutatták be. Azóta az Amerikai Egyesült Államokban azokat széles körben alkalmazzák a húsmarha ágazat nevelési és hizlalási területein is. Egy 1999-es felmérés szerint az összes hizlalásra szánt szarvasmarha 99 %-ában alkalmaztak implantátumot egyszer vagy kétszer a hizlalás befejező szakaszában.

Két újabb oklahomai kísérletben 729 termelőt vizsgáltak. Közülük a nagyobb telepmérettel (azaz több, mint 100 tehénnel) rendelkező gazdák 37 %-a, míg a kisebb állományt tartók (100-nál kevesebb tehén) 9 %-a jelezte, hogy bikaborjainál hozamfokozó implantátumot alkalmazott. Valójában a kimondottan hizlalótelepekről származó állatok 58,6 %-át szinte mindig implantálják, míg azokról a telepekről, ahol szaporítást is végeznek, a bikáknak csak 28,8 %-a implantált. Egy 2008-as, az USA-ban készített nemzeti tanulmány adatai szerint az 1000 egyednél nagyobb állománnyal rendelkező hízótelepek 78,6 %-ában használnak hormonális hozamfokozást, míg ez az arány csupán 52,7 % azokon a telepeken, ahol kevesebb, mint 200 állatot hizlalnak.

Az implantátumok típusai

Az implantátumokban használt összetevőket két alapvető kategóriába sorolhatjuk. Az ösztrogénszerű összetevők a természetben előforduló ösztrogénhormon hatásait utánozzák. Az ösztradiol-benzoát, a 17-β-ösztradiol és a zeranol mindegyike ösztrogénszerű összetevők. Az androgénszerű összetevők a tesztoszteron hatására emlékeztetnek. A tesztoszteron-propionát és a trenbalon-acetát (TBA) az implantátumokban használt fő androgénszerű hatóanyagok. Szintetikus progeszteront szintén használnak hormonális hozamfokozásra, bár ennek a hatása az állatokban kevésbé kifejezett, mint a másik két típusú összetevőé.

Minden implantátumot úgy terveznek, hogy a hatóanyagok lassan szabaduljanak fel a véráramban. A különböző implantátumokat úgy alakították ki, hogy eltérő hosszúságú idő alatt szabaduljon fel minden összetevő. Ez az ún. hatékony élettartam átlagosan 60-tól 400 napig terjed. A hatékonysági periódust befolyásolja az implantátumok kialakítása, a megfelelő behelyezés, valamint a fül vérellátása is.

Az implantátumok hatásai a húsmarha teljesítményére

Szopós borjak

A hormonális implantátumok a 400 fontnál (kb. 181 kg) kisebb súlyú borjaknál alkalmazhatók. A szopós borjaknál használatra engedélyezett implantátumok alacsonyabb dózisban tartalmaznak hatékony összetevőket, mint az idősebb szarvasmarháknál engedélyezett készítmények. Ezeket az implantátumokat jellemzően 2 és 4 hónapos kor között helyezik az állatba. A vizsgálatok azt mutatják, hogy a szopási időszak alatt behelyezett implantátum hatására a bikaborjak átlagos napi súlygyarapodása mintegy 0,1 fonttal (0,05 kg) nő naponta. Az üszőkben valamivel kisebb mértékű ez a reakció. A zeranol és az ösztradiol-benzoát/progeszteron implantátumok némileg hatékonyabb válaszreakciót váltanak ki, mint a 17-β-ösztradiolt tartalmazó termékek.

A legtöbb borjakba helyezhető implantátum hatékony élettartama kb. 100-120 nap. Bizonyos körülmények között olyan hosszú lehet a szopási időszak, hogy újabb implantátum behelyezése válik szükségessé. Azok a bikaborjak, melyeket kétszer implantáltak zeranollal vagy ösztradiol-benzoát/progeszteron tartalmú készítménnyel, további mintegy 0,12 font (0,05 kg)/nap tömeggyarapodást mutattak a nem kezelt, kontroll állatokhoz képest. A kiegészítő implantátum általában nincs olyan hatékony, mint a bevezető készítmény.

Növendék borjak

Azokat a borjakat tekintjük növendéknek, melyeket a választás után füves vagy gabonalegelőn tartanak a hizlalótelepen történő befejező hizlalás előtt. A növendék borjaknál használható számos különféle implantátum áll rendelkezésre. Implantátumokkal foglalkozó kutatások szerint a növendékekben 8-20%-os növekedés tapasztalható az átlagos napi súlygyarapodásban. Számos kísérlet mutatja azt, hogy a termelők 10-15 %-os (azaz 0,18-0,27 font/nap = 0,08-0,12 kg/nap) emelkedést várhatnak az átlagos napi súlygyarapodásban a nem implantált kontrollokhoz képest. Ezeket a kísérleteket különböző hosszúságú ideig, átlagosan 150 napig folytatták, ami egy tipikus legeltetési időszaknak felel meg növendék marháknál.

A növendékek implantátumainak hatékony élettartama átlagosan 80-tól 100 napig terjed, bár sokkal hosszabb hatékonysági idővel rendelkező termékek is vannak. A növendékek újbóli implantálását akkor kell(ene) megfontolni, amikor a legeltetési időszak hosszabb, mint 120 nap, az implantátum használati utasításában az szerepel, hogy a hatékonysági idő 120 napnál rövidebb, és a várható napi súlygyarapodás a legeltetési időszak második fázisában mérsékelt vagy magas. Az újra implantálás ezekben az esetekben az átlagos napi súlygyarapodás 4-6 %-os növekedését eredményezi. Másik megoldásként a hosszabb hatásidőre tervezett implantátumok használhatóak kezdeti és egyetlen készítményként, amivel a legeltetési szezon teljes hosszán keresztül biztosítható az aktív hatékonyság. Ezzel kiküszöbölhető, hogy a legeltetési időszak közepén össze kelljen terelni az állatokat. Számos olyan tényező van, ami befolyásolja a növendék marhák hormonális implantátumokra adott válaszreakcióját, köztük ilyen az állat neme, súlya, genetikai növekedési potenciálja, a rendelkezésre álló takarmány, a táplálék minősége, a kiegészítő takarmány és a környezeti feltételek. Kutatások szerint, ha a legelő minőségének és/vagy egyéb körülményeknek köszönhetően a beültetés nélküli kontroll állatok átlagos napi súlygyarapodása nő, az implantátumok hatására adott válaszreakció is jelentősebb.

Az alacsony arányú gyarapodást mutató implantált állatoknál kedvezőtlen hatást nem dokumentáltak. Egyes vizsgálatok szerint az implantátumokra, a kiegészítő takarmányozásra és az ionofór antibiotikumokra adott válaszreakciók 100 %-ban összeadódnak a hízó marhában, és az egyes hatóanyagok kis mértékben fokozhatják egymás hatását. A növendékekben az implantátumot és kiegészítő takarmányozást egyszerre alkalmazva várható a legteljesebb haszon.

Hízómarha

Az implantátumokat széles körben alkalmazzák az Egyesült Államokban a hizlalás során, hogy javítsanak az átlagos napi súlygyarapodáson és a takarmányozás hatékonyságán. A hizlalás befejező szakaszának hossza 120 naptól 240 napig terjedhet. Egy egyszeri implantátum az átlagos napi súlygyarapodást bikáknál 0,35 fonttal (= 0,16 kg), üszőknél 0,25 fonttal (= 0,11 kg) növelheti naponta. A takarmány-értékesítés 0,5 fonttal javulhat súlygyarapodás fontonként. Erőteljes implantálási programok a napi gyarapodásban akár 21 %-os, a takarmány-értékesítésben mintegy 11 %-os javulást eredményezhetnek. Ez a megnövekedett hatékonyság és súlygyarapodás jelentős gazdasági haszonnal jár. A hizlalás befejező szakaszára tervezett implantációs programnál számos tényezőt kell figyelembe venni: el kell dönteni, hogy mikor történjen a beültetés, mi legyen az implantátum hatóanyaga, hányszor implantáljanak egy állatot.

Az implantátumoknak kifejezett hatása lehet a szarvasmarha vágott test jellemzőire. Általánosságban megfigyelhető, hogy az ugyanannyi napon keresztül etetett marháknál az implantáltak vágott test súlya és az ún. hosszú hátizom (rostélyos hús) területe növekedett, míg a hús márványozottsága csökkent. Az implantátumok kismértékben fokozhatják a csontozat érését is, ami szintén befolyásolja az USDA szerinti Minőségi Besorolást. Az implantátum típusa, az állat neme és genotípusa befolyásolja a hormonális hozamfokozásra adott válaszreakciókat.

Bikaborjak és implantált tinók nevelésének összehasonlítása

Sok állattartó van, aki nem ivartalaníttatja a bikaborjakat közvetlenül a születés után vagy 2-4 hónapos korban. Ennek alapja az, hogy a herékben termelődött hormonok növelik az átlagos napi súlygyarapodást és a borjak választási súlyát. Számos tudományos kísérlet mutatta azt, hogy az implantált ivartalanított borjak gyarapodása hasonló vagy nagyobb mértékű, mint a bikaborjaké. A kiskorban elvégzett kasztrálás – összehasonlítva a választáskori ivartalanítással– csökkenti a bikaborjakat érő stresszhatásokat. A stressz és az ivartalanítás hormonális hatásai választáskor csökkenthetik a választást követő gyarapodási potenciált és a borjú azon képességét, hogy legyőzze a tipikusan a választáshoz és az értékesítés időszakához társuló betegségeket. A bikák és a tinók választást követő teljesítményét összehasonlítva – a szarvasmarha felvásárlók által alátámasztott adatok szerint – az ivartalanított bikaborjak 3-6 dollár/100 font (45,36 kg) felárral kelnek el a bikaborjakhoz képest. Azoknak az állattartóknak, akik maximálni szeretnék a hímivarú borjak választáskori értékét, meg kell fontolniuk a korai kasztrálást – születéskor vagy 2-4 hónapos korban –, illetve a szopós borjakra kifejlesztett implantátumok használatát.

Élethosszig tartó implantációs stratégiák

Az amerikai modern húsmarha ágazatban meglehetősen gyakori, hogy a szarvasmarha 3 vagy több implantátumot kap élete során. Azoknak a termelőknek, akik az ágazat csupán egy szegmensét működtetik, egyszerű a döntés az implantálás módszerét illetően. Azonban azok a termelők, akik egy állatot két vagy több növekedési fázison keresztül tartanak, és a marhát egy, a vágott test értéke szerinti hálózaton keresztül értékesítik, komplexebb a döntéshozatal a hormonális hozamfokozásról. Az egy(ik) időszakban behelyezett implantátumoknak a későbbi nevelési szakaszokban is lehetnek hatásai. Általános vélemény, hogy az implantációs program során fokozódó hatékonyságú implantátumokat kell használni, hogy az állat egész élete során megnövekedett súlygyarapodást érjenek el, a vágott test minőségére és az állat viselkedésére gyakorolt kedvezőtlen hatások kikerülésével.

A szoptatási időszakban alacsony hatóanyag-tartalmú implantátumot kell használni, amit egy vagy két közepes hatáserősségű implantátum használata követ a növekedési fázisban. Ezeket szintén egy mérsékelt hatékonyságú implantátum használata váltja a hizlalótelepen és aztán egy magas potenciálú implantátum – 80-100 nappal a feldolgozás előtt. Más kutatás arra mutat rá, hogy a bármilyen életkorban implantált szarvasmarhák vágott test minősége alacsonyabb, mint a nem implantált kontroll állatoké.

A különbségek drámaiabbak lesznek, ha 3, vagy több implantátumot használnak az állat életében. Azoknak az állattartóknak, akik több, mint egy termelési fázison keresztül tartanak állatokat, azt figyelembe véve kell kialakítani implantációs programjukat, hogy milyen módon szeretnék értékesíteni a szarvasmarháikat.

Az állománypótlásra szánt üszők implantálása

Az állattartók gyakran teszik fel a kérdést: biztonságos-e az állománypótlásra szánt üszők hormonális hozamfokozása? Egy kutatás szerint az üszőborjak, melyeket tenyésztésre szánnak, 45 napos koruk és a választás között egyszer implantálhatók anélkül, hogy az jelentős hatást gyakorolna a fogamzási arányra vagy az ellés lefolyására. Azoknál az üszőknél, melyeket a születéskor azonnal, a választást követően vagy a választás előtt többször implantálnak, jelentősen alacsonyabb a fogamzási ráta, mint a választás előtt egyszer implantált állatoknál.

A legtöbb állattartónak választáskor ki kell(ene) jelölnie azokat az egyedeket, melyeket potenciális állománypótló üszőnek szán. A termelő ezt követően implantálhatja a hizlalásra meghagyott üszőit, hogy növelje a súlygyarapodásukat, míg a tenyésztésre szánt egyedeknél nem szabad a továbbiakban implantátumot használni.

Gazdaságosság

A hormonális hozamfokozás az egyik leginkább költséghatékony technológia, ami az USA-ban a szarvasmarhatartók rendelkezésére áll. A növendékeknél alkalmazott implantátumok esetében jellemzően minden befektetett 1 dollárból 10 dollárnyi megtérüléssel számolnak. Az implantátumok ténylegesen emelik a növekedési rátát, a testfehérje-építést, és javítják a takarmányozás hatékonyságát, ezzel azt eredményezve, hogy mintegy 7 %-kal csökken a marhahús előállítás költsége. Nézzünk egy példát a még nem választott borjak implantálásának gazdasági potenciáljára: egy szopós borjú, amit 3 hónapos korban, 150 nappal a választás előtt implantáltak, a 150 napra számított napi gyarapodása 0,1 font/nap lehet. A 15 fonttal nagyobb választási súly fontonként 0,55 dollár hasznot, összességében 8,25 dollárt eredményez. Az implantálás költsége kb. 0,85 dollár, így a tiszta nyereség 7,40 dollár/egyed.

A marhahús minőségi garanciájának biztosítása

Az implantálás helye

Az egyetlen jóváhagyott implantációs hely valamennyi forgalomban lévő implantátum esetében a bőr alatt, a fül hátsó részének középső harmadában van. Az implantátum nem lehet közelebb a fejhez, mint a fülkagyló porcos gyűrűjének a fejtől legtávolabb eső széle. Az implantátum behelyezését a lehető leghigiénikusabban kell végrehajtani. Javasolt a fül megtisztítása, a felszerelés tisztán tartása és éles tű használata. A fültályogok kialakulása a leggyakoribb következménye a nem megfelelő implantálásnak, és általában összefüggésben van az eljárás során fennálló rossz higiéniai feltételekkel. Az állat megfelelő rögzítésével az implantáció pontosabb, az állatot rögzítők számára az eljárás biztonságosabb lehet. Érdemes az előállítók ajánlásait követni az implantátumok behelyezésénél. Az FDA (Food and Drug Administration = Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal) már nem engedélyezi, hogy az implantátumokat a fültőbe helyezzék.

Az implantátum behelyezése

Az implantálás végrehajtásához megfelelő képzettség és tapasztalat szükséges. A következőkben felsorolt lépések jelentősen csökkenthetik a behelyezéssel járó hibák előfordulási gyakoriságát, azaz a tályogok kialakulását, az implantátumok törését vagy hiányát. A cél az, hogy minden borjúban aktív, hibátlan, szennyeződésektől mentes implantátum legyen. Nem a gyorsaság a cél, hanem az, hogy elsőre sikerüljön a behelyezés, ne kelljen azt újból végrehajtani. A tapasztalattal növelhető az implantálás sebessége. Ha a munkát nem sikerül megfelelően végrehajtani, nem realizálódik az egyedenkénti 5-10 dollár előny.

1. Olvassuk el valamennyi állategészségügyi készítmény használati utasítását. Biztosítani kell, hogy a megfelelő adagolást, elhelyezést és eljárást követjük. Szintén biztosítani kell, hogy a terméket annál az állatcsoportnál alkalmazzuk, amit a használati utasításban feltüntettek. Bármilyen eltérés a feltüntetett előírásoktól komoly jogi büntetést vonhat maga után.
2. Minden szükséges felszerelést meg kell szerezni, hogy biztosítottak legyenek a higiéniai feltételek. Szükség van egy tiszta asztalra, egy tálcára az applikátor és az implantátumok használat előtti és közbeni tárolására, plusz egy fertőtlenítő oldattal átitatott szivacsra a fertőtlenítéshez. Legalább egy (extra) tű is szükséges az applikátorhoz arra az esetre, ha az egyik tű életlen, egyenetlen, hajlott lenne, esetleg eltörik.
3. Ismerni kell az applikátor működését.
4. Az állatot megfelelően kell rögzíteni, hogy ne mozduljon el. Ha szükséges, további rögzítést is alkalmazni kell a fejen.
5. Meg kell vizsgálni az állat fülét. Ellenőrizni kell, hogy nem kapott-e korábbi implantátumot, vannak-e tályogok, füljelző, esetleg csak annak a helye, sár, trágya vagy más szennyeződés. Meg kell tisztítani és szárítani az implantálandó területet – késpengével lekaparható vagy papírtörlővel letörölhető – majd fertőtleníteni kell. Saras vagy trágyával szennyezett területen nem szabad elvégezni az implantálást.
6. Ha szükséges, a kezünket is meg kell tisztítani, mielőtt kézbe vennénk az applikátort. Sár, trágya és vér is szennyezheti az adagoló belső részeit.
7. Töröljük át a tűt a szivaccsal, hogy fertőtlenítsük. A tű hegyét húzzuk át a szivacson ferde széllel a szivacs felé fordítva, hogy a tű belsejében lévő szennyeződések kitisztuljanak.
8. Fogjuk az állat fülének hegyét bal kezünk hüvelyk- és mutatóujja közé (az állat bal füle esetében). Helyezzük az applikátor tűhegyét az implantálás helyének külső szegélyéhez úgy, hogy a tű ferde szélével felfelé vagy a fültől távolabb essen.
9. Szúrjuk a tűt a fül bőre alá, és teljes terjedelmében szúrjuk be. Ellenőrizni kell, hogy biztosan a bőr alatt van a tű, és nem a porcban vagy teljesen átszúrva a fület. Ha a tű „lecsúszik” a fülről, vissza kell térni a 7. pontban leírtakhoz. A sár vagy egyéb szennyeződés beszorulhat a tűbe, és ha azt nem tisztítjuk ki megfelelően, az a következő implantációnál a fülbe kerülhet. Éles tű használatával és lassabb mozdulatokkal csökkenthető a tű elcsúszásának esélye.
10. Húzzuk vissza a tűt annyira, amilyen az implantátum hossza. Néhány applikátor típusnak olyan tűje van, ami automatikusan visszavonja a tűt.
11. Húzzuk meg a ravaszt, hogy biztosan a helyére kerüljön az implantátum, majd teljes egészében húzzuk ki a tűt.
12. Tapintsuk meg az implantátum helyét, hogy biztosak legyünk benne, a kapszula ténylegesen rögzült, nem gyűrődött fel, nem tört össze.
13. Helyezzük vissza az applikátort a tálcára és töröljük át a szivaccsal, hogy fertőtlenítsük.

Megjegyzések

Az implantátumoknak semmilyen, a rendes vágást befolyásoló hatásuk nincs, mivel a fület minden esetben eltávolítják a vágási folyamat során.

A borjakon, a növendékeken és a hízóállatokon kívül nincs további olyan szarvasmarha hasznosítási irány, ahol az implantátumok használata tisztázott lenne. Ez a selejtezésre szánt tehenek esetében is így van.

Az implantátumokat nem szabad születéskor behelyezni a borjú hormonális fejlődése miatt. A használati utasításban pontosan meghatározzák, hogy minimum 45 naposnak kell lennie a borjúnak az implantátum behelyezésekor.

Az implantátumokat megfelelően kell tárolni, hogy megőrizzék hatékonyságukat. Tiszta, száraz helyen kell tartani az implantátumot, műanyag zacskóba csomagolva, hogy a nedvességtől és a szennyeződésektől távol tartsuk. Ellenőrizni kell a használati utasításban, hogy milyen tárolási hőmérsékletet írnak elő. Ha lehetséges, száraz időben kell implantálni a marhákat, amikor az állatok szárazak, nem sarasak. Ezzel csökkenthető a tályogok kialakulásának kockázata.

Létezik olyan implantátum, amely az anabolikus összetevő mellett antibiotikumot (Tylan) is tartalmaz. Az antibiotikumos pellettel az a szándék, hogy a beadást követően gyorsan felszívódjon, és csökkentse a tályogok kialakulásának gyakoriságát az implantáció helyén.

Az implantátumok biztonsága

Állategészségügy

Feltételezik, hogy az implantátumok közvetlenül okoznak az állatokban különféle nem kívánatos változásokat, esetleg azokkal kapcsolatba hozhatók. A válaszreakciók, melyek a szaporodásbiológiai folyamatokhoz hasonlítanak, elsősorban az üszőknél láthatóak, köztük ilyenek az ivarzási tünetek, a hüvely és/vagy a végbél előesése, a kitőgyelés stb. Az implantációk megnövelhetik az ivartalanított bikaborjak között az ún. „bullerek” előfordulási gyakoriságát. Ezek a kasztrált bikaborjak állják, hogy ugrálják őket ahhoz hasonlóan, ahogy az az ivarzó teheneknél tapasztalható. Bár úgy gondolják, hogy ezt a viselkedést egy élettani defektus okozza az állatokban, ugyanakkor az implantátumok csupán fokozzák ezt az állapotot. A bullerek előfordulási gyakoriságát 1-4 %-ra becsülik.

Élelmiszer-biztonság

A táblázat tartalmazza az Egyesült Államokban általában fogyasztott élelmiszerek ösztrogén-aktivitását (ösztrogénszerű hatását). A vágás céljára hizlalt tinókból és üszőkből származó marhahúsnak nagyon alacsonyszintű az öszrogén-aktivitása, függetlenül az implantálási állapottól. Valójában a fagylalt 553-szor több ösztrogént tartalmaz, mint a marhahús. Az implantátumok biztonságosságát az FDA – a használati utasításban leírtak szerinti alkalmazás esetében – jóváhagyásával szavatolja. A történeti tapasztalat és több szervezet – köztük az FDA, a WHO és a FAO – következtetése szerint, az implantátumok használata a marhahús előállítása során nem jelent biztonsági kockázatot a fogyasztók részére.

Néhány gyakori élelmiszer ösztrogén-aktivitása:

• Előző
• Következő