elado

1%

Újdonságok

Kaposvári Szakmai Nap

Az idei utolsó szakmai napunkra november 11-én került sor Kaposvár-Toponáron, a Fekete István Látogatóközpontban, majd az előadásokat követően a MATE Kaposvári Campus tanüzemében zajló KSTV-ben részt vett, árverésre kerülő bikák megtekintésére volt lehetőség.

dr. Baranyi István egyesületünk elnökének megnyitóját Korsós Csanád (Tervezési referens, Agrárminisztérium Támogatási Főosztály) előadása követte, mely a közvetlen támogatások jövőjét elemezte. Ezt követően Dr. Húth Balázs Ph.D. (egyetemi docens, MATE Kaposvári Campus) előadását hallgathattuk meg a takarmányértékesítő-képesség gyakorlati jelentőségéről. Dr. Török Márton egyesületünk ügyvezetője a genomvizsgálatok eddigi eredményeit és jelentőségét részletezte. Az előadások sorát Darmó-Csőke Dóra tenyésztésvezető zárta az árverésre kerülő bikák bemutatásával. Az ebédet követően a KSTV telep meglátogatására került sor, ahol megtekinthettük a beállított bikák takarmányhasznosítás hatékonyságát vizsgáló Hokofarm technológiát is.

Szeretnénk még egyszer megköszönni a kiváló előadásokat, valamint Dr. Húth Balázsnak és kollégáinak az odaadó munkáját mind a rendezvény, mind pedig a KSTV tekintetében.

A rendezvényről készült fotók ide kattintva tekinthetők meg.