A charolais fajta magyarországi története, a fajta honosításának folyamata

a honosító szemével

Irta: dr. Békési Gyula

 

A magyarországi húsmarhatartás kialakulásának a kezdete az 1970-es évek elejére tehető. Ennek a tartási módnak a bevezetése – a világban elterjedt szarvasmarha fajtákról és hasznosítási irányuktól eltekintve, de ezekre mégis tekintettel – abból az ellentmondásból kiindulva valósult meg, ami a tejtermelés, a borjú szaporulat, valamint marhahús termelés ellentmondásából fakad. Az elmúlt évszázad statisztikai adatai, valamint az ezen adatok segítségével végzett vizsgálatok bizonyítják, hogy a világ marhahús szükségletének a nagyobbik részét a tejelő és a kettőshasznosítású szarvasmarha állomány adta.

A termelési költségek állandó növekedése a tejtermelés növelésére késztette a tenyésztőket, ami pedig csak akkor lehetett gazdaságos, ha az egy tehénre jutó tejhozam egyre nő. Ennek természetesen az lett a következménye, hogy a szükséges tejmennyiség megtermelésére egyre kevesebb tehénre volt szükség.

A kisebb tehénlétszám azt eredményezte, hogy a borjú is kevesebb lett, így természetesen a hústermelés alapanyag termelése is csökkent. A gazdaságos termelési követelmény következményeként kialakulnak a tejelő típusú fajták, ezek a fajták viszont kevésbé mutatnak ideális húsformákat. A mennyiségi lemaradással ugyanakkor bizonyos húsminőségi romlás (faggyúsodás, íz és zamat anyagok) is bekövetkezik.

Az étkezési szokások változásával a magas szénhidrát tartalmú és zsírtartalmú ételek helyét a fejlődéssel egyidőben egyre inkább a fehérjék foglalják el, ezek közül is kiemelkedő jelentőséggel bírnak az állati fehérjék. Ezt a fogyasztói igényt csakis úgy lehet kielégíteni, hogy a faggyús marhahús helyébe világszerte a kevésbé zsíros, fiatal, porhanyós húsok kerülnek. Ennek a fogyasztói igénynek a marhahústermelők igyekeznek eleget tenni és a húspiacot ez igénynek megfelelően kiszolgálni.

A személyi jövedelmek emelkedésével párhuzamosan megváltozik a fogyasztó marhahús iránti igénye is. A „friss marhahús” piacán a „szép marhahús” iránti igény is megjelenik. Ez az igény a fehérjedús takarmánnyal hizlalt fiatal marhák húsa irányába tolódott, mert ezek a húsok porhanyósak, finom rostúak, lédúsak és márványozottak, melynek következtében nagyon rövid sütés után vághatók és fogyaszthatók. Az így kialakult pecsenyehúson a faggyúréteg egyenletesen oszlik meg, a faggyú vastagsága is egyenletes lesz.

A hazai marhahús fogyasztásban is megjelennek az előzőekben említettek, de természetesen más formában, mert a magyar háztartások 80 %-ában a sertéshúst vásárolják a fogyasztók, ami a marhahús szerepét csökkenti.

Az elmondottak következményeként állt elő világszerte az a kényszerű helyzet – miután a marhahús iránti kereslet megjelent – hogy elő kellett állítani a speciális hústermelő típusú szarvasmarhát, mely lehetővé tette az olcsó, de mégis minőségi hústermelést.

A hazai szakemberek számára komoly előnyt jelentett, hogy a világ más részein már kialakultak a húsmarhatartás feltételei, megjelentek a különböző típusú és minőségű húsmarha fajták. Kialakultak a tenyésztési és tartási technológiák, azokat át kellett venni és a magyar viszonyoknak megfelelően kialakítani azokat. A fajták megválasztását követően el kellet kezdeni a honosítást, majd megkeresni azon területeket, ahol a húsmarhatartást gazdaságosan lehet végezni.

Ezen alapelvekből kiindulva, az Állami Gazdaságok Országos Központja szakembereivel megtárgyalva, a földrajzi és termelési feltételek ismeretében indította el húsmarha-programját 1970-ben a Szikszói Állami Gazdaság és jogelőd gazdaságai.

Az említett gazdaság mezőgazdasági termelésre alapozott működését és tevékenységét hazánk északkeleti részén eléggé kedvezőtlen termelési körülmények között végezte. A mezőgazdasági művelésbe vont területek átlag AK értéke nem haladta meg a 10 AK-t, az éghajlati és domborzati viszonyok ezt a kedvezőtlen helyzetet csak tovább rontották. Ezen körülmények között intenzív szántóföldi művelést, tejtermelő szarvasmarha állomány tartását nem lett volna ésszerű megvalósítani, az alacsony termőképességű szántóterületek gyepként történő hasznosítása – a meglevő természetes legelőkkel együtt – alkalmas volt a húsmarhatartás megteremtésére.

A termelési körülmények ismeretében először a kevésbé igényes hereford húsfajtát importálta a gazdaság vezetése. Angliából 162 pedigrés hereford vemhes üszőt, 8 tenyészbikát, majd az USA-ból 220 kommersz hereford szűz üszőt és 10 tenyészbikát hozott be és kezdte meg a húsmarhatartás alapjainak a megteremtését hazánkban és a gazdaságban.

A hereford fajta importjával párhuzamosan az 1971 évben Jugoszláviából, a mai Szlovénia területéről, az EMONA Kombinátból 67 pedigrés charolais szűz üszőt importált a gazdaság.

Ezek az állatok Szlovénia egy gyönyörű fennsíkján éltek és teleltek át olyan körülmények között, ami később kivitelezett tartási technológia alapját jelentette a hazai importőrök számára. A charolais fajta hazánkban ilyen létszámmal elsőként került behozatalra. Korábban, 1958-59-ben a Kaposvári Felsőfokú Technikum - oktatási céllal - 4 charolais szűz üszőt és 2 tenyészbikát importált.

A fajta importjának megvalósításakor elsősorban az a szakmai elgondolás döntött a charolais mellett, hogy az állatok által termelt hús minősége kiváló. Ezzel a húsminőséggel elsősorban nem a hazai fogyasztói igényeket kívánták kielégíteni, hanem a kiváló export feltételeknek próbáltak a fajta felhasználásával megfelelni.

Azokkal a tapasztalatokkal felvértezve, melyeket Angliában, az USA-ban, Franciaországban és Szlovéniában szereztek a szakemberek, kezdődött meg a gazdaságban és elsőként hazánkban a húsmarhatartás és -tenyésztés.

Az importőrök tisztában voltak azzal, hogy az akkor országosan tervezett húsmarha létszámot importból megvalósítani nem lehet. Az importtal a szándék a fajták megismerése volt, ennek érdekében folytatni kellett a fajtatiszta állomány létszámának növelését, a meglevők tenyésztésben tartását, emellett azonban – a húsmarha létszám növelés érdekében – meg kellett kezdeni a hazánkban levő szarvasmarha fajták bevonásával a haszonállat előállító és a fajta átalakító keresztezéseket.

Az importált charolais üszők hazai körülményekhez való alkalmazkodása feltételeinek megteremtése mellett egy olyan genetikai program elkészítése is szükségesé vált, melynek kivitelezésével, a fajtatiszta állomány honosítása mellett a gazdaságban addig is tenyésztett magyartarka fajtát ebbe a programba be lehetett vonni. A keresztezéssel ki lehetett alakítani azokat a fajtakonstrukciókat, melyekkel a gazdaságos húsmarhatartás feltételei megteremthetők és a hazánk, valamint a gazdaság számára oly fontos marhaexport lehetőségét fokozni lehetett.

A külföldön tapasztaltak, a hazai tudományos és gyakorlati ismeretek birtokában a gazdaság vezetése eldöntötte, hogy a piaci igényeknek megfelelően, valamint a gazdaság jól felfogott érdekében a charolais fajta tölti be a meghatározó szerepet a tervezett genetikai programban.

Ennek megvalósításához növelni kellett a fajtatiszta charolais létszámát, amit részben a meglevő állomány szaporulatának tenyésztésbe állításával, illetve további importtal lehetett megvalósítani. 1978 évben további 100 vemhes üszőt és 2 tenyészbikát vásároltunk Franciaországból. Szükség volt azonban az importra azért is, mert a Szlovéniából behozott fajtatiszta, pedigrés állomány miatt számos kritika érte szakembereinket. A charolais szarvasmarhafajta hazája Franciaország, a hazai első import – amint arról már szóltunk – azonban nem Franciaországból érkezett, ezért általános volt a hazai szakemberek egy részének a véleménye, hogy ez az állomány nem igazi charolais fajta. Ez még akkor is téma maradt egyes hazai szakemberek körében, amikor a Charolais Világszövetség francia főtitkára F.Maurice úr személyes látogatása és bírálata után igazolta, hogy a Szlovéniából behozott állatok kiválóak és a fajta bélyegeit mutatják.

Ugyanakkor azt is meg kell említeni, hogy az 1978-as vemhes üsző import szakmailag elhibázott döntés volt. Az állatok felvásárlása, majd vonattal történő szállítása 1978 késő őszén történt. Az állatok magas vemhesek voltak, már a szállítás alatt közülük kettő megellett. A gazdaságba történt megérkezést követően folyamatosan ellettek és szinte természetes volt az a sok komplikáció, mely az ellések alatt előfordult. A hosszú szállítás és az új környezetbe való kerülés következtében a gyenge hasznosult szaporulat nem volt meglepő. Ezek az állatok az életük során végig magukon viselték a gondozók tapasztalatlanságából eredő káros következményeket is.

A fajtatiszta állomány minőségjavítását szolgálta a további import, melyet 1984-ben valósított meg a gazdaság. Tanulva az előző, rosszul sikerült vásárlásból a Franciaországban kiválogatott üszőket tavasszal vásárolták meg a szakemberek, vemhesítésük már hazánkban történt. Ebben az évben még 56 üszőt importált a gazdaság.

Az import útján behozott tenyészállatok csakis abban az esetben „szolgálják” meg az értük kiadott pénzösszeget, ha az új környezetben eredményesen termelnek. Ehhez viszont arra volt szükség, hogy ehhez az új környezethez alkalmazkodni tudjanak, megfelelően honosodjanak.

A charolais fajta világfajta. Azt, hogy jól honosodott-e az állat a termelési eredményeiből lehet megállapítani. Az új helyen mutatott termelési eredményeket össze kell hasonlítani a fajtára jellemző termelési eredményekkel, az összehasonlítást követően biztos információt nyerhetünk arról, hogy a honosodás megfelelően zajlott le.

A gazdaságba behozott charolais fajta termelési eredményei a behozatalt követő években jól alakultak. A fajtára jellemző tenyésztésbe vételi kor általában a két éves korban volt. Az állat kora mellett azonban arra is figyelemmel kell lenni, hogy fejlettségben, testtömegében is alkalmas legyen a tenyésztésbe vételre.

Az 1971-évben importált üszőkből 50 egyedet a behozatalt követő hónapokban vemhesítettek, tenyésztésbe állítottak. Közülük 46 egyed vemhesült és le is ellett. Itt szükséges megjegyezni azonban azt is, hogy a szakemberek komoly kockázatot vállaltak akkor, amikor erre az elhatározásra jutottak. Nemcsak azért, mert a fajtára jellemző két éves kor előtt vemhesítették azokat, hanem azért is, mert a szakemberek körében általánosan elterjedt vélemény, - mely természetesen csak részben állja meg a helyét – hogy a charolais fajta a nehezen ellők kategóriájába sorolható. A nehéz ellés előfordulása elsősorban az üszőkre jellemző. Valószínű, hogy a charolais fajtával kapcsolatos nehézellési tulajdonság hangsúlyozása azért is vált általánossá, mert jellemzően maga az ellési folyamat a charolaisnál általában hosszabb ideig tart, mint a többi szarvasmarha fajtánál megszokott, így gyakran előfordul, hogy az ellés alatt a külső beavatkozás előbb megtörténik, mint az szükséges lenne.

Az említett üszők esetében komoly hátrányos következményei a korai tenyésztésbe vételnek nem voltak, viszont eredménynek könyvelhették el, hogy két éves korra ezek az üszők már egy borjút a világra hoztak.

A korai tenyésztésbe vétel kihatással lehet az állat hasznos élettartamára is. Ezt vizsgálni a charolais fajta esetében is érdemes, bár a francia tenyésztők megítélésében ez a szempont, a hosszú életkor nem elsődleges, mert selejtezéskor a 7-8 éves selejttehén vágóértéke még elfogadható, ami pedig pótolja azt az esetleges veszteséget, melyet az életkor növelése esetén a borjú korábbi születéséből adódó haszon biztosított volna a termelőnek.

Az említett esetben a korai tenyésztésbe vétel nem rövidítette meg a tehenek élettartamát, a fajtára jellemző életkort általában elérték, több mint 20 %-a az állománynak 10 éves kor után lett selejtezve, emellett évente leellettek és borjaikat is felnevelték.

Káros következménnyel kellett számolni azonban az 1978-ban importált üszők vásárlásánál. Az tény, hogy valamennyi állat az import idején magas vemhes volt, a gazdaságba érkezés után egy téli időszak következett, ami különben sem kedvező a húsmarhatartás szempontjából.

A környezet, amibe kerültek sem volt ideális, a rosszul megválasztott import valamennyi állatot megviselte. Szakszerűtlen lenne azonban ezeket a káros következményeket a fajta rovására írni. Le kellett vonni ebből az importból a következtetéseket, nevezetesen, szakmailag indokolatlan és nem célszerű vemhes állatot megvásárolni, különösen importból nem, akkor, amikor a vásárlás után egy hosszú szállítás és egy kedvezőtlen időszak következik be.

Különösen kirívó eseményeket – a fentieket kivéve – az import állatok honosulásával kapcsolatban nem tapasztaltak az importőrök. Az állatok rövid időn belül megszokták az új környezetet, termelési eredményeik a fajtára jellemzőek voltak, melyek meghatározó módon járultak hozzá a charolais fajta Szikszón, illetve Magyarországon való meghonosodásához.

Az importból behozott tenyészbikák – hasonlóan az üszőkhöz – megfelelően honosodtak, melyet a vemhesítési eredmények, a tenyészbikák tenyésztésben eltöltött ideje, és kora is igazoltak. Az eredményes honosulást igazolja a fentieken túl az a 100 charolais vérségű üsző, melyet a lajosmizsei Kossuth Mg. Szövetkezet vásárolt a gazdaságból és amelyekkel megalapozták ebben a gazdaságban is a charolais tenyésztését. Ezt bizonyítja az a nagyszámú apaállat is, melyeket az ország minden részében értékesített a gazdaság. Ezek a tenyészbikák fedeztetési eredményeiken keresztül alapozták meg a charolais szarvasmarhafajta jó hírét hazánkban és külföldön is.

A termelési eredmények alapján a hazai Fajtaminősítő Tanács a charolais fajtát hazánkban elismerte. Fajtafenntartója a Szikszói Állami Gazdaság, honosítói Dr. Békési Gyula és Béres Pál szakemberek, akik a fajta magyarországi fenntartását is vállalták, melynek eredményességét a hazánkban megalakult Magyar Charolais Egyesülés, majd a Magyar Charolais Egyesület tenyésztési eredményei is igazolják.

A húshasznú fajták importját megelőzően a gazdaság magyartarka fajtájú szarvasmarhát tartott és tenyésztett. A fajta – annak ellenére, hogy tejtermelésre és a II. világháborút megelőzően igázásra is használták – elfogadható és jó húsformákat mutat. Húsexportra alkalmas, a hazai szarvasmarha export jó hírét ez a fajta alapozta meg. A tartását illetően azonban istállózott körülményeket kívánt, ennek megfelelően hazánkban ilyen körülmények között is tartották a magyartarkát.

A kívánatos húsmarha létszám mielőbbi megteremtése érdekében a magyartarka fajta hústermelés szempontjából értékes tulajdonságait növelendő kezdték meg a magyartarka charolais-val történő keresztezését.

Ezt a tenyésztési eljárást mesterséges termékenyítési módszerrel végezték olyan charolais tenyészbikák spermáit felhasználva, melyekkel az utódok hústermelő tulajdonságait, termelési, hízlalási eredményeit javítani lehetett. Ennek a tenyésztési eljárásnak a fajta átalakítás volt a célja, ezzel is növelve a charolais állomány létszámát, törekedve arra, hogy az utódok által termelt hús minősége javuljon.

Az előzőekben említés történt a genetikai programról. Ez a program az egyhasznú húsmarhatartás megvalósítását szolgálta, a gazdaságon belül kialakítva. A programon belül a charolais fajta fajtatiszta tenyésztése volt az elsődleges. Emellett azonban folytatódott a magyartarka állomány charolais-val történő fajtaátalakító keresztezése. A gazdaság szarvasmarha állományának egy része hereford fajta volt. Egy kombinatív keresztezésre (he  x mt  x  ch) alapuló genetikai programba a hereford fajtát is bevonták. Kialakítottak egy anyavonalat (he x mt), a húsminőség javítását a charolais apai vonal e keresztezésbe történő bevonásával valósították meg.

Az anyai vonal kialakításával a cél a hereford alacsony tejtermelésének a fokozása, mellyel a borjúnevelést kívánták eredményesebbé tenni, a könnyű ellés biztosítása mellett a tartási körülményekhez való alkalmazkodó képességet növelni. A befejező apai vonalat képviselő charolais a húsminőség javítását jelentette, az életnapra eső tömeggyarapodást növelte. Ez utóbbi program a végtermék előállítása szempontjából volt eredményes. Ennek a programnak a megvalósításához természetesen szükség volt a programban résztvevő fajták fajtatiszta állományban történő fenntartására is.

Az egyhasznú húsmarhatartás kialakulása idején – amint erre már utalás is történt – hazai tapasztalatok nem voltak, a külföldi eredményekre kellett elsősorban támaszkodni. Ezeket azonban minden változtatás nélkül bevezetni merész dolog lett volna. A megvalósítás érdekében kellett az említett genetikai programot kidolgozni, hogy egy határozott rendszer alapján végezhessék a szakemberek a tenyésztői munkát. 

A genetikai program kidolgozásánál a cél az volt, hogy típus és termelés tekintetében a rendelkezésre álló genetikai bázisból olyan húsmarhát lehessen előállítani, amelyik egy kedvezőtlen körülmények között gazdálkodó üzemben megél, és gazdaságosan termel. Ebben a környezetben az extenzív húsmarhatartás lehet gazdaságos, ami azt jelenti, hogy nyáron a legelő biztosítja a nőivarú állomány tápanyag szükségletét, télen pedig a gyepekről betakarított széna, illetve egyéb szántóföldi melléktermék.

Az állat épületigénye minimális, egyedi gondozásra lehetőség nincs, hiszen egy-egy gondozóra több száz állat jut.

A húsmarha tenyésztésben a genetikai program elvi alapja szerint – genetikai nézőpontból – a tenyésztést két különálló részre kell bontani (Dohy és Keleméri,1971.):

-        Biztosítani kell a gazdaságos borjú előállítást (nőivarú állomány, anyatehén kialakítása).

-        Meg kell teremteni a piacképes végtermék előállításának a feltételeit (apai vonal kialakítása)

Ebben a vonatkozásban a szarvasmarhával szemben az alábbi követelményeket kell támasztani, amelyet az 1. táblázat foglal össze. Látható, hogy a követelmények nem azonosak az anyatehénnel és a vágómarhával szemben. Emellett azt is érdemes megvizsgálni, hogy az egyes világfajtáknál hogyan alakulnak a hústermelést meghatározó tulajdonságok (2. táblázat). Megállapítható, hogy egy fajta sem rendelkezik azokkal a tulajdonságokkal, melyek az ideálisnak vélt húsmarhánál alapvető követelmények lennének. Mindez azt bizonyítja, hogy a marhahízlalás, valamint a borjú előállítás kedvező tulajdonságait a különböző fajták kombinálásával lehet ötvözni.

Ebből a tényből kiindulva, felhasználva a gazdaságban rendelkezésre álló szarvasmarhafajtákat, a gazdaság vezetése a már kidolgozott genetikai program alapján kezdett hozzá annak gyakorlati megvalósításához.

Az importból származó fajtatiszta charolais állomány létszáma a kedvező tenyésztési eredmények következtében folyamatosan nőtt, a fajtaátalakító keresztezésből származó utódokkal együtt teremtették meg azt a létszám helyzetet, mely a 3. táblázat adatai szerint alakult.

Az 1971. évben importált 67 szűz üszővel indult charolais állomány - az 1978-ban és 1985-ben behozott fajtatiszta charolais üszőkkel együtt – 1992. évre már 332 fajta tisztatehénből és 407 magas charolais vérhányadú nőivarú egyedből állt. Az elmúlt 10 évben ennek az értékes állománynak több mint 2/3-a selejtre, eladásra került. A jelenlegi létszám alig haladja meg a 200 tehenet. A létszámcsökkenéssel együtt veszendőbe ment az a tenyésztői munka is, melyet komoly erőfeszítések árán értek el a gazdaság szakemberei.

A charolais fajta magyarországi meghonosodását, az elért tenyésztői sikereket a gazdaság szakember gárdája úgy tudta megvalósítani, hogy a gyakorlati munka kivitelezését folyamatosan segítették az Állatorvostudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszékének vezetői és a tanszék munkatársai.

A húsmarhatartás és -tenyésztés alapjait úttörőként a gazdaságban és hazánkban – mint arról már említés történt - a gazdaság szakembereinek kellett megteremteni. A külföldön szerzett tapasztalatok mellett az a segítés, melyet az Állatorvostudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszéke tudományos munkatársai biztosítottak nagyon kellett, e nélkül azokat a tenyésztési és termelési eredményeket, melyek a húsmarhatartás és –tenyésztés terén a gazdaság szakemberei produkáltak nem lehetett volna elérni.

Kapcsolatunk a tanszékkel kezdetben egy-egy fontosabb tenyésztési kérdés megbeszélésében, megtárgyalásában realizálódott, a helyszínen történő találkozások alkalmával. A gyakorlati munkában jelentkező gondok és a találkozásokon történt szakmai megbeszélések eredménye a gazdaság vezetését arról győzték meg, hogy ezt az együttműködést rendszeressé kell tenni. A szakmai megbeszéléseken túl az együttműködés jogi feltételeit is megteremtettük, melynek következtében a tanszék vezetői által kijelölt tudományos munkatársak rendszeresen megjelentek a gazdaságban, személyesen ellenőrizték – a gazdaság által rendelkezésre bocsátott adatok segítségével – a tenyésztői, tartási és a takarmányozási munkákat. Az eredményeket folyamatosan értékelték, azokról rendszeresen véleményt mondtak, hasznos tanácsaikkal alapvetően segítették azt a munkát, melyet a húsmarhatartás, elsősorban a charolais állomány termelésének nyomon követésével biztosítottak.

Az együttműködés alatt nyújtott segítő munka az alábbi témákra terjedt ki (Anonim, 1979-2000):

-        Évente folyamatosan megvizsgálták az állomány létszám alakulását, összetételét. A létszám alakulását befolyásoló tényezők közül rendszeresen vizsgálták a tehén kiesést. A számszerű adatok mellett a kiesés okaira is magyarázatot kerestek, majd azokat minden alkalommal összehasonlították az előző évek számadataival. A termelésből kiesett állatok esetében a kiesést előidéző okokat is felkutatták.

-        Fiatal tehenek elhullását, kényszervágását olyan szempontból is megnézték, hogy van-e összefüggés a tehénelhullás és növendék kori felnevelése között.

-        A következő szempont a tehénállomány vizsgálatánál az állomány kor szerinti alakulása. Az eredmények ismeretében mindig előnyösnek ítélték meg az idős tehenek kedvező arányát az össz létszámhoz viszonyítva.

-        A charolais teheneket minden évben rendszeresen mérlegelték a gazdaságban. Tenyésztési szempontból ennek azért volt jelentősége, mert az állatok mért tömegének ismeretében – összehasonlítva a mérlegelési eredményeket a fajta standarddal -  következtetni tudtak az állomány értékére. A lemért tehén alacsony tömege nemcsak az esetleges tenyésztési hibákra, hanem a takarmányozás milyenségére, a tartási körülmények alakulására is rámutatott. Az élőtömegnek a fajta vizsgálatánál genetikai és nemesítési szempontból is jelentőséget tulajdonítottak. E témában végzett vizsgálataik azt bizonyították, hogy a fiatal teheneknek az átlagnál kisebb élőtömege általában felnevelési hibákra, míg az idős, 10 év feletti tehenek élőtömegének előző évhez viszonyított csökkenése általában tartási, takarmányozási hiányosságra vezethető vissza.

-        A húsmarhatartásban komoly jelentősége van azon eszközöknek, melyek segítségével az állatok kezelését meg lehet oldani. Ezek az állatok életük során állandóan szabadon vannak tartva, az egyedi kezeléseket csakis akkor lehet pontosan elvégezni, ha az említett eszközök – karám, mérlegelési – kezelő folyosók, mérleg, válogató berendezés – rendelkezésre állnak és működtethetők. Egy-egy mérlegelés alkalmával a megmért tehenek létszámából, ezen berendezések állapotára, használhatóságára is lehet következtetni.

-        A tehénlétszám alakulása mellett az állomány hozamát is rendszeresen ellenőrizték. A hústehén hozama az elválasztott borjú. A borjúszületési eredményeket mindig az év eleji létszámra vetítve számolták ki, mert szerintük ez reálisabb viszonyítási alap, mint a kronológikus átlag. Ezeket az adatokat minden alkalommal összehasonlították az előző év adataival és a megbeszélés során a gazdaság szakembereivel közösen vonták le a megfelelő következtetéseket.

-        A húsmarhatartás eredményessége attól függ, hogy a tehén évente leellik-e és felnevel-e egy borjút. Továbbtartása vagy selejtezése a vemhességi vizsgálat eredményétől függ. A vemhes állat a vizsgálat alkalmával megmarad, az üres tehenet azonban selejtezni kell. A vemhesülési arány utal arra, hogy a vemhességi vizsgálat alkalmával követte-e ezt az elvet a tenyésztő vagy sem, mert ha az üres tehenek száma viszonylag magas, nem tartotta magát a fentebb megfogalmazott szabályhoz.

-        A megszületett borjak számából következtetni lehet a termelési eredmények minőségére. Fontos szempont a borjú kiesések vizsgálatánál az elhullás oka, mely lehet halva születés, illetve egyéb okok, melyek azonban már születés után következnek be.

-        Rendszeres vizsgálat tárgyát képezte az ellés lefolyásának alakulása, az ellés következtében jelentkező komplikáció. Ennek jelentősége a már említett és a charolais fajta esetében sokat emlegetett nehéz ellés megítélésében értékes mutatószám. A húsmarhatartási módnál a születési komplikációk nem kívánatos jelenségek, ugyanis az ellés lefolyása akkor szerencsés, ha az külső segítés nélkül zajlik le. A gondozó, aki száznál több állat felügyeletét, ellenőrzését látja el egyszerűen képtelen az ellés alkalmával – ami a húsmarhánál általában tömeges számban jelentkezik – minden ellő tehén segítségére lenni. A nehéz ellés következtében a szaporulat ugyanolyan veszélyben van, mint az anyatehén, ebből a szempontból sem közömbös az ellés lefolyása. A nehéz ellésből úgy a tehén, mint az apaállat ellést befolyásoló tulajdonságára, emellett a tartási, takarmányozási körülményekre is következtetni lehet. Az előidéző okok ismeretében a nehéz elléseket ilyen szempontból is vizsgálva, a káros következményeket is meg lehet előzni.

-        Az anyatehén termelési eredményének fontos fokmérője a leválasztott borjú tömege. A tehén tejhozama meghatározó a borjú választási tömegére, emellett természetesen a borjú tömegéből következtetni lehet a kiegészítő takarmányozás minőségére is. A megfigyelések során egy-egy anyatehén termelésének minősítése mellett ennek a mutatószámnak a segítségével az anyagulya átlagos termelésére is lehet következtetni. Az anyagulya termelését az elválasztott borjak tömege fejezi ki, melyet az egy tehénre jutó átlagborjú termeléssel lehet jelölni. Kiszámítása a választott borjak összes tömege osztva az átlagos tehénlétszámmal. Ez a mutatószám – összehasonlítva azt az előző év hasonló számaival - értékes adatokat szolgáltat a tenyésztő számára az egész gulya termelésének a megítélésében. Az eredmény minősítéséhez azonban az összehasonlítás akkor ad megnyugtató választ, ha azt a charolais fajtaátlaghoz is viszonyítjuk.

-        Az anyatehén termelésének vizsgálatánál a borjak választási tömege is hasznos mutatószám. Az előző évek eredményeinek összehasonlítása, valamint a charolais fajta jellemző adatainak összevetése az, ami a tehén termelésének minősítésénél fontos szempont.

-        A tehén termelésének vizsgálatánál a szoptatási napok száma is jellegzetes mutatószám. Ebből az adatból a gulya, ezenbelül a tehenek tartási, takarmányozási körülményeinek helyzetére is következtetni lehet.

A bemutatott szempontok szerinti vizsgálatok – melyeket évről-évre rendszeresen végeztek – olyan szakmai segítséget jelentettek, melyek a tenyésztési, tartási, takarmányozási feladatok ellátásában hathatós segítséget biztosítottak a szakemberek számára.

A termelési eredményeket befolyásoló szempontok vizsgálata az üszőkre is kiterjedt. A növendék üszők év végi átlagtömegét minden évben az általuk elkészített standardhoz viszonyítva vizsgálták és vonták le a szakmai következtetéseket. Az üszők vizsgálatánál központi témaként szerepelt a kétéves kori elletésnek a kérdése. A gazdaság szakembereit a húsmarha tenyésztés gazdaságossága miatt kezdettől fogva foglalkoztatta ez a kérdés. Az előzőekben már történt utalás arra, hogy az első import üszők esetében eredményesen próbálkoztak a korai tenyésztésbe vétellel és miután annak káros következményeit nem észlelték, maradt ez a kérdés állandóan napirenden. A szakmai, tudományos csoport komoly teret biztosított munkája során az üszők kétéves korában történő leelletésének, az ezzel kapcsolatos szakmai kérdések megválaszolásának.

A téma vizsgálatánál abból indultak ki, hogy a charolais fajta későn érő típus, a korai tenyésztésbe vételnél ezt a szempontot mellőzni nem lehet. Rendszeresen és behatóan elemezték az e módszer alapján leellett fiatal tehenek élőtömegének alakulását, a megszületett borjak rendszeres, de időszakonként mért tömegét, valamint a választáskori tömegét is. Alapvető szempont volt a téma elemzése során az ellés lefolyásának a vizsgálata.

Mindezeket figyelembe véve rendszeresen visszatérő javaslatuk az volt, hogy a kétéves kori elletésnek ugyan komoly gazdasági előnye van, ennek megvalósítását mégis csak abban az esetben tartották kivitelezhetőnek, ha a könnyen ellő vonal kitenyésztése megvalósítható. Véleményük szerint a kétéves korban lezajlott ellés esetén lehet megbízhatóan megállapítani a bika hatását az ellés lefolyására. Ezt a módszert bevezetni és folytatni csak akkor ajánlatos, ha a gyakorlat bizonyítja, hogy az üszők kétéves korban könnyen meg tudnak elleni, az erre a célra szelektált bikák után. Végső következtetésük az volt, hogy nem szabad bevezetni az üszők kétéves korban történő leelletését, különösen nem egy nagy gulya esetén. Az árutermelő állatoknál ez a próbálkozás sikeres lehet, ekkor is azonban csak kis létszámmal és elkülönítve ajánlatos kivitelezni.

A tehenek tenyésztési adatainak vizsgálatához hasonlóan az üszők tenyésztési adatait is rendszeresen feldolgozták, a gyakorlatban tapasztaltakat folyamatukban követték és a gazdaság szakembereivel rendszeresen megtárgyalták azokat.

A gazdaság a charolais fajta behozatalával és meghonosításával elsősorban a saját húsmarha tenyésztése eredményeinek fokozatos növelését kívánta megvalósítani. Fontos célkitűzésük volt azonban kezdettől fogva, hogy a fajtát megismertetik a magyar tenyésztőkkel, arra törekednek, hogy saját termelési eredményeik propagálásával minél nagyobb létszámú charolais állomány alakuljon ki Magyarországon. Ezen törekvését – miután aránylag kis létszámú nőivarú egyeddel rendelkeztek – a tenyészbikák eladásán keresztül kívánta megvalósítani.

Tenyészbikákat értékesíteni azonban eredményesen csak akkor lehet, ha a fajta megismerésén túl a tenyészbikák tömeggyarapodás eredményei is ismertek lesznek. Emellett azt is bizonyítani kellett természetesen, hogy ezeket a termelési eredményeket az utódokban is örökíteni fogják, mindezt a teljesítmények ismeretén keresztül lehetett csak elérni. Ez a próbálkozás kétirányú volt, egyrészt az OTÁF által üzemeltetett központosított teljesítményvizsgálaton keresztül, másrészt az üzemben megvalósított saját teljesítmény vizsgálat (STV) segítségével. Ezekről az eredményekről részletesen az 5 – 6. fejezetekben olvashatnak. Az üzemi és a központi STV témakörében a Gödöllői Agrártudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszékének munkatársai is szoros együttműködésben voltak a Szikszói Állami Gazdasággal.

Ennek a munkának a kivitelezésében és megvalósításában a tárgyalt együttműködéseknek komoly jelentősége volt. A fajta minél szélesebb körben történő terjesztése érdekében fokozatosan épült ki a gazdaságban az üzemi STV. Ennek a teljesítményvizsgálatnak a feltételeit nemcsak anyagi vonatkozásban volt nehéz megteremteni, hanem komoly szakmai harcot kellett a teamnek annak érdekében megvívni, hogy a beruházás megvalósuljon, a korszerű saját teljesítményvizsgálat folyamatossá váljon, és eredményes legyen.

A saját teljesítményvizsgálat maga egy intenzív hízlalás, melynek az eredményét rendszeres mérlegelés útján folyamatosan figyelemmel kellett kísérni. A tenyészállat értékét a vizsgálat ideje alatt elért tömeggyarapodás nagysága határozta meg. Ez a teljesítmény minősítette a fiatal állatot, ennek alapján kapta meg tenyésztési besorolását, mely az egyik fontos fokmérője a tenyészállattá történő minősítésnek.

Tenyésztési szempontból a szakembereknek nagy segítséget jelentett a charolais vérségű állomány származás ellenőrzésének a megvalósítása. Ez a vérvizsgálati munka 1981-ben kezdődött, melyet egyrészt az Állatorvostudományi Egyetem Állattenyésztési Tanszéke, másrészt a Közép-Magyarországi Mesterséges Termékenyítő Főállomás laboratóriuma végzett. 1983. évtől kezdve a választott borjakból rendszeresen vért vettek, melynek eredményeként minden származást igazolni, vagy kizárni lehetett közvetlenül a választás után.

E munka eredményeként a nőivar származási ismerete pontos lett, a bikákat is hitelesen lehetett minősíteni ivadékaik alapján. A származás meghatározása mellett párhuzamosan folyhatott a szabadon fedező bikák utódainak származás ellenőrzése, a rokontenyésztetségi fok megállapítása is.

Komoly segítséget nyújtott a kutatócsoport a párosítási terv összeállításában. A terv betartásával a végrehajtás során azonban elég sok gond akadt, mert a mesterséges termékenyítés ekkora nagy állományban meglehetősen sok munkával és vesződéssel járt. Ezen a ponton a gyakorlatban dolgozó szakemberek véleménye gyakran nem egyezett meg a tanácsadó szakemberek álláspontjával. Éveknek kellett eltelni ahhoz, hogy a gyakorlat tudomásul vegye azokat a tenyésztés és származás ellenőrzés szempontjából fontos elveket – és be is tartva azokat – melyeket a hitelesnek minősíthető munka érdekében az elméleti szakemberek vallottak. Meggyőzőnek hatott az a tény, hogy a természetes fedeztetés és a mesterséges termékenyítés eredménye között általában kevés eltérést tapasztaltak.

Az egyetem szakembereinek 1980-ban sikerült elkészíteni a hazánkban levő és tenyésztésben tartott charolais bikák jegyzékét. Ennek a lelkiismeretes munkának köszönhető, hogy egyre több charolais bika spermájával rendelkeztünk, mely akkor is nagyszerű eredménynek mondható, ha az bikák mindegyike a törzstenyészetekre nem volt alkalmas.

A charolais bikák számszerinti feljegyzése, jegyzékbe kerülése mellett minden esetben a szakmai vélemény is szerepelt a tenyészbikákról. Egyre több charolais tenyészbika került be a mesterséges termékenyítő állomásokra, igények érkeztek exportra is, elsősorban a kiváló tenyészbikák spermájára, melyeket akkor a Terimpex Külkereskedelmi Rt rendelt meg.

A házi törzskönyv vezetését rendszeresen szorgalmazták, a vezetéssel kapcsolatos hiányosságokat következetesen pontról pontra felvetették. Komoly jelentőséget tulajdonítottak a tenyészállatok jelzésének, a krotáliával történő ellátásának. A tenyészbikákról fényképfelvételeket készítettek, ezt gyakorlatként kívánták bevezetni és megvalósítani a gazdaságban.

A kartonrendszer pontos vezetése, annak élővé tétele mindig téma volt a megbeszélések alkalmával. Rendszeresen számon kérték a születési tömeg mérését, az ellés lefolyásának feljegyzését, a betegség, a gyógyszer felhasználás, a selejtezések okainak feltüntetését, általában a tenyész- és növendékbikák kartonjainak pontos vezetését.

A gazdasággal kötött megállapodásban nem szerepeltek a tartási, takarmányozási kérdések vizsgálatai, az ezzel kapcsolatos észrevételek megtárgyalása.

Egyetlen egy év sem telt el az együttműködés során, hogy az ezzel kapcsolatos szakmai véleményüket ne mondták volna el, és ne hívták volna fel a figyelmét a gyakorlati szakembereknek egy-egy fontos dologra, mozzanatra, melyet tartózkodásuk során e témában tapasztaltak. A javasolt módosításaik a gazdaság húsmarhatartásának eredményességét komoly mértékben segítették.

Tenyésztési téma, de a tartástechnológia része a mesterséges termékenyítés egyszerűbbé és kivitelezhetőbbé tételéhez szükséges berendezések biztosítása, azok megóvása és kezelése. A szabadon tartott tenyészállatok már tárgyalt és a tenyésztés szempontjából fontos méréseinek kivitelezése, a mérlegelések megkönnyítése érdekében ezen eszközök elkészítésében is segítségére voltak a szakembereknek.

A gazdaság charolais állományában a fajtastandard és a tenyészcél meghatározásra került. Ezen változtatni a gazdaság szakember gárdája nem kívánt. Annak érdekében azonban, hogy a tenyészcél megvalósulása eredményes legyen, bizonyos módosításokra esetenként szükség volt. Ezt a célt szolgálta az-az elképzelés, mely a fajtatiszta állományra vonatkozóan, a szelekciót illetően az alábbiak szerint alakult.

Az állományt két részre javasolták osztani az alábbiak szerint:

I.Gulya: A tenyészcél a minél nagyobb súlygyarapodás elérése, úgy hogy ez az állományhányad mentes legyen a nehéz elléstől. Ez azt jelentette, hogy a nagy tömeggyarapodást örökítő bikák közül a gulyában csak azok jöhettek számításba, melyek az állomány átlagára jellemző nehéz ellést nem fokozzák. Azok a bikák, melyek a nehéz ellés tekintetében az átlagnál rosszabbak, ebben a gulyában nem lehetnek törzsbikák, tudomásul kell venni az irányító szakembereknek, hogy ezek a bikák csakis a tehenekre használhatók.

II.Gulya: A II. sz. gulyánál a tenyészcél az, hogy a fajtából teljes egészében ki kell küszöbölni a nehéz ellést. Arra azonban ügyelni kell, hogy a fajtára jellemző tömeggyarapodás ne csökkenjen. Ez azt jelentette, hogy ennél a gulyánál azok a törzsbikák jöhetnek számításba, melyek az üszők esetében is a segítés nélküli ellést teszik lehetővé. A nagy tömeggyarapodásra történő szelekció itt csak mint másodlagos cél jöhet számításba, azaz a könnyen megszületett borjak apái közül azokat válogatják ki, melyek nagyobb tömeggyarapodást örökítenek.

A fent meghatározott tenyészcél a charolais vérségű állomány egészére vonatkozott, mellyel együtt járt az állományok újbóli csoportosítása, a gazdaság területén való új elhelyezés, mely komoly szervezőmunkát igényelt, melynek során figyelemmel kellett lenni az állategészségügyi előírásokra, a kijelölt területek eltartó képességére, és a munkaerő helyzetre. A tenyészcél megvalósításánál alapelvként kezelték, hogy a fajtatiszta állományt a charolais vérségű keresztezett állománnyal nem keverték össze.

Az együttműködés során kitüntető helyet foglalt el a keresztezett, különböző charolais vérségű állomány termelésellenőrzése. Ennek az állománynak a jelentősége nemcsak a létszám miatt, hanem azért is fontos volt, mert a charolais hazánkban történő elterjesztése szempontjából döntő helyet foglalt el a program megvalósításában. Az állomány létszáma meghaladta a tisztavérű állomány létszámát, a termelési eredményei alapvetően befolyásolták az üzem húsmarhatartásának gazdaságosságát. A termelési eredmények alakulása ennél az állománynál előrevetítette a charolais fajta hazánkban történő elterjesztésének sikerét vagy sikertelenségét. Ebben a munkában is hasznos segítőtárs volt az egyetem tudományos munkatársaiból alakult csapat.

Az 1970-80-as években hazánkban egyetlen charolais törzstenyészetként és a fajta fenntartójaként a Szikszói ÁG szerepelt. A törzstenyészetnek a feladata volt a minőségi termelés megteremtéséhez szükséges apaállat biztosítás. Ezeknek az apaállatoknak az előállítása nagyon komoly szakmai feladat volt, a fentiekben az ezzel kapcsolatos munkát igyekeztünk érzékeltetni.

A törzstenyészetben előállított tenyészbikák voltak hivatva a fajtát, annak előnyös tulajdonságait népszerűsíteni, elterjeszteni elsősorban hazánk szarvasmarha tenyészeteiben, majd a szomszédos országokban (Pl. Szlovákia, Csehország) is.

A törzstenyészet, melynek feladata a tenyészbika előállítás, nem dolgozhatott eredményesen anélkül, hogy ne ismerje ezen tenyészetekben „dolgozó” bikák eredményeit. Ez nélkülözhetetlen volt egyrészt azért, hogy az állandó visszacsatolás révén a törzstenyészet folyamatosan értesüljön arról, hogy az eladott tenyészállatokkal és azok utódaival hogy van megelégedve a vevő, másrészt pedig megfelelő szervezés esetén arra is mód nyíljon, hogy a törzstenyészet számára a partner gazdaságok eredményei az ivadékvizsgálat alapjául szolgáljanak. A Szikszói ÁG, mint a charolais fajta magyarországi fajtafenntartója sem nélkülözhette az ország charolais tenyészetének, sperma és bika használatainak adatait és eredményeit.

Az eredmények, vélemények megismerése céljából indult meg az a felmérő munka, melyben szintén szerepet vállaltak és végzetek az egyetem tudományos munkát végző tagjai. Az akkor megvizsgált gazdaságokat, tenyészeteket az alábbi csoportokra lehetett osztani:

Az első csoportba tartoztak azok a tenyészetek, melyek hosszú távon is fajtatiszta tenyésztéssel kívántak foglalkozni. Ezek a tenyészetek a következők voltak:

- Bástya Mg. Tsz. Krasznokvajda

- Kossuth Mg. Tsz Lajosmizse

- Szerencsi ÁG Szerencs

További öt tenyészetben a felmérés időpontjában már megtalálhatók voltak a továbbtenyésztésre meghagyott charolais vérségű tehenek és üszők:

- Béke Mg. Tsz. Telkibánya

- Dózsa Mg. Tsz Perkupa

- Március 21. Mg. Tsz. Adony

- Újkalász Mg. Tsz Pusztaszemes

- Szabadság Mg. Tsz. Gávavencsellő

A felsorolt gazdaságok a felmérés időpontjában több-kevesebb charolais vérségű tehénnel rendelkeztek. Voltak közöttük olyan tenyészetek, ahol már tisztavérben (a Kossuth Mg. Tsz. Lajosmizse a Szikszói ÁG-ból vásárolt részben tisztavérű, illetve magas vérhányadú charolais tenyészüszőt,) illetve határozottan fajtaátalakító keresztezést végeztek (Lajosmizse, Szerencsi ÁG.). Mások viszont a charolais-t végtermék előállító fajtaként alkalmazták. Természetesen ezekben a gazdaságokban megszületett nőivarú egyedek a charolais állomány kialakításának kiinduló alapját képezhette. A felmérés időpontjában ilyen tenyészet 4-5 gazdaságban alakult ki.

A tenyésztő gazdaságok másik csoportját azok a tenyészetek alkották, melyek akkor is és jövőbeni szándékukat illetően is, mint potenciális és állandó bikavásárlóként szerepeltek. Ezen gazdaságoknak az volt a tervük, hogy közvetlenül hústermelésre használják a charolais fajtát. Ezek a gazdaságok a piaci igénytől függően e fajtával, és a hazánkban megtalálható más húsfajtával is próbálkoztak, latolgatták, hogy melyik mellett maradjanak meg. 15 ilyen gazdaság volt kapcsolatban a Szikszói ÁG-gal, melyek közül a legtöbb tenyészbikát a Mezőnagymihályi, az Alagi, a Balatonnagybereki ÁG, illetve a Mezőfalvi Mezőgazdasági Kombinát vásárolta.

Már említés történt arról is, hogy nagy mennyiségű charolais sperma is volt akkor hazánkban. Ebből a sperma készletből is rendszeresen vettek igénybe mesterséges termékenyítéshez charolais spermát, volt több olyan tejelő tehenészet, melyekben a mínusz variáns tehenek termékenyítését végezték charolais spermával.

A felmérés alkalmával szerzett adatok, ismeretek birtokában egyre inkább sürgetővé vált egy olyan szakmai szervezet létrehozása, mely szervezet keretén belül meg lehet kezdeni egy közös tenyésztői munkát, melynek keretén belül ki lehet dolgozni azokat az elveket, melyek a közös tenyésztői munka alapját fogják képezni. Ezen belül a tenyészértékbecslést, ivadékvizsgálatot, bika katalógust, bika árverést stb., tehát mindazon szakmai elveket és feladatokat, melyek segítségével beindulhat és szervezett formát vehet fel az együttműködés.

E szervezet keretén belül a fajtával foglalkozó szakemberek szakmai véleményeiket egymás között kicserélhetik, meghatározva azt a tenyészcélt és irányvonalat, melynek követésével a hazai charolais tenyésztés elveit egységessé lehet tenni.

Ennek érdekében alakult meg a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülése, mely szervezet a jelenleg működő Magyar Charolais Egyesület jogelőd szervezete volt. Ennek a szervezetnek a munkája azonban csak akkor lehetett eredményes, és érhetett el kézzel fogható eredményeket, ha a tenyésztői munka mellett a piac igényét is ki tudja elégíteni. Ennek érdekében a kereskedelmet is meg kellett nyerni partnerül, mert tisztában voltak azzal a szervezetet létrehozó szakemberek, hogy a tenyésztői munka ennél a fajtánál sem ér semmit, ha nem találják meg azokat a vevőket, akik speciálisan a charolais-val leggazdaságosabban előállítható marhát keresik és az egységesnek mondható árut megfizetni is hajlandók.

A több mint harminc éves szakmai munka eredményeképpen a charolais fajta hazánkban ismertté vált és meghonosodott.

A fajta szerepe a hazai húsmarha-tenyésztésben kialakult. Nagy kár, hogy az 1990-es évektől kezdve a fajta létszámfejlesztése megtorpant, sok hasznos és esetenként kiválónak mondható eredmény elsikkadt. Ezek pótlása, újbóli felfrissítése komoly szakmai munkát és nagy energiát igényel, az elveszett értékeket, létszámot pótolni nagyon nehéz lesz.