Állomány-egészségügy

Írta Dr. Major Mariann. Közzétéve itt: Szakcikkek

Az összefoglalót dr. Major Mariann készítette az USA Oklahoma State University Szaktanácsadó Szolgálatának Húsmarhatenyésztői Kézikönyve  (2008) 28. fejezetéből, amely D. L. Step, DVM és Glenn Selk munkája

ÁLLOMÁNY-EGÉSZSÉGÜGY

Megjegyzés: A cikk sok fontos és érdekes részletet tartalmaz, de néhány vonatkozásban (pl. egyedazonosítás, engedélyezett vakcinák stb.) tájékoztató jellegű, mivel a hazai szabályozások eltérnek az USA gyakorlatától. További javasolt szakirodalom a honlapunk tagok részére fenntartott területén található Állategészségügyi Preventív Technológia.

Célok:

-          Megtanulni, hogyan használhatóak mintaként egyes egészségügyi irányelvek a húsmarha árutermelő telepek állategészségügyi tervének meghatározásához.

A földrajzi elhelyezkedés, az éghajlati különbségek, az eszközök (erőforrás) elérhetősége, az egyedek közötti eltérések és a lakosság demográfiai statisztikai jellemzői befolyásolják az állattenyésztői mezőgazdasági termelést az egész világon. Egy húsmarha árutermelő (szaporító) telepre kifejlesztett megbízható és gyakorlatias állomány-egészségügyi programtól többet várunk el, mint csak egy recepttől, hiszen a termelési cél jelentősen eltérhet az egyes létesítmények között. Az állomány-egészségügyi programokat úgy kell kialakítani, hogy az találkozzon az egyes állattartók szükségleteivel.

Történetileg elmondható, hogy az állomány-egészségügyi programok a fertőző betegségek kezelésére, a megelőzésre és a parazitás fertőzések felügyeletére összpontosítottak. Ehhez képest a modern (állattenyésztői) mezőgazdaságban az áll a középpontban, hogy javuljon az állomány egészségügyi státusza, a hatékony termelés, a tiszta haszon növekedése érdekében. Az állatorvossal való szoros együttműködés hozzájárul az egyes állományok szükségleteinek felméréséhez és speciális egészségügyi programok kialakításához. A 28. 1. táblázat kialakításának célja az volt, hogy mintaként szolgáljon húsmarha árutermelő telepek számára, az állomány-egészségügyi programok kifejlesztéséhez.

28.1. táblázat   Árutermelő húsmarhaállomány egészségügyi irányelvei^a,b

1. A fenti irányelvek és ajánlások általánosak. Az egyes állományok programjai ettől jelentősen eltérhetnek. Állatorvossal kell egyeztetni a specifikus ajánlásokat figyelembe véve.
2. Követni kell valamennyi készítmény használati utasítását és/vagy az állatorvos javaslatait.

Ez a táblázat a lehető legegyszerűbb, hogy minimális legyen az összes, az ilyen típusú programokkal összefüggő zavaró tényező.

A fejezet további része gyakran hivatkozik a 28.1. táblázatra egyes kiemelt pontok tökéletesebb megértéséhez.

Az oszlopokból álló táblázat információit és irányelveit az állattartók saját helyzeteikre alkalmazhatják, mintegy ellenőrzési listaként, hogy felkészüljenek egyéni termelési ciklusaik egyes eseményeire.

1. 1.A bal oldali oszlop határozza meg a termelési ciklus azon időszakait, amikor a húsmarhát kezelik, amikor az egészségügyet és az értékesítést érintő döntéseket kell meghozni és végrehajtani. Az ezekre az időszakokra megfogalmazott ajánlásokat szívesebben elfogadják a termelők, és ezekben van a legnagyobb lehetőség, hogy javítsanak a teljes állomány egészségügyi státuszán.
2. 2.A középső oszlop mutatja be az alapvető vagy minimális irányelveket a legtöbb húsmarha árutermelő telep állománya részére.
3. 3.A jobb oldali oszlop olyan információkkal szolgál, melyekre egyes állományoknak szükségük van ahhoz, hogy elkezdhessék az egészségügy és a termelés javítását. Az ebben az oszlopban felvázolt speciális szempontokkal kapcsolatban nyomatékosan ajánlott állatorvossal egyeztetni.

És még egyszer ki kell emelni, hogy ezek az irányelvek és ajánlások általánosak. A programokat úgy kell kialakítani, hogy az találkozzon az egyes állományok szükségleteivel és céljaival.

Jelen fejezeten túlmutat az egyes létesítmények hosszú- és rövidtávú céljainak meghatározása. Azonban a kitűzött célok elérésének értékeléséhez valamennyi vonatkozó információt össze kell gyűjteni. Pontos nyilvántartásokkal lehet megbecsülni a célokat, és lemérni az adott üzlet pénzügyi és termelési paramétereit. Az árutermelő húsmarhatartó tenyészetek nyilvántartása lehet olyan egyszerű, mint egy zsebnaptár, de akár komoly számítógépes programmal vezetett is. A választott rendszertől függetlenül fontos, hogy a szükséges begyűjtött információ és az (alkalmazott) működőképes rendszer az ellést megelőzően rendelkezésre álljon.

A fejezet a vemhes tehenekkel indít éppen az ellés előtti időpontban. Ezt az eseményt vagy történést ellés előtti (precalving) periódusnak nevezzük.

Az ellést megelőző időszak

A 28.1. táblázat bal oldali oszlopa olyan, a termelési ciklusban előforduló eseményeket sorol fel, amikor a termelőnek az üzlet szempontjából fontos döntéseket kell meghozni és végrehajtani. A termelőknek olyan személyzetről kell gondoskodni, akik részt vesznek a folyamatban, és amilyen korán csak lehetséges, értékelniük kell a környezetet, általában az első várható ellés vagy a kalkulált ellési idő előtt 1-4 héttel. Először a berendezéseket, a felszerelést vagy az ellési környezetet kell felmérni. Ha a vemhes üszők és tehenek épített környezetben ellenek, a berendezéseknek jó állapotban kell lenniük, megakadályozandó az anyaállat, a borjú, de ugyanúgy a személyzet fizikai sérüléseit is.

A legtöbb, az ellés céljából épített berendezésre csak az év egy részében van szükség, a gazdálkodók és az állattenyésztők gyakran ugyanazon a területen tárolják a felszerelést és a takarmányt. Ezért az ellési területeknek vagy karámoknak megfelelően tisztának kell lenniük, és használatra készen kell állniuk az első borjú várható születése előtt.

Ahol az üszők és a tehenek minden valószínűség szerint a nyílt legelőn vagy szabad körülmények között ellenek, az ellési területnek száraznak kell lennie. Ha sok nőivarú állat ellik előre láthatóan rövid időn belül, az ellési területet forgószínpadszerűen változtatni kell. Tiszta területeket biztosítva és a legelőket váltogatva, a lehetséges ágensek (kórokozók) okozta betegségek kialakulását minimalizálni lehet. Bizonyos területeken és évszakokban fedett hely biztosítása válhat szükségessé az optimális egészségügyi állapot érdekében.

A szarvasmarhánál nem ritka, hogy a normális munkaidő után kezdődik az ellés. Egyes helyzetekben, például nehézellés előfordulásakor, segítség(nyújtás) szükséges.

Kellő idejű beavatkozással az anyaállat és utódjának élete megmenthető, ami befolyásolja a termelő lehetséges jövedelmét. Az elletési felszerelésnek, mint a magzati (borjú) fogók (a borjú húzás eszközei), a szülészeti (OB) láncok és „hurkok”, a személyzet védőruházatai, a síkosító stb. tisztának vagy sterilnek és könnyen hozzáférhetőnek kell lennie, illetve jól kell működnie.

Tapasztalt személyzet nem mindig áll rendelkezésre az ellés alatt; az alkalmazottakat, a családtagokat és a szomszédokat gyakran kéri fel az állattartó, hogy szükség esetén segítsenek az ellés során. Növeli a sikeres születés esélyét egy írott szabályzat, ami felsorolja az ellés során körvonalazódó normál eseményeket, valamint azokat a kritériumokat, melyek az ellés alatti beavatkozás szükségességét indokolják. Az állattartóknak át kellene nézniük és meg kellene beszélniük az eljárásrendet valamennyi, a termelés e fázisában résztvevő dolgozóval, hogy csökkentsék az esetleges komplikációk és problémák mértékét.

A borjak a gyakran előforduló betegségek elleni természetes immunitással vagy védelemmel születnek. Bár a betegséget okozó ágensek elleni kiegészítő védelem nélkül a hosszú távú túlélési esély vagy a termelékenység gyenge. Rövidtávú passzív immunitást a borjúnak az anya föcsteje – az ellés utáni első, ellenanyagokat tartalmazó tej – biztosít. Egyes helyzetekben az újszülött borjak nem kapják meg ezt a védettséget. Ezért, ahogy az a 28.1. táblázat jobboldali oszlopában szerepel, jó minőségű kolosztrumforrást kell biztosítani, hogy az elégtelenül ellátott borjúnak az adható legyen.

Ellés

A nyilvántartások vezetése a management egyik legfontosabb feladata, amit a végtermék előállító húsmarhával foglalkozó vállalkozások a pénzügyi és egészségügyi termelékenység értékelésében is használnak. A jövedelmező húsmarha-állományoknak a nem termelő egyedeket selejtezniük kell. Ebben az eljárásban az egyik kritérium a nehézellés. Bármilyen, az ellés közben nyújtott segítségről feljegyzést kell készíteni a tehén jövőbeni értékeléséhez.

Az egyedi nyilvántartást az újszülött borjúról a születés után a lehető leghamarabb el kell kezdeni. A nyilvántartás vezetéséhez a borjút egyedileg kell megjelölni. Az újszülött borjak azonosítása nem minden vállalkozásban praktikus, bár a termelő rendszerétől függetlenül az állat életében minél korábban érdemes az egyedi nyilvántartás vezetését elkezdeni. Valójában egy naposan könnyű megfogni a borjút, és még ekkor érdemes ellátni egyedi azonosítással. Ez a lépés sokszor nem történik meg az állat életének ebben a szakaszában, mert ez a termelőnek nem megfelelő.

A föcstej fontossága és szerepe a borjú jövőbeni életében mind az egészségügy, mind a végtermék szempontjából az ellés előtti szakaszt tárgyaló részben került megvitatásra. Egy újszülött borjú élénken szopik röviddel a születés után, ami általában a kolosztrum megfelelő felvételét is jelenti. Az először ellő üszőknél a föcstej minősége általában nem olyan jó, mint egy idősebb, felnőtt tehénnél. Ezért azokban az esetekben, amikor elégtelennek bizonyul a passzív immunitás átvitele, az újszülött állat igényét magas minőségű kolosztrummal kell pótolni. Ez a telep vezetését is változtatásra ösztönzi, hogy a jövőben ne legyen szükség a pótlásra.

A passzív immunitást befolyásoló tényezők

Egy sikeres húsmarha árutermelő telepen az elvárás az, hogy a tehenek nagy százalékától válasszanak élő borjút minden évben. Ehhez a borjúnak életben kell maradnia a születéstől a választásig. A borjúként, a választott növendékként és a hizlalás végéig egészséges szarvasmarhák jövedelmezőbbek és általánosságban sokkal gazdaságosabbak. Ráadásul az egészséges marhából, amit nem kezelnek rendszeresen antibiotikumokkal vagy egyéb állatgyógyászati készítményekkel, nagyobb valószínűséggel egészséges, jó minőségű vágott test érhető el, kevesebb az injektálás helyén kialakuló sérülés, továbbá nincs antibiotikum- és gyógyszer-maradékanyag. Ahogy csökken a betegségek gyógyításához vagy a megelőzéshez antibiotikummal kezelt marhák százalékos aránya, a fogyasztóknak a marhahús egészségességébe vetett bizalma is nőni fog. Összességében elmondható, hogy az erős természetes vagy egyes betegségekkel szemben megszerzett immunitással rendelkező egészséges állatok iránt nagyobb a kereslet.

A betegségekkel szembeni ellenálló képesség nagymértékben függ az ellenanyagoktól és immunglobulinoktól, melyek lehetnek aktív és passzív eredetűek. Az aktív immunitásban a szervezet ellenanyagokat termel válaszul a fertőzésre vagy a vakcinázásra. A passzív immunitás átmeneti védelmet biztosít egyes immunanyagoknak a már ellenálló egyedektől való átvételével.

A passzív immunitás példája az ellenanyagok átadása az anyaállattól a borjúnak a föcstejjel. Ez az átadás kizárólag akkor sikerülhet, ha az a születést követő első 24 órán belül megtörténik.

Az USDA kísérleti állomásán, Nebraskában tanulmányoztak szabadon tartott húsmarha borjak populációjában egyes egészségügyi események és a növekedési teljesítmény közötti összefüggéseket, e faktorok és a passzív immunállapot között. Vérmintákat gyűjtöttek a születést követő 24. órában 263 keresztezett fajtájú borjúból, hogy meghatározzák a föcstejből felvett (passzív) maternális immunitás mértékét. A növekedési teljesítményt és az egészségügyi eseményeket a kísérlet során a vizsgált állományban a születéstől a választásig, majd a választást követően a hizlalási periódus egészén keresztül monitorozták.

A passzív immunitás legalacsonyabb szintjét azon borjak között tapasztalták, melyek a választás előtt megbetegedtek vagy elpusztultak.

A borjaknál, melyek nem rendelkeztek megfelelő passzív immunitással, 5,4-szer nagyobb volt az esélye a választás előtti elhullásnak, 6,4-szer nagyobb valószínűséggel betegedtek meg életük első 28 napja során, és 3,2-szer nagyobb volt a kockázata, hogy a választást megelőzően bármikor betegek lettek, összehasonlítva a megfelelő passzív átvitellel. Annak az esélye, hogy a hizlalótelepen beteg lesz a borjú, szintén háromszor nagyobb volt, összehasonlítva az elégtelen és a megfelelő védettséggel rendelkező állatokat.

A passzív immunállapot közvetett módon volt kapcsolatban a növekedési rátával a borjú egészségére gyakorolt hatásain keresztül. A betegség az élet első 28 napja során összefüggésben volt a 35 fonttal (15,9 kg) kevesebb várható választási súllyal. A légzőszervi betegségek a hizlalótelepen 0,09 fonttal kevesebb alacsonyabb várt átlagos napi súlygyarapodást eredményeztek. Tehát a passzív immunitás, amihez a föcstejből jut hozzá, fontos, a borjak egészségét meghatározó tényező a választás előtt és után is, és közvetetten befolyásolja a borjú növekedési arányát ugyanezen időszakokban.

Számos tényező befolyásolja a kisborjúnál felszívódó immunglobulin mennyiségét. Néhány ezek közül közvetlen összefüggésben van az anyaállattól rendelkezésre álló kolosztrum mennyiségével. Ezek a tényezők magukban foglalják:

-          az anyaállat genetikai felépítését,

-          az anyaállat korát,

-          az anyaállat tápláltsági állapotát.

Természetesen a tejelő hajlamú vagy a nagyobb mennyiségű tejet adó húshasznú tehenek nagyobb mennyiségű koloszrumot termelnek. Kevésbé egyértelmű, hogy az ellenanyag molekulák koncentrációja is hasonlóan alakul. Néhány esetben a kisebb mennyiségű föcstej nagyobb koncentrációban tartalmaz immunglobulinokat, kiegyenlítve a mennyiségbeli különbséget. Az érett tehenek következetesen több föcstejet adnak, mint a kétéves, először ellett üszők, a hasonló genetikai háttér ellenére is. Ennek következtében nem csoda, hogy a kétéves tehenek borjai – az idősebb tehenek utódainál – hajlamosabbak egyes betegségekre. Az elléskor jobb kondícióban lévő tehenek láthatóan nagyobb passzív immunitásban részesítik borjaikat. Ez a legnyilvánvalóbb a fiatal tehenekben. Egy Coloradóban végzett kutatás szerint azoknak a borjaknak, melyek sovány tehenektől származnak (5-nél kevesebb testkondíció pont (TKP)) alacsonyabb a keringő ellenanyag szintjük 24 órás korukban, mint azoknak a borjaknak, melyek olyan üszőktől származnak, amelyek a megfelelőtől a jó kondícióig értékelhetők (TKP 5 vagy 6) elléskor (Odde, Abernathy és Greathouse).

A borjú föcstej-felvételének időzítése szerepet játszhat a passzív immunitás átvitelében. Kutatások világosan igazolták, hogy a nagyon nagy molekulájú ellenanyagok felszívódása az élet első 24 órájában lehetséges (Besser és Gay). Az újszülött borjú bélcsatornájának nyálkahártyája változásokon megy keresztül (ezt intestinalis zárásnak nevezzük), amivel csökken az immunglobulinok bélből való felszívódásának lehetősége. Valójában az abszorpció legnagyobb része az első 12 órában megy végbe. Mire a borjú 6 órás lesz, a felvett ellenanyagoknak már csak a 66 %-a szívódhat fel. Amikor a borjú 12 órás, a rendelkezésre álló ellenanyagok kevesebb, mint fele szívódik fel a vérbe, és amikorra az állat 24 órás lesz, majdnem teljes az intestinalis zárás. A lassú vagy gyenge borjaknak sokáig tart a felállás és ezért hosszú időbe telik, mire a szopáshoz keresni kezdik a tőgyet. Egy másik tényező, ami befolyásolhatja a passzív immunitás átadását, az anyaállat tőgyének formája és mérete. A nagy, lelógó csecsbimbókkal és/vagy nagyon alacsony tőgyfelfüggesztéssel rendelkező tehenek esetében a borjúnak nehéz megtalálni és a szájába venni a csecsbimbót, hogy szopni tudjon.

Azok a borjak, amelyek hosszú, nehéz ellésnek voltak kitéve, gyakran legyengülnek, és lassan tudnak csak felállni. Ráadásul a légzési acidózis, ami a nehézellés eredménye, további negatív hatással lehet a bélcsatorna felépítésére és annak felszívóképességére. Ilyen fajta kombinációja az elhúzódó ellésnek és felállásnak, valamint az acidózisnak, gyakran jelentősen csökkenti az ellenanyagok felszívódását. A Coloradói Állami Egyetem kutatói azt találták, hogy nagyobb az ellenanyagok koncentrációja azoknak a borjaknak a vérében, amelyek könnyen és gyorsan születnek meg összehasonlítva azokkal a borjakkal, melyek egy hosszú, nehéz vajúdás és ellés (után) jönnek világra (Odde, Abernathy és Greathouse).

A borjak, melyek kemény időjárási stressznek kitéve születnek meg csakúgy, mint azok, melyeket elválasztanak az anyjuktól, csökkent felszívódási képességet mutatnak még akkor is, ha a kolosztrum rendelkezésre állt.

A következő telepirányítási tényezők fokozzák a passzív immunitás fejlődését:

1. Megfelelő fejlesztési programot kell biztosítani a tenyészállat utánpótlásra szánt üszőknek, és kielégítő ellés előtti (prepartum) táplálást nyújtani a tehénállománynak, hogy az üszőknek a kb. 6-os, a teheneknek pedig legalább az 5-ös kondíciót biztosítsuk elléskor.
2. A tenyészüszőket olyan bikával párosítsuk, aminek alacsony születési súlyú borjai vannak, míg az átlagos súlyú borjakat nemző bikákhoz tegyük a teheneket, hogy csökkentsük a nehézellések előfordulását.
3. Korai szülészeti segítségnyújtás javasolt az üszőknél és teheneknél, hogy a kisborjú ne váljon túlságosan acidotikussá – ne savasodjon el, és ne gyengüljön le, mert ezzel képtelen lesz arra, hogy a föcstejet kiszopja, és így akadályozott az immunglobulin-felszívódása is.
4. Legalább kb. 2 l friss vagy kiolvasztott föcstejet kell adni az élet első 6 óráján belül és még 2 l-t a következő 12 órán belül az előszörre kevés tejű elsőborjas üsző újszülött borjának vagy az önálló szopáshoz is gyenge kisborjúnak.

Egyéb teendők az újszülött borjúval

Az ellés során a köldökzsinór, amin keresztül a magzat az életéhez szükséges tápanyagokat kapja meg a vemhesség alatt, rövid időre nyitottá válik. Ez alatt a rövid idő alatt baktériumok juthatnak be a köldökön keresztül és betörnek az újszülött állat véráramába. Legtöbbször a kolosztrum felvételével megszerzett passzív immunitás kiküszöböli a borjú fertőzéseit. Bár néhány esetben előfordul, hogy a fertőzés legyőzi az immunrendszert. Azokban a helyzetekben, amikor a fertőzés elárasztja a szervezetet, fertőtlenítőszereket (jód vagy klórhexidin) kell alkalmazni az újszülött borjak köldökénél. A köldökzsinór fertőtlenítő oldatba történő bemártása a probléma rövidtávú megoldása. A telepi technológiában megfelelő eljárást kell kialakítani, hogy megelőzzék vagy megszüntessék ennek az eljárásnak a szükségességét.

Ha a vezetés haladó gondolkodású és előzetesen képes meghatározni az egyes állatokkal kapcsolatos jövőbeni szándékot, az ivartalanítást és a szarvtalanítást ebben az időszakban is el lehet végezni. Praktikusabb és hatásosabb az előbb említett két eljárást mégis inkább a jelölési időszakban elvégezni, mint röviddel az ellés után.

Jelölési időszak

Történelmileg a jelölési időszak kifejezés azt az időt jelölte, amikor a fiatal szarvasmarhát felhajtották, és azonosítandó a tulajdonost, izzó vas billoggal besütötték. A marhatartók és az állatorvosok ezt a kifejezést használják arra az időszakra is, amikor már minden borjú megszületett és csoportként lehet velük dolgozni. A borjak ekkor általában 2-4 hónaposak, de ez a tartomány telepenként és akár évszakonként (időszakonként) is jelentősen váltakozhat.

Egészségügyi szempontból ez az időszak alkalmas arra, hogy felkészítsük a borjút a jövőbeni tervekhez.

Bármikor kell kezelni a szarvasmarhát, az stresszt jelent. A túl sok stressz befolyásolhatja a teljesítményt és árthat az egészségnek. A jelölési időszakban kezelt fiatal borjaknál jelentős előnnyel járhat, ha a borjút visszaengedik megszokott környezetébe, ideértve azt, hogy a beavatkozás végeztével visszamehet szopni az anyjához. Úgy gondolják, azzal, hogy a borjú visszatérhet a megszokott környezetbe, tompítható a kezelések okozta stresszhatások egy része, elősegítve ezzel, hogy a borjú genetikai potenciáljához közelebb teljesítsen, és ennélfogva növekedjen a teljesítménye.

Ha az egyedi azonosítást még nem végezték el, ezt ebben az időszakban kell megtenni. Még akkor is, ha ez az első lehetőség az állatok egyedi azonosítására, valamennyi borjú adatát össze kell vezetni az anyaállatokról vezetett nyilvántartással. Az egyedi nyilvántartási adatokat az előzetes azonosítástól függően kell elkezdeni vagy naprakésszé tenni.

Azokat a bikaborjakat, melyeket hizlalásra szánnak, ebben az időben lehet ivartalanítani. Mind termelési, mind gazdasági szempontból érdemes elvégezni ezt az egészségügyi beavatkozást. Termelési oldalról nézve egyes tanulmányok szerint az implantált (hormonális hozamfokozó) ivartalanított, még szopós tinók ugyanúgy fejlődnek, mint a szopós bikaborjak (Baker és Lents). Gazdasági szempontból az ivartalanított bikaborjak kedvezőbben értékesíthetők, mint az ugyanolyan minőségű bikák.

Négy vitatott kérdéshez kell megjegyzést fűzni ebben a fejezetben a szarvtalanított szarvasmarhákkal kapcsolatban. Az árutermelő állományokban mind a négy problémával és valamennyi termelésre gyakorolt hatásával is tisztában kell lenni.

Az első kérdés a marha viselkedési jellemzőit foglalja magába. A szarvakkal rendelkező marha szarvait támadásra használja, hogy előnyt szerezzen az etetőknél és megszilárdítsa társadalmi helyzetét. Amikor a marha szarvait használva felöklel egy másik állatot, izomsérülések keletkeznek. A sérüléseket el kell távolítani a vágás/húsvizsgálat során, ami csökkenti a vágott test értékét. Az ún. Best Quality Audit (Marhahús Minősítő Felülvizsgálat) szerint az ilyen sérülésekkel magyarázható 0,75 dolláros értékcsökkenés minden etetett állatra vonatkozóan az USA-ban. Valójában minden sérülést nem lehet kiküszöbölni, bár a szarvak okozta sérülések a szarvtalanítással elkerülhetők.

Egy másik kérdés az állatok jólétét érinti. A cowboyokra jellemző, hogy marhatenyésztőként mindent úgy csinálnak, ahogy azt a hagyomány diktálja, abba senki sem szólhat bele. A modern állattartó létesítmények a fogyasztók hatására már eltávolodnak ettől a gondolkodásmódtól. A fogyasztók biztosak akarnak lenni abban, hogy az általuk fogyasztott terméket az állat jólétére tekintettel állították elő. A termelőknek mindezt tekintetbe véve úgy kell előállítaniuk a terméket, hogy az találkozzon az elvárásokkal.

A harmadik, szarvakkal kapcsolatban felmerülő probléma, hogy a marhákat gondozó, kezelő személyzet biztonságát veszélyeztethetik. A termelő, a családtagok és az alkalmazottak is súlyosan megsérülhetnek, és ez kihat a létesítmény eredményességére. Bár a szarvtalanítással nem kerülhető el valamennyi lehetséges sérülés, azzal mégis kiküszöbölhető az egyik tényező.

Az előbb említett okok miatt a marhák szarvának végére gyakran gombot húznak vagy teljesen szarvtalanítják őket közvetlenül akkor, amikor a hizlalótelepre érkeznek. Néhány esetben, a homloküreg nyúlványa (sinus cavity) belenyúlik a szarv alapjába. Amikor az állatot részben vagy teljesen szarvtalanítják ez az üreg feltárul, amiben fertőzés indulhat meg. A sikeres kezelés nagyon időigényes és költséges. A sinus-fertőzésekkel terhelt marha kevésbé termelékeny, ami csökkenti az állattartó lehetséges hasznát is. A szarvaknak nincs gazdasági értékük a marhahús-termelés során, így minden, genetikailag szarvalt állatot szarvtalanítani kell a jelölési időszakban, amikor az a legkevesebb komplikációval és kisebb mértékű stresszhatással megoldható.

Az állatorvosok rendszerint azt ajánlják, hogy a termelők használják ki a jelölési időszak adta lehetőséget arra is, hogy elkezdjék az állatok immunrendszerének felkészítését egyes gyakran előforduló – például a Clostridiumok okozta – betegségekkel szemben. A Clostridiumok olyan baktériumok, melyek a környezetben spórás formában találhatóak meg és a szarvasmarha megbetegedését és halálát okozhatják. Az egyes Clostridium fajok különböző kedvenc (predilekciós) helyeken telepszenek meg az állati testen belül. A legismertebb a Clostridiumok okozta betegségek közül a ’blackleg’= sercegő üszök, ami súlyos izomkárosodással és szövetelhalással jár. A piacon rendelkezésre álló termékek anatoxinokat, toxoidokat tartalmazó oltóanyagok formájában szerezhetőek be, és rendszerint hét vagy nyolc különböző clostridialis betegséggel szemben tartalmaznak összetevőket vagy antigéneket. A döntés egy 7 vagy 8 komponensű vakcina mellett függ az állomány földrajzi fekvésétől és a populációban előforduló kockázat mértékétől és típusától. Egy helyi állatorvos tisztában van a speciális földrajzi elhelyezkedések szükségleteivel.

A jelölési időszakban külső és/vagy belső parazita-mentesítés lehet szükséges. Egy alapos és gazdaságos parazita ellenőrzési program sok tényezőtől függ, beleértve az életciklust, a táplálékforrást és a telep vezetését. Az ajánlott parazita ellenőrzési programok szintén függnek az elhelyezkedéstől és az évszaktól.

A betegségek gyakorisága eltérő az egyes állományokban. Egy újabb USA-beli nemzeti tanulmány szerint a légzőszervi betegség volt a szopós borjaknál jelentkező veszteségek leggyakoribb okozója, míg az időjárással összefüggő veszteség csak a második.

A leggyakrabban előforduló vírusokat magába foglaló BRD (szm. légzőszervi betegség komplex), beleértve a szm. fertőző rhinotracheitis vírusát (IBRV, Red Nose vírus), a szm. vírusos hasmenése vírusát (BVDV), a parainfluenza-3 vírust (PI-3V) és a szm. légzőszervi syncytial vírust (BRSV). Különböző vakcinák szerezhetőek be a fenti vírusos betegségekkel szemben. Azon állományokban, melyekben a vírusos hátterű BRD elterjedtsége magas vagy nagy kockázatú a szerzett BRD, a vakcinázás ebben az időszakban hasznos lehet.

A leptospirózis egy ún. spirocheta szervezet, ami vérszegénységet és elhullást okozhat a borjaknál. A betegség előfordulási gyakorisága jelentősen váltakozhat egy kis földrajzi területen belül csakúgy, mint állományról állományra. A borjakat a Leptospira különböző szerovariánsai vagy fajai fertőzhetik meg. Az ellátó állatorvos biztos ismerettel rendelkezik arról, hogy mely szerovariánsok fontosak, és az egyes állományokban milyen specifikus program a leghatékonyabb.

Az ún. ’pinkeye’ = rózsaszín szem betegséget a Moraxella bovis nevű baktérium okozta hagyományosan. Az újabb ismeretek és az állatorvosi tapasztalatok szerint a rózsaszín szem betegség kialakulásának összetett oka van. A tapasztalatok és helyszíni beszámolók egy rózsaszín szem betegség elleni vakcinázást is tartalmazó állategészségügyi program hatékonyságát illetően bizonytalanok. Ha a pinkeye-t is tartalmazza egy vakcinázási program, a termelőknek tisztában kell lenniük a betegség hátterében lévő kórokozókkal.

Egy másik szempont a jelölési időszakban a tetanusz megelőzése. A tetanusz kórokozója a Clostridium tetani. A tetanusz nem gyakori szarvasmarhában. A betegség jelentkezhet önállóan elhalt szövetekkel, szennyeződött sérülésekkel kapcsolatban, műtéti területeken és/vagy a környezetből, szennyezett felszerelésből származó nagy mennyiségben a szervezetben elszaporodó organizmusok miatt. A tetanusz prevenció ezekben a helyzetekben szükséges lehet, és be kell venni a megelőzési egészségügyi programba.

Az előbb említett állomány-egészségügyi ajánlások nem tartalmazzák a szarvasmarhában előforduló valamennyi betegséget, csupán kiinduló pontként szolgálnak az állattartóknak és az állatorvosoknak egy húsmarha-állományban alkalmazható egészségügyi program kialakításához.

Választás

Az, hogy a borjút milyen korban választják el anyjától, különböző tényezőktől függ, köztük az állattartói szándéktól, az üzlet pénzügyi helyzetétől, a rendelkezésre álló takarmánytól, munkaerőtől, felszereléstől. Az Egyesült Államokban a húsmarha borjakat rendszerint 5 és 9 hónapos kor között választják. A választott borjak többsége nagyobb vegyes csoportokba kerül további hizlalásra (legelésre), illetve a termelés befejező fázisaihoz.

A választás és az átcsoportosítás nagyon megterhelő esemény egy borjú életében pszichológiailag, élettanilag és fizikailag. Ezek a stresszorok megnövelhetik az állatok betegségekre való fogékonyságát gyengítve az immunrendszert. A betegséget okozó ágenseknek, más néven kórokozóknak való kitettség növekszik a marhák összekeverésével. E kitettség forrásai lehetnek tünetmentes állatok, melyek hordozzák a betegséget, esetleg olyan állatok, melyekben lappang a kórokozó, de a betegség klinikai tünetekben való megjelenésére nincs elég idő.

Természetes, hogy az egészséges állatok jobban teljesítenek, mint a betegek. Az állattartóknak meg kell érteniük, hogy az éppen vakcinázott állatok (még) megbetegedhetnek. A telepirányítás egyik eszközeként a vakcinák javíthatják az állat egészségét, és ily módon elősegíthetik, hogy az egyed genetikai potenciáljának megfelelően minél jobb teljesítményt nyújtson. Azonban a vakcinázások nem helyettesítik a megbízható managementet. Az állatorvosoknak és az állattartóknak a telepi technológia részeként kellene használniuk a piacon beszerezhető jó minőségű termékeket, amikor állományszintű megelőzési egészségügyi programokról döntenek.

A választás előtt a termelőknek meg kell határozniuk, hogy az adott gazdaságnak mely értékesítési lehetőség a legjobb. Újabban a termelők nagyobb érdeklődéssel, és szívesebben vesznek részt az ellenőrzött forrásból származó és/vagy igazolt eljárással feldolgozott termékek értékesítésében. Ezt támogatva biztosít a termelőknek speciális értékesítési lehetőségeket néhány USA-beli állami társaság és egyes élőállat aukciós piac.

Ez az ún. speciális értékesítés olyan marhával „látja el” a vásárlót, melynek ismert az egészségügyi háttere, így csökkentve a vevő tenyészetében jelentkező kockázati tényezőket.

Választáskor a borjakat vakcinázni kell a Clostridiumok okozta betegségek ellen, a légzőszervi vírusok ellen (IBRV, BVDV, PI-3V, BRSV) és leptospirózis ellen. Az, hogy melyik a legjobb márkájú, fajtájú vakcina, illetve, hogy elölt vagy módosított/gyengített élővírusos vakcinát (MLV) kellene használni, fontos kérdések. Olyan sok változó tényező létezik a környezetet, a vezetést és az eszközökhöz való hozzáférési lehetőségeket figyelembe véve, hogy nem lehet egy mindenre kiterjedő egészségügyi vagy tudományos alapú javaslatot kidolgozni a választott hústípusú borjak részére. A legjobb és leghelyesebb tanács, ami adható, hogy konzultálni kell az állatorvossal a használni kívánt termékek típusáról és márkájáról.

A belső és/vagy külső parazitamentesítés is szükséges lehet ebben az időszakban. Egy alapos és gazdaságos mentesítési program nagyon sok tényezőtől függ.

A brucellózis kevésbé elterjedt, mint néhány évtizeddel ezelőtt. Az USA több állama is elérte a brucellózis-mentes státuszt a Szövetségi Brucellózis Mentesítési Program előírásai szerint. Azonban a program sikere ellenére, az Egyesült Államokban még mindig előfordul a betegség. Ezért az üszőket brucellózis ellen vakcinázzák (hivatalos borjúkori vakcinázás = OCV).

A brucellózis ellen vakcinázott üszőket előnyösebben tudják értékesíteni a nem vakcinázott nőivarú állatokkal összehasonlítva. A termelőknek fel kell mérni értékesítési lehetőségeiket, és az állománypótlási igényeket, mielőtt arról döntenek, hogy előnyös-e az üszők brucellózis elleni vakcinázása. Jelenleg Oklahomában az üszőket 4 és 10 hónapos koruk között vakcinázzák brucellózis ellen. A brucellózis elleni vakcinázásra alkalmas idő a választás, amikor az üszők 5 és 9 hónapos kor közöttiek. A kor szerinti korlátozás eltérő az államok között és ezt a különleges vakcinázást egy állatorvosnak kell irányítania és elvégeznie.

A ’pinkeye’ vakcinázások egyes állományokban vagy helyzetekben indokoltak. És még egyszer: a szemproblémák hátterében álló kórokot azelőtt kell meghatározni, hogy bevezetnénk egy ’pinkeye’ vakcinázási programot.

Állománypótlásra szánt üszők

Az állománypótlásra kiválasztott nőivarú állatok minőségétől függ egy árutermelő szaporító állomány jövőbeni termelékenysége. A gazdáknak úgy kell kiválasztani ezeket az állatokat, hogy hozzájáruljanak az állomány genetikai javulásához vagy fejlődéséhez. Ezek az állatok nagy hatással vannak a vállalkozás jövőjére mind termelési, mind gazdasági szempontból. Ezért az állománypótlásra szánt üszőknek egészségügyi szempontból a lehető legtöbb esélyt kell megadni tenyésztési karrierjük megkezdéséhez.

A következő, tenyésztést megelőző ajánlások a 13 és 16 hónapos kor közötti, állománypótlásra szánt üszőkre vonatkozóan készültek. Az egyedi azonosításnak és nyilvántartásba vételnek ekkorra már meg kellett történnie.

A legtöbb helyen az üszőknek már megfelelően vakcinázottnak kell lenniük a gyakori Clostridiumok okozta betegségekkel szemben. Bár abban az esetben, ahol az üszők nem részesültek kellően hatékony vakcinázásban a clostridialis betegségekkel szemben (7 vagy 8 komponens), vagy olyan helyzetekben, ahol e kórokozók okozta megbetegedések valószínűleg mégis előfordulnak, ajánlott egy ún. booster (fokozó, emlékeztető) vakcinázás.

Ahogy fentebb említésre került, nem lehet általános ajánlást készíteni a vakcina specifikus gyártmányára vagy típusára vonatkozóan. Azonban a legtöbb szakember egy módosított élővírusos vakcinát (MLV) ajánl az állománypótlásra szánt üszőknek ebben az időszakban, ami tartalmazza az IBRV-t, a PI-3V-t, a BVDV-t és a BRSV-t.

A vakcinázásokat legalább 30 nappal a tenyésztésbe vétel előtt végre kell hajtani.

Állománypótlásra szánt állat esetében a ciklusba lendülés képessége, a vemhesülés és az életképes borjú kihordása fontos.

A campylobacteriosis (más néven: vibriosis) kórokozói terméketlenséget okoznak. A vibriosis nemi úton terjed, és a fejlődő magzat halálát okozza (kora embrionális halál). Az első jele, hogy az állatok esetleg vibriosisban szenvednek az, hogy a nőivarú állatok abnormális időben visszaivarzanak csakúgy, mint az, hogy a természetes 21 napos intervallumok helyett 33-38 napos ciklusaik vannak. A vibriosis nem általános probléma; a betegség előfordulási gyakorisága jelentős változatosságot mutat. Ezért a problémával érintett területeken a tenyésztésbe vételt megelőző vakcinázás a telepirányítás fontos eszköze lehet.

A leptospirózist korábban – a jelölési időszaknál – már megemlítettük, mint a borjakban anémiát (vérszegénység) okozó és elhullással járó betegséget. Ezek mellett nőivarú állatokban – köztük az állománypótlásra szánt üszőkben – szaporodásbiológiai problémákat okoz. A betegség vemhesség későbbi szakaszában rendszerint vetélésben és terméketlenségben jelentkezik. Azokban az állományokban, melyek szaporodásbiológiai rendellenességeket mutató leptospirózison esnek át, gyakran nagyszámú az üres tehén a lezárult ellési szezont követően. A felnőtt állomány normál idejű vizsgálatakor a tehén vemhes volt, de később nem lett borja. Azokon a területeken, ahol sok, leptospirózis okozta szaporodásbiológiai problémát tapasztalnak, a vakcinázás szükségessé válik, hogy minimalizálni lehessen a baktérium okozta veszteségeket. Általánosságban ajánlott a tenyésztésbe vételt megelőzően programba illeszteni a leptospirózis elleni vakcinázásokat.

Az állománypótló üszők, melyeket az előzőekben vázolt ajánlásokat követve készítenek fel, jó állategészségügyi státusszal kezdhetik meg szaporodásbiológiai pályafutásukat.

Felnőtt (tehén)állomány és bikák

A tenyészbikáknak és a felnőtt tehénállománynak egészségügyi szempontból hasonló szükségletei vannak. A tehénállományt általában egyszer, vagy esetleg kétszer kezelik évente. Normális körülmények között a felnőtt hústípusú teheneknél ritkán tapasztalható klinikai tünetekben jelentkező légzőszervi vagy bármilyen Clostridiumok okozta betegség. Elsődleges egészségügyi problémát felnőtt hústeheneknél a szaporodásbiológiai betegségek jelentenek. Vírusos betegségek, melyek reprodukciós zavarokat okozhatnak az IBR és a BVD. Ezért a felnőtt hústeheneket ezen betegségek ellen évente vakcinázni kell(ene). Itt is felmerül a kérdés: „Melyik a legjobb típusú vakcina, amit használni lehet?” és „Elölt vagy módosított élővírusos vakcinát érdemes-e inkább használni?” A termelőknek szorosan együttműködve kell dolgozni az állatorvosukkal és az adott állomány szükségleteihez igazítva kell testre szabni a programot.

A leptospirózis egy másik olyan kórokozó, ami vetélést és terméketlenséget okozhat. A tehenek szintén vakcinázhatók e kórokozó ellen.

A felnőtt marha ritkán szenved a PI-3V és a BRSV légzőszervi vírusok okozta problémáktól. A legtöbb esetben nem szükséges az évenkénti újravakcinázás e két kórokozó ellen. Ennek ellenére ritkán, ahol az állományok ezektől a vírusoktól szenvedhetnek, hasznos lehet az éves revakcinázási programokba foglalni ezt.

Az anaplasma egy vérben élősködő parazita, mely az állat vörösvérsejtjeihez tapad. Az állat immunrendszere az anaplasmával fertőzött vörösvérsejteket ismeretlenként érzékeli és eltávolítja a vérkeringésből. Ez kifejezett anaemiát (vérszegénységet) eredményez. Az anaplasmosissal összefüggő klinikai tünetek függnek az életkortól, és magukban foglalják a lázat, az étvágytalanságot, a levertséget, a súlyvesztést, a vetélést és az elhullást. Az egy évesnél fiatalabb állatoknál ritkán tapasztalhatóak klinikai tünetek, mert nagyon jól működő csontvelőrendszerük van, ami a károsodott vörösvérsejteket pótolja. Az 1 és 2 év közötti állatok mutathatnak klinikai tüneteket, bár az elhullás nagyon ritka. A 2 évesnél idősebb szarvasmarhák, melyeket korábban nem immunizálták a betegség ellen, súlyos klinikai tüneteket mutathatnak és elhullhatnak. A rutin egészségügyi beavatkozások során meg kell akadályozni a vérrel történő átvitelt, például szennyezett, vakcinázáshoz használt tűkkel vagy a szarvtalanító felszereléssel. Az egyetlen megelőzési lehetőség 2004 tavaszától anaplasmosis ellen a felszerelés higiéniája és tetraciklin használata. Jelenleg nem állnak rendelkezésre az USDA által engedélyezett vakcinák.

A vibriosis előfordulása kifejezetten helyfüggő. Azokban az állományokban, ahol a vibriosis kitörését tapasztalják, a tenyésztésbe állítás előtt szükséges ún. booster/felerősítő vakcinázás. A vakcinázást 30 nappal azelőtt kell elvégezni, hogy a bikát a tehénállományra tennék.

A parazita mentesítési program a felnőtt tehénállományra vonatkozóan a paraziták típusától és az egyes programok stratégiai céljaitól és az alkalmazási környezettől (kihívásaitól) függ.

Sok állattartó hiszi azt, hogy a bikaállományoknál nincs szükség semmilyen egészségügyi program bevezetésére. Ilyen szempontból elhanyagolni a bikaállományokat nagyon költséges hiba lehet. A bikáknak alapvetően ugyanazon a vakcinázási programon kell átesnie, mint a teheneknek, ami tartalmazza az IBRV-t, BVDV-t és a leptospirózist. Ugyanazokat az okokat figyelembe véve, amiket a felnőtt teheneknél említettünk, ritka esetben szükséges lehet a PI-3V, BRSV és a vibriosis elleni vakcinázás.

Egy teljes egészségügyi program másik fontos szempontja a tenyésztésre való alkalmassági vizsgálat a bikáknál azelőtt, hogy a nőivarú állatok közé tennénk őket.

A tenyésztésre való alkalmassági vizsgálatnak ki kell terjednie az ivarszervek anatómiai vizsgálatára, a spermiumok mobilitására, azok morfológiájára (fizikális jellemzők), mozgására, a látóképességre és a kondíciópontokra. Egy bika, amely teljesíti a tenyésztésre való alkalmassági vizsgálat követelményeit, tenyésztési célra a tudomány mai állása szerinti legjobban meghatározható módon is megfelelő.

Erre azért mutattunk rá, mert ajánlott, hogy a vizsgálatot azelőtt végezzék el, hogy az állatot a nőivarú egyedekkel összeengednék. Ha egy bika nem felel meg a vizsgán, az állattartóknak elég idő kell ahhoz, hogy a bikát egy egészséges egyeddel pótolják a tenyésztési szezonra.

Az ellés előtti 60 nap, valamennyi nőivarú egyed

A nőivarú állatoknak semmilyen vakcinázásra nincs szükségük az ellési szezon kezdetét megelőző 60 napban, ha a vakcinázási program megfelelő volt az év folyamán. Néhány helyzetben a vemhes állatoknak szükségük lehet hasmenést okozó patogének elleni vakcinázásra abban a reményben, hogy némi védettséget sikerül majd a kolosztrumon keresztül az újszülött borjúnak átadni. Ha ilyen típusú (hasmenést megelőző) vakcinázás szükséges az állomány-egészségügyi program részeként, az állattartóknak nagyon alaposan meg kell vizsgálniuk a telepirányítási technológiát. A legtöbb esetben, a tartástechnológiában bevezetett változtatások, köztük az ellési környezet, a takarmányozás stb. bármilyen hiányosságot javítani képesek, ezzel szükségtelenné téve a vakcinázást.

Összegzés

A fejezet remélhetőleg mintaként használható állattartóknak és állatorvosoknak egyaránt, amikor állategészségügyi terv kidolgozásáról döntenek egy árutermelő húsmarha szaporítótelepen.

• Előző
• Következő