Tenyészetlátogatás Szankon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.02.17.-én Szank tanyavilágában, Bács-Kiskun megyében Elek Tibor tenyészetébe látogattam, ahol a gazda a távolabbi és szórványos legelői miatt egész éven át a telepen tartja állatait. A kisebb létszámú tenyészettel az Egyesület szervezte programokon, rendezvényeken, spermaimporton, a tagság részére rendelkezésre álló telepirányítási szoftveren túl a pedigrés állatok előállításának lehetőségéről is beszélgettünk.
Üsző bírálat Csobádon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.02.08.-10. között az Abaúji Charolais Kft. törzstenyészetének telepén, a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Csobád község határában végeztem küllemi bírálatot a tenyészet két évjáratának üszői esetén. Az érintett
Cikk folytatása
Tenyészetlátogatás Balkány Perkedpusztán
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.02.01.-én Áncsák Csaba és Áncsák János István tenyészeteibe is ellátogattam. A két tenyészet közel 80 tehénnel rendelkezik, melyek nagy része limousin, de charolais tehenek és keresztezett állatok is alkotják az állományt. Az állatok nagyon kezesek, nyugodtak voltak, látható, hogy gazdáik jól bánnak velük.
Tenyészetlátogatás Beregsurányban
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.02.01.-én Beregsurányba látogattam D. Pethe István és fiai tenyészeteibe. A gazdaságokban található nagyjából 130 saját tulajdonú tehén és szaporulata többnyire már kifehéredett állomány, de bértartásban más fajtajellegű tehenek is találhatók a telepen. A nőivarú egyedek szinte a kezdetektől charolais bikával lettek fedeztetve. A család célja, hogy az állatok törzskönyvezésében is előre lépjenek és a tehénlétszám növelését is tervezik.
Tenyészetlátogatás Tiszaszentimrén
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.26.-án Jacsó Gábor tagunknál tettem látogatást. A tiszaszentimrei Erzsébet Majorban régóta foglalkoznak húsmarhával, korábban magyar szürkét tartottak, amire az utóbbi időben már charolais bikát használnak. A tenyésztő tavaly decemberben pedig 21 db éves charolais üsző vásárlásáról határozott, melyeket az akasztói Charolais-Farm Kft.-ből szerzett be. Az üszők küllembírálata és ultrahangos húsminőség és vágóérték vizsgálata mellett sokat beszélgettünk a jövőbeni terveikről és lehetőségeikről. A most beszerzett állatok jó alapul szolgálnak a kitűzött célok eléréséhez.
Tenyészetlátogatás Tömörkényen
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.25.-én Pletikoszity István tömörkényi telepén tettem látogatást. A tenyésztő közel 170 tehenes állományát a jövőben 250 tehénig is szívesen bővítené. Az állatok szépen fejlettek, jó kondíciónak örvendtek, a takarmányozási és tartási körülmények mindenben kielégítették igényeiket.
Tenyészetlátogatás Domaszéken
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.25.-én a domaszéki tanyavilágba látogattam, ahol Kiss Levente tenyészetébe tekinthettem be. A nagyjából 30 anyát számláló tenyészetében egy két kivételtől eltekintve charolais fajtájú tehenek találhatóak. A tenyésztő a genomikai vizsgálatokba is belekezd és szeretné állományát a pedigrés irányba mozdítani.
Tenyészetlátogatás Királyhegyesen
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.24.-én Kovács János királyhegyesi tenyészetében tettem látogatást, ahol vegyes húshasznú állományán Anka Istvántól származó tenyészbikát használ. Az összesen közel 60 tehénnel rendelkező tenyészet meg van elégedve a charolais keresztezésből született borjakkal. Azok jól fejlődnek, piacosak.
Tenyészetlátogatás Kék határában
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.20.-án a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Kék határában, Szanyi Csaba tenyészetébe látogattam. A tenyészet régóta foglalkozik húsmarha tenyésztéssel. korábban magyar szürke állataik voltak, majd azokat keresztezték. Jelenleg Szloboda Béláné tenyészetéből vásárolt 60 db pedigrés üszővel tagjai Egyesületünknek, melyek már elkezdtek beelleni. A születő borjak szintén gávavencsellői bikáktól származnak majd. A tulajdonos célja pedigrés állat előállítás, melyhez a vásárolt állomány jó alapot biztosít. A hosszú távú tervek közt az állatlétszám nagy mértékű növelése is szerepel, a körülményeknek megfelelően akár 150 tehenes egyedszámig is fel tudják fejleszteni az állományt.
Tenyészetlátogatás Mózes Józsefnél
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.20.-án Mózes József tenyészetében Ajakon jártam. A tenyészetben 20 nőivarú charolais állattal kezdte a húsmarha tartást, ami a tavalyi évben további 20 charolais és limousin állattal egészült ki. Az állományon egy Gávavencsellőről, Szloboda Béláné törzstenyészetéből származó bika fedez.
STV minősítés Bekecsen
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.18.-án a Hegyalja-Bos Kft. bekecsi telepén került sor a 10 db STV-be állított növendékbika minősítésére. A bikák ultrahangos húsminőség vizsgálatát követően a küllembírálatban az ügyvezetés dolgozói mellett Szloboda Béla vett részt. Végül 1 db A3 - tenyésztésre javasolt, 3 db A2 - tenyésztésre alkalmas és 6 db A1 - tenyésztésre nem javasolt minősítést rögzíthettünk a jegyzőkönyvben.
Tenyészetlátogatás Fürjes Péternél
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.13.-án Fürjes Péter tenyésztőnél tettem látogatást. A tenyésztő Felsővadászon tartja állatait, mely 21 tehenet, 15 vemhes üszőt és 1 tenyészbikát számlál. Árutermelő állomány, mely nem rendelkezik pedigrével, de a charolais fajtajellegnek többnyire megfelelő állatok jó kondícióban voltak és jó körülmények közt láthattam őket.
Tenyészetlátogatás Lajosmizse határában
Írta Darmó-Csőke Dóra. Közzétéve itt: Újdonságok
2022. január 11-én Juhász Pintér Imre tenyészetébe látogattunk el. Az állomány közel 60 tehénből és szaporulatából áll, valamint Anka István törzstenyészetéből származó bika fedezi az állományt. Az állatok megtekintése után sor került a jövőbeni elképzelések megbeszélésére is.
Üsző minősítés Verpeléten
Írta Darmó-Csőke Dóra. Közzétéve itt: Újdonságok
Az idei évet Köteles Norbert verpeléti tenyészetében nyitottuk január 7-én. A tenyészetben elvégeztük a 1,5-2 éves üszők küllempontozását valamint ultrahangos húsminőség-vizsgálatát is, továbbá sor került az üszők mérlegelésére.
Tenyészetlátogatás Varsányban
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
December 15-én ügyvezetői látogatás történt Kiss László tenyészetében, Varsányban. A tenyészet új tagunk, a telepen komoly beruházások zajlottak az elmúlt időszakban, javítandó az árutermelő, átkeresztezett állomány elhelyezését. Munkájukhoz gratulálunk és további sok sikert kívánunk!
STV indítás Emmer Konrád tenyészetében
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.12.02.-én indított STV-t Emmer Konrád tenyészete. Az indító mérlegelésen a Komárom-Esztergom megyei állattenyésztési felügyelő és az egyesület képviselője is részt vett, ahol 10 állat került beállításra. A tenyészetben ez az első önálló STV, kíváncsian várjuk az eredményeket.
Tenyészetlátogatás Karpatus pusztán
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.12.02.-én a Komárom-Esztergom megyei Császár településhez tartozó Karpatuspusztára látogattunk, ahol Molnár Tibor tartja charolais és néhány régebbi limousin x charolais keresztezett állományát. A tenyésztő hosszú ideje charolais bikát használ, s zömében már charolais jellegű az állománya. A közel 30 tehén és szaporulata mellett a környékből felvásárolt borjak hízlalásával is foglalkozik. Állatait jó kondícióban, jó körülmények között tartja, így öröm volt ránézni tenyészetére.
Tenyészetlátogatás Zircen
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.12.01.-én Zirc határában Sári Kristóf tenyészetébe látogattunk, ahol megtekintettük a közelből, Hanich Zalán tenyészetéből vásárolt üszőit, illetve a hozzájuk vásárolt, franciaországból a nyáron érkezett fiatal tenyészbikát. A tenyészet kis létszámú állattal kezdte gazdálkodását, de tervei között van a terület és az állomány bővítése. A fajta nagyon meggyőző eredményeket hoz számára. A másik tenyészethez hasonlóan itt is kizárólag a legelő, valamint behajtást követően a réti széna fedezi az állatok takarmányszükségletét, ami bármiféle kiegészítés nélkül is nagyon jó kondícióban tartja őket.
Tenyészetlátogatás Békéscsaba határában
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.30.-án Kesjár Zoltán békéscsabai tenyészetébe látogattunk, ahol megtekintettük néhány tehenes állományát, bikáját és azok utódait, valamint beszélgettünk a jövőbeni terveiről és lehetőségeiről.
Üsző bírálat Pusztaföldváron
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.30.-án dr. Baranyi István pusztaföldvári tenyészetében tartottunk küllembírálatot és ultrahangos húsminőség vizsgálatot, a tenyészetben született üszőcsapatnál.
Tenyészetlátogatás Mezőberényben
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.29.-én Garzó Elek Jánosné tenyészetében megtekintettük a Baranyi Istvántól vásárolt üsző állományát, amellyel charolais tenyésztésüket szeretnék megalapozni. A gazdaság korábban magyartarka állománnyal dolgozott, illetve vásárolt bikákat hízlalt.
Tenyészetlátogatás Püspökladányon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.25.-én Szabó Imre Püspökladányi tagunk tenyészetébe látogattunk, ahol megtekintettük állományát és beszélgettünk a jövővel kapcsolatos tervekről. A gazdaságában magyar szürke teheneken használ charolais bikát, illetve néhány keresztezett üszőt is tenyésztésbe vont már.
Új, korszerűbb felületen az eladó állatok
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
Elkészült, és a mai naptól tagjaink számára elérhető, használható az új, korszerűbb 'Eladó' oldalunk, mely a régi 'Eladó' rovatot váltja fel
Cikk folytatása
Bika minősítés Lajosmizsén
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.17.-én került sor a Charolais Kft. korábban zárt 3 STV csoport minősítéséből kimaradt 17 állat küllembírálatára.
A minősítésen részt vett Anka István, Darmó-Csőke Dóra és Holló Dániel. A szemrevételezett állatok közűl 3 db A2 - tenyésztésre alkalmas és 3 db A3 - tenyésztésre javasolt állat került ki.
Üsző minősítés Csobádon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.10.-én az Abaúji Charolais Kft. csobádi telepén kerültek bírálatra a tenyészet üszői. Az állatok egy része a bírálatott követő napokban elszállításra is került új tulajdonosához.
Tenyészetlátogatás Felgyőn
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.02.17.-én a Csongrád-Csanád megyei Felgyő településen a családjával gazdálkodó Holló István telepére látogattam. A keresztezett húshasznú állományon sok éve charolais bikák is fedeznek, melyek Akasztóról és Újkígyósról kerültek az állományba. Pár éve néhány pusztaföldvári pedigrés üszővel is bővült a létszám, s a tulajdonos az állomány további fehérítésén dolgozik.
Újfehértón a Vass Kft. vezetőjével találkoztam
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.02.01.-én a Vass ökofarm vezetéjővel, Dr. Vas Jánossal találkoztam a cég újfehértói székhelyén. A cég telepe a Hortobágyon található, ahol főleg magyar szürke keresztezéséből származó, nagy látszámú állománnyal rendelkeznek. A teheneken sok éve charolais és limousin bikák fedeznek, a közeljövő tervei közt a limousinok charolaisra cserélése is szerepel.
Tenyészetlátogatás Nagykállóban
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.02.01.-én Stockné Ilóczki Adrienn tenyészetét tekintettem meg. A mára nagyyjából 40 tehenes tenyészet induló állatai hozzávetőlegesen 10 éve, Szloboda Béláné tenyészetéből kerültek a gazdaságba, s azóta számuk közel megduplázódott. A nőivarú egyedeken szintén a gávavencsellői tenyészetből származó bikák cserélődnek. Az állatok megtekintését követően a jövőbeni fejlesztési lehetőségekről egyeztettünk.
STV minősítés Akasztón
Írta Darmó-Csőke Dóra. Közzétéve itt: Újdonságok
Az akasztói Charolais-Farm Kft. tenyészetében 2022.01.27-én STV minősítést végeztek az egyesület dolgozói ifj. Németh Antal kiséretében. A küllempontok felvétele után ultrahangos húsminőség-vizsgálaton estek át a tenyészbika jelöltek. Az STV-be állított 27 db bikából 16 db bika A3-as-tenyésztésre javasolt- minősítést, 5 db A2-es-tenyésztésre alkalmas- minősítést még 3 db A1-es, azaz tenyésztésre nem javasolt minősítést kapott. Valamint 3 db tenyészbika jelölt igazolt apai származás esetén A3-as minősítést kaphat.
Üsző bírálat Besenyszögön
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.25.-én már sötétben érkeztem Besenyszögre, ahol Almási Nándor fogadott, hogy 1-2 éves üszőik küllembírálatát elvégezzem, illetve néhány egyedről genom vizsgálathoz fülporc mintát vegyünk. A pontozáson átesett üszők koruknak megfelelő fejlettséggel rendelkeztek és jó kondíciónak örvendtek.
Tenyészetlátogatás Csengelén
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.25.-én Gyurkovitsné Sörös Ildikó csengelei tenyészetében tettem rövid látogatást. A közel 200 tehenes vegyes árutermelő állományon charolais bikát is használnak.
Tenyészetlátogatás Szatymazon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.24.-én Bárkányi Albert szatymazi gazdaságát látogattam meg, ahol vegyes húshasznú állomány és néhány törzskönyves charolais tehén található. A kis gazdaság az állomány fehérítésén törekszik.
Tenyészetlátogatás Szegváron
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.24.-én Gémes László tenyészetébe látogattam, ahol fia Gergő vezetett körbe, az általa vezetett telepen. A tenyészet Szegvár település szélén található, ahol vegyes húshasznú állomány mellé vásároltak egy tucatnyi charolais üszőt. Az állatok pedigré nélküliek, célként a törzskönyves állomány elérése lett kitűzve a tenyésztő által.
Tenyészetlátogatás Ajakon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.01.20.-án Szokszon Richárd ajaki tenyészetébe látogattam, ahol a tenyésztő 12 tehenes, vegyes húshasznú állományát és Gávavencsellőről származó tenyészbikáját tekinthettem meg. A cél az állomány fehérítése. A legelők szűkössége miatt azonban nagy mértékű létszámbeli növekedést nem tervez a tulajdonos.
Tenyészetlátogatás Kisvárdán
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.20.-én Kovács Károly kisvárdai telepére látogattam, ahol egy 55 tehénből álló vegyes húshasznú állományt tart, melyen egy szerencsről származó bika fedez. Célja az állomány "fehérítése", amit a meghagyott 12, főként keresztezett üszővel kezdenek, illetve néhány üsző vásárlása és a bikapark bővítése és cseréje is tervben van.
Tenyészetlátogatás Hejcén
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.13.-án Haraszinné Borbély Vanda hejcei tenyészetét Haraszin Zoltánnal tekintettük meg. Az árutermelő állatok többnyire Csobádról és Szerencsről kerültek az állományba, melynek mérete közel 70 tehenet számlál. Tenyészbikái szintén Szerencsről származnak.
Tenyészetlátogatás Galváczki Tamás tenyészetében
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2022.01.13-a reggelén Galváczki Tamás és testvére fogadott a felsővadászi telephelyükön, ahol a nagyjából 75 egyedet számláló tehénállományukat tartják. Az állomány vegyes húshasznú állatokból áll, amelyre charolais bikát használnak tuljadonosaik. Közösen megteintettük az állományt, beszéltünk a jövőbeni tervekről és a felvetődött kérdésekről.
Üsző bírálat Oláh Pál tenyészetében
Írta Darmó-Csőke Dóra. Közzétéve itt: Újdonságok
2022. január 11-én Oláh Pál kunadacsi tenyészetében jártunk. 21 darab 1,5 éves üsző küllempontozását, valamint ultrahangos húsminőség-vizsgálatát végeztük el.
Boldog, békés karácsonyt és sikerekben gazdag új évet kívánunk!
Írta Darmó-Csőke Dóra. Közzétéve itt: Újdonságok

Tenyészetlátogatás Süttőn
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.12.02.-én Gelbmann Ferenc Süttő melletti tenyészetében jártunk, ahol a frissen belépett tenyészet állatait szemléltük meg, sajnos a késői időpont miatt csak röviden tudtuk az állatokat megnézni a sötétedés előtt. Ezt követően átbeszéltük a lehetőségeket, terveket a jövővel kapcsolatban.
Tenyészetlátogatás Dadon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.12.02.-án Dad településen jártunk Szabó Zoltán tenyészetében, aki kis létszámú tehén állományával lépett be egyesületünkbe. A főleg charolais jellegű állományon a Néma Kft.-től származó bika fedez.
Tenyészetlátogatás Gézaházán
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.12.01.-én a Csesznek közeli Gézaházán jártunk, ahol Kovács Dávid állományát tekinthettük meg. A vegyes húshasznú állomány fedezésére a környező aubrac tenyészetből vásároltak tenyészbikát, aminek nyugodtsága és az utána született borjak külleme is elnyerte a gazda tetszését.
Tenyészetlátogatás Nagyesztergáron
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.12.01.-én Hanich Zalán aubrac tenyészetébe látogattunk, ahol átbeszéltük a jövőbeni terveiket és az ehhez szükséges tennivalókat. A tenyészetben korábban tett látogatás alkalmával átbeszélteknek köszönhetően sok pozitív változás történt, s szeretnék a jelenlegi 30 tehenes állományt bővíteni. A fajta nagy örömünkre a környező gazdálkodók figyelmét is felkeltette, így a szűk környezetben többen is vásároltak már az innen származó pedigrés üszők és tenyészbikává minősült állatok közül.
Üsző bírálat Újkígyóson
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.30.-án a NAT-SER Kft. újkígyósi tenyészetében bíráltuk és ultrahangos vizsgálat alá vetettük a tenyészet 2 éves üszőit valamint megtekintettünk egy franciaországi árverésen nemrég megvásárolt, és onnan behozott üszőket.
Üsző minősítés Csürhés Tamás tenyészetében
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.29.-én a nap zárásaként Kaszaperre érkeztünk, ahol Csürhés Tamás üszőit küllembíráltuk, illetve a tenyészetben STV indítást is végeztünk. A munka végén már a lámpafény segítségére is szükség volt.
Üsző minősítés Szeghalmon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.29.-én Szeghalmon, Vig Péter és Vig Zoltán tenyészetében esett át küllembírálaton és ultrahangos húsminőség vizsgálaton a Charolais-Farm Kft. tenyészetéből származó üszőcsoport, illetve néhány, már a tenyészetben született, szintén az akasztói törzstenyészetből korábban vásárolt tehén utódja.
Üsző minősítés és ultrahangozás Szabó Károlynál
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
2021.11.25.-én Szabó Károly tenyésztőnk Tépe határában lévő gazdaságában tartottunk küllemi bírálatot és ultrahangos húsminőség vizsgálatot a nála található, részben saját nevelésű, részben Csürhés Tamás törzstenyészetéből vásárolt üszői esetén. A bírálatot megelőzően áttekintettük az állományt, s fajtajelleg vizsgálatát is rögzítettük, hogy a jövőben születő borjak törzskönyvezését elősegítsük.
STV minősítés Kunadacson
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
Anka István kunadacsi tenyésztő telepén 9 db stv-t zárt tenyészbika jelölt minősítését végeztük el 2021.11.17-én.
A küllembírálatot követően 5 db A3 - tenyésztésre javasolt és 4 db A1 - tenyésztésre nem javasolt állat került a jegyzőkönyvre. A minősítést követően elvégeztük a bikák ultrahangos vizsgálatait is.
Üsző minősítés Homrogdon
Írta Holló Dániel. Közzétéve itt: Újdonságok
Az Abaúji Papp Charolais Kft. tenyészetének 1,5-2 éves üsző évjáratának közel fele került küllembírálatra és ultrahangos húsminőség vizsgálatra 2021.11.12.-én. A minősített 59 üsző már megkapta pedigréit és új gazdájukhoz került.
Kaposvári Szakmai Nap
Írta Darmó-Csőke Dóra. Közzétéve itt: Újdonságok
Az idei utolsó szakmai napunkra november 11-én került sor Kaposvár-Toponáron, a Fekete István Látogatóközpontban, majd az előadásokat követően a MATE Kaposvári Campus tanüzemében zajló KSTV-ben részt vett, árverésre kerülő bikák megtekintésére volt lehetőség.
Cikk folytatása