A charolais fajta bemutatása
Húsmarha fajta, mely garantálja a minőségi végterméket és tökéletes választ ad a piaci kihívásokra:
CHAROLAIS
A CHAROLAIS szarvasmarha a leggyakrabban használt terminálfajta.
A tenyésztők világszerte kedvelik, mivel:
• Kiváló legelőkészségű és takarmányhasznosítású,
• Kitűnő gyarapodású,
• Igen jó az alkalmazkodó képessége,
• Homogén és jól kitenyésztett, ezért kiemelkedő a végtermék előállításban is,
• A minőséget igénylő fogyasztók is szeretik, ezért
• Kis- és nagysúlyban is viszonylag könnyen értékesíthető.
A CHAROLAIS [sarolé] francia származású, nagytestű húsmarha, világfajta. Fajtatiszta tenyésztésben mintegy ötmilliós az anyatehén létszáma. Kiváló kombinálódó és alkalmazkodó képessége révén a végtermék-előállító keresztezésben – hús- és tejhasznú fajtákon befejező apavonalként – ennél is jóval nagyobb a szerepe. Versenyképes az összes húsmarha fajtával, sőt a nehéz hasított felek termelésében szinte legyőzhetetlen. Nagy a fejlődési erélye, jó a gyarapodási készsége és nagytömegű az izomzata. Ezért tartozik a világon a legelismertebb és legkeresettebb fajták közé. Szinte minden mesterséges termékenyítő állomáson megtalálható és a kereskedők charolais-val igyekeznek kielégíteni az igényes piacaikat.
A charolais a XVIII. században alakult ki Franciaországban a helyi hegyitarka marha és a durham (a shorthorn elődje) felhasználásával. Eredetileg hármas hasznosítású volt: fejték, igázták és fogyasztották a húsát. A 20. század elejétől fokozatosan vált kizárólag húshasznúvá.
Nagytestű, 650-750 kg-ig is gazdaságosan hizlalható. Egyes bikái akár 1800 kg-ra is megnőhetnek, míg legnagyobb tehenei az 1400 kg-ot is megközelíthetik. A legjelentősebb franciaországi kiállításokon rendszeresen találunk 1600 kg-os bikát és 1300 kg körüli tehenet.
Jó tulajdonságai következtében az 1950-es évek elejétől kezdődött elterjedése a világban. Mára közel 100 országban tenyésztik, így teljesen eltérő éghajlati, domborzati viszonyok között is. A fajta bebizonyította, hogy bár nem igénytelen (a jobb körülményeket meghálálja), de tűrőképes: gyenge csapadék- és legelőviszonyok mellett, magas hőmérsékleten és hegyi terepen is legyőzi versenytársait. A változatos viszonyok között különböző típusait preferálják. A nagyon széles, nagyon izmolt, úgynevezett hentes típus az intenzív legelőkön, viszonylag kisebb gulyákban, apró legelőszakaszokon tartva állja meg leginkább a helyét. Minél hosszabb a törzs és a lábak, annál inkább képes az állat rendszeresen hosszabb gyaloglásra a legelőn a takarmány- és a víz felvétele érdekében. A mellkas keskenyedése és az általános izmoltság mérséklődése úgyszintén a kitett viszonyokon való esélyeket növeli.
Valójában nem létezik általában véve „ideális” típus. Azt, hogy hol mi az ideális típus, azok a körülmények döntik el, ahol az állatnak éppen termelnie kell. A charolais fajta nagy előnye, hogy a gyengébb körülmények közül hizlaldába került borjak is – megfelelő táplálás esetén – kiugróan magas, akár napi 2 kg-ot meghaladó átlagos szintű gyarapodásra is képesek. Egy fajta „rögszilárddá” válása azt jelenti, hogy már kiszelektálódtak azok a típusok, amelyek a helyi viszonyok között a legmegfelelőbbek. Ezt a szelekciós időszakot képes lerövidíteni, ha pl. új tenyészet kialakításakor a tenyészállatainkat megpróbáljuk a mienkhez leginkább hasonló körülmények közül beszerezni.
A charolais genetikailag szarvatlan változata világszerte egyre népszerűbb. Kialakítását az 1950-es évek végén kezdték az USA-ban. Elterjedtsége igen nagy arányú még Kanadában, Ausztráliában, Új-Zélandon. Mintegy 10 évvel ez előtt Franciaországban is megváltozott a közgondolkozás a szarvatlan irányában. Mivel a kialakításának területe szerinti típusokban jelent meg a szarvatlan változat, ezért a közhiedelem egy kicsit összeköti a kevésbé kifejezett izmoltságot és a szarvatlanságot. Valójában e két tulajdonság szelekciója teljesen szétválasztható. Magyarországon léteznek olyan 6-7. generációs genetikailag szarvatlan tenyészállatok, amelyek teljes francia pedigrések és izmoltságukat, rámájukat tekintve a francia tenyésztői típusba tartoznak.
A felnőtt állatok Magyarországi viszonyok között mért átlagos méretét az alábbi táblázat szemlélteti. Franciaországban a tehenek jellemzően 50-100 kg-mal nagyobbak, míg pl az USA, Ausztrália charolais tenyésztői a maximum 600 kg-os átlagsúlyú állományokat tekintik ideálisnak.
Ezt az eddig említettek mellett pl. a kifejlett tehén értékesítési ára is befolyásolja, ami Franciaországban az állat kb. 7 éves koráig meghaladja a 18 hónapos hízóbikáét!
Élősúly (kg) Marmagasság (cm)
Tehén 650-750 132,5
Bika 1000-1200 145,5
Húsmarhaszerű tartásmódban a teheneket egy 2,5-3 hónapos, tavaszra időzített ellési ciklusban elletik. Ez a ciklusosság biztosítja a tenyésztési, tartási, állategészségügyi stb technológiák tervszerű és koncentrált, ugyanakkor folyamatos kivitelezhetőségét. A technológia következetes végrehajtása elősegíti a nagyobb borjúszaporulatot és végső soron a jövedelmezőséget.
Ivar- és tenyészérettség: Európában a húsmarha ciklikus elletéséből is következően kb. 18-24 hónapos korban vonják tenyésztésbe. Amerikában, Ausztráliában ez 15 hónap körül van. A fajta koraérése az utóbbi 40 évben a francia vonalaknál is sokat javult.
Az ellés lefolyása hasonló az összes nagytestű szarvasmarháéhoz. Az újabb nemesítési munkák hatására a fajta könnyebben ellővé vált. Mint minden gyarapodási- és gyarapodás által befolyásolt mutató, az ellés lefolyása is függ a környezet hatásaitól. Megfelelő tartás (technológiába illesztett jártatás, pl. itatók távolabbra helyezése révén) és takarmányozás (különösen az ellés előtti három hónapban) esetén nincs okunk ellési nehézségektől tartani. Az állatok korcsoport, vemhességi állapot és kondíció szerinti csoportosítása és szakszerű takarmányozása hozzájárul a komplikáció nélküli ellésekhez. Az év folyamán túlságosan ingadozó kondíció (több mint 15 %) bármely fajtánál növeli a vehem túlnövekedésének és az ellés körüli problémák kialakulásának a kockázatát.
Az átlagos születési súly Magyarországon az alábbiak szerint alakul (Franciaországban 2-4 kg-mal magasabb):
bika: 42 kg
üsző: 40 kg
Átlagos 205 napra korrigált választási súly Magyarországon:
bika: 230-270 kg
üsző: 210-250 kg
Választott borjak aránya: 94 %
A charolais fajtának kiváló a legelőkészsége és a takarmányhasznosítása, ugyanakkor a szélsőséges körülményeket is jól viseli. Könnyen kezelhető, nyugodt fajta, éppen ezért a kezdő húsmarha-tenyésztőknek is javasolható.
A charolais a tiszta hústermelésben homogén és nagyon jól kitenyésztett.
A fajta előnye a többi húsfajtával szemben elsősorban a hizlalásban elért súlygyarapodás során és a vágóhídon mutatkozik meg.
Számos kísérlet szerint a hizlalási eredményei kiemelkedő fölényt mutatnak a húsmarhafajták között.
A csontoshús kitermelés átlagosan 64 %, de elérheti akár a 70 %-ot is.
A charolais a legmagasabb színhús arányt mutató fajták között található.
A faggyúsodása nagy súlyban is kismértékű.
A világ ötcsillagos minősítésű főszakácsai is szívesen dolgoznak a húsával mivel az telt ízvilágú és puha: a legmagasabb igényeket is kielégíti.
A charolais Magyarországon
Első tenyésztési célú importjára 1971-ben került sor. Napjainkban mintegy 100 tenyészetben 7400 anyatehenet tartunk nyilván.
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete 1992-ben alakult meg, tagjai között több mint 220 tenyészbikát használnak évről évre, de az anyatehéntartó társegyesületekben és a tejelőteheneket tartó kistenyészetekben is nagy a népszerűsége. Ennek következtében legalább 500 aktív charolais tenyészbika fedez az országban és a mesterséges termékenyítésben is népszerű. Mi ennek az oka?
A charolais a mindenkori piaci igényeknek megfelelően mindig a legkeresettebb fajták közé tartozik. Megfelelő takarmányozás mellett nagy átlagos gyarapodást lehet elérni, a hús márványozott, ami az európai piac igényei közt elsődleges fontosságú. Állományszinten is könnyű a hizlalás végén megkívánt faggyússágot nagyfokú homogenitással biztosítani.
A késztermék vágása során a többi fajtához képest nagyobb rugalmasságot biztosít, mivel akár 750-800 kg-os súlyig is gazdaságosan hizlalható. A választott borjak zömét még mindig külföldre értékesítik és a kereskedők (a hizlaldák és vágóhidak visszajelzései alapján) egyes más fajtákhoz viszonyítva 10-30 %-kal magasabb árat is hajlandók fizetni az akár csak fele részben charolais végtermék borjakért.
Szelekciós rendszer
Ahhoz, hogy a köztenyésztésbe csak megfelelő minőségű tenyészbikák kerülhessenek, szigorú szelekciós rendszerben kell megfelelni. Csak a legkiválóbb tenyészetek, az úgynevezett „Törzstenyészetek” kapnak jogot a Saját Teljesítmény Vizsgálat (az STV) indítására. A törzstenyészeti rang megszerzését több éve folyó átlagon felüli munka után lehet igényelni. A Törzstenyészeti Szemlebizottság két egymást követő évben hozott kedvező döntése adja meg a jogot a választott bikaborjak legjobbjainak STV-be állítására (ennek részleteit az egyesület tenyésztési programja szabályozza). Ez a szerzett jog kétévente kerül felülvizsgálatra. Egy STV indításához minimálisan 7 alkalmas bika szükséges. Az ellési ciklusoknak megfelelően általában április-májusban és október-novemberben vannak az STV zárások. Az indítás 6-8 hónapos korban történik. Az egyedeknek DNS vizsgálattal igazolt származásúaknak kell lenniük, és származási igazolással kell rendelkezniük. A gyarapodási teszt megkezdésekor hitelesítő mérlegelésre és küllemi negatív szelekcióra kerül sor. A napjainkban kizárólag alkalmazott intenzív típusú vizsgálatnak minimum 5 hónapig kell tartania. Minden hónap elteltével az aktuális mérlegelési adatok alapján elemzést készít az egyesület ügyvezetése, majd a záró, hiteles mérlegelés után néhány nappal (amikor a borjak már elérték a legalább 400 napos kort) sor kerül a vizsgálatok zárására. Az ügyvezető (tenyésztésvezető) vezetésével és másik vizsgázott küllemi bíráló bevonásával, valamint a NÉbiH képviselőjével kiegészített bizottság dönt az állat tenyésztésre való alkalmasságáról.
Ennek fő szempontjai:
1. Megfelel-e az állat a tenyésztébe állítás feltételeinek?
2. A gyarapodás a teszt alatt elérte-e a kívánatos mértéket. Ez csoportátlagot tekintve 1300 és 1700 g közötti kell, hogy legyen az STV teljes ideje alatt. (Az STV nem a maximumra törekvő hizlalás, hiszen fiatal tenyészbika-jelöltekről van szó!) Ennél sokkal fontosabb a relatív (átlaghoz viszonyított) gyarapodás, ami megmutatja, hogy azonos tartási, takarmányozási feltételek mellett melyek teljesítettek jobban és rosszabbul.
3. Küllem. Lineáris küllemi bírálat alapján a növendékbika mennyiben felel meg a fajtastandardnak, milyen az izmoltsága, rámássága és különösen fontos a szervezeti szilárdság jegyeinek (lábak, lábvégek, hát) az alapos bírálata. E tulajdonságok együttes értékelése alapján a bizottság konszenzussal hozza meg döntéseit.
Természetesen nem „kőbevésett” módon, de hosszú időszak tapasztalatai alapján általában a beállított bikák kétharmada szokott megfelelni.
Dr. Domokos Zoltán
Ügyvezető
Címzetes egyetemi docens
Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete
3525 Miskolc, Vologda u. 3.
Telefon/fax: 06-46-412-265