2014-es asztali és falinaptárak
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is elkészültek a tagság által beküldött fotókból a jövő évi naptárak.
Az elkészült 2014-es asztali és falinaptár tervezete megtekinthető és tagjaink számára az ügyvezetésen megrendelhető november 11-én 10 óráig! (Tervezet, mely véglegesnek tekinthető, érdemi változás már nem várható.)
Nyilvános törzstenyészeti szemle Dicházán
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
Az Abaúji Charolais Mg. Zrt. idén esedékes törzstenyészeti szemléjére
2013. október 22-én, kedden 10 órától kerül sor Dicházán.
A Szemlebizottság tagjai: Németh Antal (Néma Kft.) és Sváb István (Szerencsi Mg. Zrt.), valamint az Ügyvezetés képviseletében Domokos Zoltán.
A szemle ez alkalommal nyilvános lesz, minden érdeklődőt szeretettel várnak! A szervezés részleteinek megkönnyítése érdekében kérjük, hogy az érdeklődők előzetesen jelezzék a részvételi szándékukat az Ügyvezetésen!
OMÉK showbírálat 2013
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
A 2013-as OMÉK charolais show-bírálatán, amit dr. Korchma Csaba, a NÉBIH nyugalmazott főtanácsosa végzett szeptember 18-án, a legszebb nőivarú állat az Abaúji Charolais Zrt. borjas tehene lett. A hímívarban megosztott elő helyezés került kiadásra, melyet a Charolais Kft. Lajosmizsei Golf Csávoly nevű bikája, és a Néma Kft. Erudit nevű bikája érdemelt ki.
A legszebb charolais tenyészállat címet az Abaúji Charolais Zrt. 631-es katalóguszámú borjas tehene érdemelte ki, mely egyben elnyerte az OMÉK charolais tenyésztési nagydíját is. Az OMÉK eseményeiről képes beszámoló található a „Fotók/OMÉK 2013 képek” alkönyvtárban.
ELMARAD AZ AUBRAC NYÍLT NAP!!!
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete az AUBRAC [ejtsd: óbrak] szarvasmarha fajtát bemutató NYÍLT NAPOT szervezett Taskó Józsefné mezőcsáti tenyészetében, amely sajnos technikai okok miatt ELMARAD! .
A regisztrált érdeklődőknek közvetlen visszajelzést küldünk és mindenkinek szíves elnézését kérjük! A nyílt napot egy későbbi, alkalmasabb időpontban fogjuk majd megendezni.
Az aubrac fajta tehénlétszáma az 1980-as évek második felétől napjainkig több, mint duplájára, 55-ről 140 ezerre nőtt. Magyarországra 2003 őszén, a Claudio Bottura által vezetett La Garonnaise Kft-hez, Sajólászlófalvára érkeztek az első aubrac üszők. A fajta általános trendet messze felülmúló franciaországi sikerességét saját hizlaldai, valamint vágóhídi tapasztalatai is alátámasztották. Kiemelkedő termékenységi, tejtermelési és ellenálló képességi adatokon túlmenően igen meggyőző az aubrac borjak minden korosztályban kiváló húsformája. Faggyúsodása az izomközti területekre összpontosul, húsa a charolais fajtáéhoz hasonlóan jól márványozódik. Bár a honosítási kísérleteink szerint a gyarapodási képessége fajtatisztán mintegy 9%-kal elmarad tőle, Franciaországban mégis a charolaisval megegyező árat kifizetnek érte a kereskedők. Gyengébb körülmények között kiemelkedően jól képes tartani a kondícióját. További kiugró előnye a fajtának, hogy a charolais izmosabb vonalaival párosítva a keresztezett borjú húsformája képes még a charolaist is felülmúlni (szuperdominancia!). A fajta könnyen kezelhető, jó gulyatűrő képességű, az e tekintetben legjobbakat megközelítő nagy gyarapodó képességű és kiváló húsminőségű, amit a vágási tapasztalatok is bizonyítanak.
Mindezek alapján az aubrac fajta összességében eredményesebb anyai fajta lehet a Magyarországon szokásos egyéb (brit) anyai fajtáknál. Mára beindult a tenyészbikák előállítása, a fajta iránti hazai érdeklődés látványosan fokozódik. Újabb törzstenyészetek kialakítása van folyamatban. Taskó Józsefék tenyészetébe került egy viszonylag nagylétszámú (180 db), jelentős részben pedigrés francia üszőállomány, amely állományban született első borjak választás előtt állnak. Azért is érdekesek az itt szerzett első tapasztalatok, mivel ez a tenyészet régóta rendelkezik egy charolais állománnyal is.
További információk találhatók a honlapunk "Aurbac fajta" és "Fotók" alkönyvtáraiban.
Nyitra, AGROKOMPLEX
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
AGROKOMPLEX 2013 – Nyitrai Mezőgazdasági Kiállítás
Az Agrokomplex 2013, a Nyitrai Mezőgazdasági Kiállítás, ami 2013. augusztus 22 és 25. között került megrendezésre az Agrokomplex Vásárközpontjában Nyitrán. Dr. Pomichal István, a Szlovákiai Húsmarha Szövetség elnökének meghívására többen érkeztünk Magyarországról, nem csak látogatóként, de a Lajosmizsei Charolais Kft. kiállítóként is megjelent. A látottak alapján az a vélemény alakult ki, hogy, hogy komoly előrelépés történt Szlovákiában is a bemutatott húsmarha fajták minősége terén. Külön meg kell említeni az embrió kimosási programot, aminek folyamatos végrehajtását három kiemelkedő küllemű nagyrámás, erős izomzatú donor tehénnel és borjaikkal demonstrálták. Nyitrai tartózkodásunk alatt több aktív és volt szlovák miniszter is látogatást tett a húsmarha bemutató téren, amivel kifejezték az ágazat fontosságát. Gazdáinktól egyre komolyabb szakmai munkát igényel a versenyképességünk fenntartása, ugyanakkor az együttműködésünk fontosságát hangsúlyozza nem csak a tenyésztés, de a kereskedelmi lehetőségek terén is. (A képen Pomichal István a charolais fajta kiemelkedően nyugodt természetét demonstrálja a látogatók előtt. További képek láthatók a „Fotók/Nyitra 2013” alkönyvtárban is.)
Törésmentes választás
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
A törésmentes választás növeli a nyereséget
Hamarosan következik az őszi választások kezdete. Nagyon fontos annak kíméletes lebonyolítása, mivel e módszer nem csupán az állatok közérzetét javítja, nem törik meg a gyarapodás és ez egyszersmind a gazdaságosságra is jelentős hatással van. A borjakat nem viseli meg annyira az anyjuktól történő kevésbé drasztikus elválasztás: nem, hogy csökkenne a súlyuk, de a választást követő napokban is gyarapodnak. Az ilyen módon választott borjak a hirtelen leválasztottakhoz képest a fejlődési, gyarapodási fölényüket – amerikai kísérletek szerint – a kezdeti kéthétben mutatkozott 11 kilós előnyhöz képest éves korra tovább növelték (14 kilóra). Az USA-ban megjelenő Charolais Journal 2012. decemberi számában megjelent cikket honlapunk „Szakcikkek” rovatában részletesebben is elolvashatja az érdeklődő.
Kovászna 2013
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
2013. május 17-18.-án, pénteken és szombaton az erdélyi Kovászna városában országos szintű húsmarha-konferencia zajlott a húsmarhatartásról és a marhahústermelésről. A rendezvény sikeres lebonyolítását szinkrontolmács segítette. A rendezvényt Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök köszöntötte, ugyancsak szólt a megjelentekhez Tánczos Barna szenátor, a Román szenátus mezőgazdasági bizottságának titkára. Magyarországról négy személy: dr. Wagenhoffer Zsombor, dr. Húth Balázs, Jancsó István, és dr. Domokos Zoltán tartott előadást, valamint egyedüli román előadóként dr. Vasile Pachiţanu. A konferencia során az Egyesületünk különdíjat nyújtott át Incze Péter számára a romániai húsmarhatenyésztés fejlesztése terén hosszú évek során kifejtett munkájáért és a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete valamint a romániai húsmarhatenyésztők közötti kapcsolat építése során kifejtett munkásságáért. Másnap három tenyészet: a székelytamásfalvi Bende Kálmán közel száz fajtatiszta angus és limousin tenyészetét, a sepsiszentgyörgyi Demeter Dénes limousin telepét és a zaláni legelőn a Sepsi-Charolais Kft. Magyarországról származó 90 charolais tehenes állományát tekintettük meg. A Szász István és Héjja Dezső tulajdonában álló tenyészet tavaly óta tagja az egyesületünknek is, ezért külön öröm volt látni a kiválóan karbantartott állományt. Incze Péter rendezvényről szóló beszámolói megtekinthetők az alábbi linkeken: http://www.3szek.ro/load/cikk/59978/jovedelmet_hozhat_a_husmarhatartas, http://www.hirmondo.ro/web/index.php/gazdasag/43977-Hsmarha-tartalkunk.html, http://www.3szek.ro/load/cikk/60188/latogatoban_haromszeki_husmarhafarmokon és http://www.hirmondo.ro/web/index.php/aktualis/43869-Hsmarha.html, az esemény képei pedig a Fotók/Kovászna 2013 alkönyvtárban találhatók.
Gyászhír
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok

Mély fájdalommal és megdöbbenéssel tudatjuk, hogy Dr. Osvay György, aki az Egyesületünk megalakulásától 8 éven át betöltötte az elnöki tisztséget és jelenleg is tagja volt az elnökségünknek, 2013. április 30.-án, életének 71. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt.
Temetése 2013. május 4.-én, szombaton 16 órakor lesz a tállyai temetőben.
Alföldi Állattenyésztési Napok 2013.
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Közeledik a XX. Állattenyésztési és Mezőgazda Napok megrendezésének az ideje, mely ez évben 2013. április 26-27-28.-án, (péntek, szombat, vasárnap) lesz.
A vendégeink ellátását a megszokott helyszínen, 75 m2 előre felállított nagy sátrakban és kiegészítő kisebb sátrakkal övezett területen biztosítjuk. Tagjaink mindhárom napon vállalták, hogy főtt étellel is vendégül látják a tagtársaikat, vendégeinket. Mivel a taglétszámunk jelenleg mintegy 160-ra nőtt, a könnyebb személyes kapcsolatfelvétel érdekében a rezidenciánkon kitűző viselését kezdeményezzük.
Az előzetes jelentkezések alapján 14 tagunk 9 kategóriában nevezett 74 charolais és 3 aubrac állatot. Hozzávetőlegesen 44 boksz megtöltésével számolunk (az árverésre érkező állatokat nem számítva). Ha ez megvalósul, ez további létszámbővülést jelent az egyesület, de különösen a charolais fajta hódmezővásárhelyi megjelenésében. Elfogadta a meghívásunkat Michel Baudot, a francia Herd Book Charolais elnöke és Cécilia Crapoulet, az egyesület tavaly kinevezett igazgatója társaságában hazánkba látogat a kiállítás alkalmából. Michel Baudot vállalta, hogy 2004-et követően ismételten ellátja a bíró szerepét is! Az előzetes tervek szerint szombaton délután és vasárnap sor kerül a kiemelt vendégeink számára szervezett tenyészetlátogatásokra is.
Romániából, Ausztriából, Szlovákiából is számítunk vendégek érkezésére, de több gazda is jelezte, hogy személyes meghívásukra további francia charolais tenyésztők érkezése is várható.
A charolais tenyészállat bírálat 26.-án, pénteken, a korábbi évekétől eltérően most délelőtt 11-kor kezdődik!
A tagjaink és vendégeink számára most is Mártélyon, a Faluházban rendezzük meg a már hagyományos „Tenyésztői estet” pénteken este 8 órától. A részvétel számukra díjmentes, viszont a szervezés megkönnyítése érdekében kérünk mindenkit, hogy szíveskedjék az ügyvezetés számára előre jelezni a részvételi szándékát és azt is, hogy hány fővel érkezne!
Szombaton, a központi díjkiosztást követően közös fotó készítésére kerül sor a legszebb hímivarú és a legszebb nőivarú állat társaságában. Immár hagyományosan ez a csoportkép kerül a következő évi asztali naptárunk címlapjára. Ismételten Vajda János MTI fotós készíti a képeket, de mozgóképes dokumentáció elkészítését is tervezzük a kiállításon való teljes megjelenésünkről.
KSTV Hódmezővásárhelyen
Április 27.-én, szombaton délután 3 órakor sor kerül a központi STV-t zárt charolais és aubrac tenyészbikák árverésére, szintén a kiállítás keretében. Az árverést Papp László táncos, énekes kikiáltó vezeti. Az eladásra felkínált állatok katalógusa reményeink szerint április 22.-én felkerül a honlapunkra.
Évről évre ez a nagy publicitású kiállítás kapja a legnagyobb hangsúlyt az egyesületünk életében és ennek megfelelően készülünk a különböző programokkal. (Tenyészállat verseny, tenyésztői est, árverés, charolais ételek, italok, lehetőség bemutatkozásra, beszélgetésre, belföldi és nemzetközi kapcsolatfelvételre stb.) Kérjük minden tagunkat, hogy részvételével és egyéb módon is segítse a rendezvénysorozaton való megjelenésünk, a fajtáink sikerességét!
Szeretettel várjuk partnereinket!
Árverésen és kiállításon jártunk
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok

2013. február 20. és 25.-e között egyesületünkből 15 fős tenyésztői csoport látogatott Franciaországba. Az utazás elsődleges célja volt a február 22.-én a Jalogny farmon szervezett árverésen való részvétel, ahol a KSTV-t követően 69 állatot árvereztek. Ebből 59 db kelt el 2946 €-s átlagáron. 2400 eurós kikiáltási ár mellett 5560 eurót adtak a legdrágább bikáért. A magyarok 5 tenyészet számára összesen 9 bikát vásároltak 3111 €-s átlagáron. Február 23.-án ellátogattunk a Nemzetközi Mezőgazdasági Kiállításra, Párizsba. A sok látnivaló mellett rövid tárgyalásokat folytattunk a charolais és az aubrac fajták tenyésztőszervezeteivel is. További képek a fotók alkönyvtárban találhatók.
Új Elnökséget választunk!
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Új Elnökséget választunk a 2012. december 14.-én, Jászdózsán megrendezésre kerülő Közgyűlésünkön! A Jelölőbizottság gyűjti össze azoknak a személyeknek a listáját, akiknek a neve felmerült, mint lehetséges jelölteké.
A tagság döntésének megkönnyítése, valamint a jelöltek jobb megismerése érdekében az érdeklődők számára az itt elérhető „Egyesület/Választás 2012” alkönyvtárban folyamatosan hozzáférhetővé tesszük azoknak a jelölteknek az önéletrajzát és a fényképét, akik vállalják a jelöltséget és már megküldték azt. A Közgyűlés döntése szükséges a jelölőlistára kerüléshez. Természetesen a helyszínen is lehet további személyeket jelölni.
BreedPlan tanfolyam
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete nagy érdeklődés mellett tartotta meg kétnapos rendezvényét november 27-28.-án Cserkeszőlőn. Az adott különös apropót a BREEDPLAN tenyészértékbecslés alkalmazásával foglalkozó tanfolyam megrendezésének, hogy a már több mint 12 éves kapcsolatunk az ausztrál céggel új szintre emelkedett a honlapjukról online magyar nyelvű kereshetőség-, a tenyészértékek grafikus megjelenítésének biztosításával. Dr. Komlósi István professzor vezetésével sor került a tenyészértékbecslés elvi alapjainak a tisztázására, értelmeztük a különböző tulajdonságokra számított tenyészértékek jelentését. Begyakoroltuk a felületek használatát és példákon keresztül gyakoroltuk, hogy hogyan használható fel mindez a párosítási tervek gyakorlati elkészítése során. Útmutatók, segédletek és példák megtalálhatók a honlapunk „Tenyészérték” alkönyvtárában. Az eseményről készült fényképek megtekinthetők a „Fotók/Cserkeszőlő 2012” alkönyvtáron belül.
Megtekinthetők a 2013-as naptárak
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok

Elkészültek a 2013-as fali és asztali naptárak tervezetei. Letölthetők és megtekinthetők a következő helyről: az asztali naptár innen, és a fali naptár innen. Köszönjük mindazon tagjainknak az együttműködését, akik fotók beküldésével és szavazataikkal hozzájárultak, hogy közösségünk évről-évre egyre színvonalasabb kiadványokkal állhat a nyilvánosság elé! Tagjainkat külön levélben tájékoztatjuk a rendeléssel kapcsolatos teendőkről.
Romániai tárgyalások
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Jancsó István, az Egyesület elnöke és Domokos Zoltán ügyvezető 2012. szeptember 26. és október 1. között ötnapos látogatást tett Romániában. A Kolozsvári Egyetemen "A charolais húsmarha fajta típusai és magyarországi teljesítménye" címmel elhangzott előadás mellett több ígéretes tárgyalást is folytattunk. Grigore Onaciu professzor segítségével találkoztunk az Egyetem dékánjával és a Tanüzem vezető professzorával, a Kolozs megyei Szarvasmarha Szövetség, a Megyei Szarvasmarha Szövetkezet vezetőivel és tobb olyan tenyészetet meglátogattunk, ahol már használnak charolais szaporító anyagot.
Ugyancsak látogatást tettünk Bukovinában, tárgyaltunk az idén megalakult Romániai Húsmarha Szövetség a képen középen látható elnökével (Grigoroaie Dimitru-val) és hat, részben más fajtát tenyésztő gazdával, valamint megtekintettünk kettő charolais tenyészetet is.
A látogatás befejező szakaszában Sepsiszentgyörgy mellett megtekintettük azt az idén létrejött 90 üszős charolais tenyészetet, amely Magyarországról került Zalán térségébe. Héjja Dezső és Szász István tulajdonosok mellett több más olyan érdeklődővel is találkoztunk, akik tenyészüsző vásárlást fontolgatnak.
A megbeszélések során három-négy, tenyészállat vásárlását is célzó csoport közeljövőbeni látogatása körvonalazódott.
Megújult honlapunk!
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
Mint azt már észrevehették az oldalt látogatók, honlapunk megújult, elsősorban technikailag, többé-kevésbé formailag és tartalmilag is!
Az új Joomla keretrendszernek és az ezzel párhuzamosan alkalmazásra került új megoldásoknak köszönhetően az oldal több kényelmi funkcióval bővült:
- pl. cikk nyomtatása, cikk továbbküldése gombok a cikkek jobb felső sarkában
- videók megtekintése az oldalba ágyazva
- pdf fájlok megtekintése az oldalba ágyazva, stb.
Az eddig meglévő, tagjainknak a hirdetéseik kezelésére használható hozzáférése (jelszó és felhasználónév) változtalanul megmaradt, de mostantól a főmenüben elérhető fórum is ugyanezzel a hozzáféréssel használható, teret adva tagjaink információcseréjének.
Azon tagjaink, akik még nem használták a hirdetési lehetőséget, vagy bármi problémájuk adódik az oldal használatával, kérjük, jelezzék az ügyvezetésen!
Charolais Világkongresszus
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok

Egyesületünk 15 tagja látogatott el az Egyesült Királyságba 2012. június 10. és június 27. között. A túra során készített beszámoló itt letölthető. A látogatásokról készített képek egyik válogatása innen míg Helge By szívességéből átadott professzionális minőségű képek másik csoportja innen letölthető.
Kérődző Szerkezetátalakítási Program
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok

Egyesületünk 2012. április 26.-án Domonyvölgyben tartott Közgyűlésén Szentirmay Zoltán, a VM főosztályvezetője előadást tartott a Kérődzők Szerkezetátalakítási Programjáról, mely innen letölthető.
2012. évi asztali naptárak
Közzétéve itt: Újdonságok
Elkészült az ideihez hasonlóan a 2012-es asztali naptár, mely megtekinthető, és az ügyvezetésen megrendelhető november 15-én délig. (Tervezet, mely véglegesnek tekinthető, érdemi változás már nem várható.)
Farmer Expo 2011
Közzétéve itt: Újdonságok
A központi STV zárását követően 2011. április 28-án kora délután került sor az eladásra felkínált fiatal charolais tenyészbikák árverezésére. További részletek a "KSTV Gödöllő" alkönyvtárban olvashatóak.
Spermabehozatal 2011
Közzétéve itt: Újdonságok
Egyesületünk 2011-ben is szaporítóanyag-importot szervez tagjai részére Franciaországból. Tagjaink a Genes Diffusion Charolais Optimal 2011 és Grands raceurs 2011, valamint a Sersia katalógusaiból rendelhetnek, a megrendeléseket 2011. február 14-ig várjuk az ügyvezetésre!
A charolais fajta és jelentősége - Léh
Közzétéve itt: Újdonságok
Domokos Zoltán ügyvezető 2010. november 30-án, a Magyarország-Szlovákia Határon Átnyúló Együttműködési Program 2007-2013 keretében rendezett Kistérségi Együttműködési Konferencián elhangzott előadása innen letölthető!
Újdonság! 2011-es falinaptár
Közzétéve itt: Újdonságok
Egyesületünk újdonságként egy falinaptárat készített 2011-re, mely megtekinthető és az ügyvezetésen megrendelhető november 15-ig!
Charolais központi STV és árverés Gödöllőn
Közzétéve itt: Újdonságok
Az MCTE a Szent István Egyetemmel együttműködésben, annak Tanüzemében (GAK Kft.) központi STV-t indított! Összesen 9 tenyészetből 21 állat került betelepítésre.
A záró mérlegelés 2010. április 26-án volt, a minősítés április 28-án.
A minősítést nyilvános árverés követte 2010. május 4-én.
A KSTV honlapja, beszámoló elérhető itt!
Képek a KSTV-ről és az árverésről a 'Képek' menüpontban!
Hódmezővásárhely 2009
Közzétéve itt: Újdonságok
Felkerült az 'Erdemények' menübe az állatverseny végeredménye, a 'Fotók' menübe pedig egy képbeszámoló az idei hódmezővásárhelyi kiállításról.
Videóbeszámoló a 2008-as Világkongresszusról
Közzétéve itt: Újdonságok
A 2008-ban Magyarország, Szlovákia és Csehország közreműködésével megrendezésre került Charolais Világkongresszus videóbeszámolója letölthető és megtekinthető magyar és angol nyelven.
(Figyelem, a fájlok kb. 250 Mb terjedelműek, ezért a letöltés az Ön internetkapcsolatának minősége függvényében hosszabb időt vehet igénybe.)
Abaúji törzstenyészeti szemle
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Az Abaúji Charolais Mg. Zrt. idén esedékes törzstenyészeti szemléjére 2013. október 22-én, kedden 10 órától került sor Dicházán. A szemle ez alkalommal nyilvános volt, tucatnyi érdeklődő jelent meg a felhívásunkra.
A Szemlebizottság tagjai Németh Antal (Néma Kft.) és Sváb István (Szerencsi Mg. Zrt.), valamint az Ügyvezetés képviseletében Dr. Domokos Zoltán voltak. A tenyészet mindenben maradék nélkül megfelelt a Tenyésztési programban leírtaknak és megjegyzés nélkül hagyta helyben a szemlebizottság a tenyészet törzstenyészeti státuszát. Az Abaúji Charolais Zrt. végül (a minimális 12 ponttal szemben) 177 ponttal teljesítette a szemlét.
A törzstenyészeti szemléről képes beszámoló található a „Fotók/Abaúji törzstenyészeti szemle” alkönyvtárban.
Sommet de l'Élevage 2013
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Mintegy 80 magyar érdeklődő között az egyesületünk 14 tagja (Antal László, Bujdosó Márton, Domokos Zoltán, Jancsó István, Kontró József, Lóga Zoltán és felesége, Németh Attila, Németh Zoltán és felesége, Taskó József, ifj. Taskó József, Tóth Attila, Varga János) vett részt Clermont Ferrondban, a Sommet de l’Élevage kiállításon 2013. október 2. és 4.-e között Franciaországban. A csoport ellátogatott vágóhídra, valamint charolais és aubrac tenyészeteket is módunkban állt megtekinteni. Az 1250 kiállító, több mint 2000 tenyészállat, az óriási mennyiségű tenyésztés-, tartás-, valamint takarmányozás-technológiai látnivaló mindenki számára nyújtott lehetőséget újdonságok, érdekességek találására. A showbírálatok mellett részt vettünk a charolais fajta továbbfejlesztését taglaló koferencián és sok új ismeretre tettünk szert az aubrac fajtával kapcsolatban is. A kiállítás e mellett lehetőséget nyújtott sok régi ismerőssel való találkozásra, az üzleti kapcsolatok felelevenítésére és továbblendítésére. Nagyszámú francia partner mellett ígéretes tárgyalásokat folytattunk pl. brit, román és orosz ismerősökkel és potenciális üzletfelekkel is.
A kiállításról képes beszámoló található a „Fotók/Sommet de l’Élevage - 2013” alkönyvtárban.
OMÉK 2013
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Szeretettel várjuk szeptember 18-22.-e között a 76. OMÉK-en a tagjainkat és minden kedves érdeklődőt Budapesten, a HUNGEXPO Budapesti Vásárközpontban (1101 Budapest, Albertirsai út 10.). A kiállításunk helyszíne a 2 évvel ezelőttivel megegyezően B pavilon közelében található Kincsem parki átjáró közvetlen közelében található, a Kincsem Park területén. 15 bokszot kaptunk, amiből tizennégyet charolais és egyet aubrac állatok töltenek meg. Egyéb kiállításokon való megjelenésük alapján 19 tenyészet kapott lehetőséget az OMÉK-en való megjelenésre, amivel öten kívántak élni. Kiállítóink: Abaúji Charolais Zrt, Gyöngysziget Kft, Charolais Kft, Néma Kft. és a La Garonnaise Kft. Szerdán 14 órától kezdődik a húsmarha show-bírálata. 14:30-tól kezdődik a charolais show-bírálata, amit dr. Korchma Csaba, a NÉBIH nyugalmazott főtanácsosa fog végezni. Tekintettel arra az állatlétszámra, amennyi bemutatására lehetőséget kaptunk, csoportok összevonásával kerül sor a tenyészállatok versenyére. A charolais után az aubrac fajtát is bemutatjuk. Csütörtökön és pénteken délelőtt 11-14 óra között a B pavilonban, majd délután 16 és 17 óra között a Kincsem Parkban kerül sor húsmarha fajtabemutatóra. Szombaton és vasárnap a Kincsem Parkban lóverseny lesz, így csak délelőtt, a B pavilonban kerül sor fajtabemutatóra. Szombaton 11 órakor kezdődik az ünnepélyes díjkiosztás. Ebből az alkalomból nem fajtabemutató, hanem tenyészállat felvezetés lesz.
Kaposvár, KÁN 2013
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
KÁN 2013, Kaposvár
A Kaposvári Állattenyésztési Napok augusztus 30. és szeptember 1. között került megrendezésre. Dr. Márton István, a Magyar Hereford Angus Galloway Tenyésztők Egyesületének, valamint a Humosz elnöke szervezte a húsmarhával kapcsolatos eseményeket. A tenyészállat bemutatók a korábbi években megszokott helyszínen zajlottak. Nagy létszámú, jól előkészített, a fajtájukat kiválóan reprezentáló hereford, angus és galloway, valamint charolais fajtájú tenyészállatokat is láthattak az érdeklődők. Egyesületünket a Dél-Pannon Farm Kft. képviselte két szép anyatehénnel és kiváló fajtajellegű borjaikkal. Szombaton koradélután sor került a húsmarhások már hagyományos tanácskozására, ahol a nagy létszámmal megjelenő gazdák mellett egyetemi oktatók és a tenyésztőszervezetek képviselői voltak jelen. (A képen Sólyom Attila látható a bemutatott charolais tenyészállataival. További képek találhatók a „Fotók/KÁN 2013 Kaposvár” alkönyvtárban is.)
Tehenek és borjak leválogatása
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok

Az év folyamán többször szükség van a tehenek és borjaik ideiglenes leválogatására a választást megelőzően is. Ez általában jelentős erőszakkal, töréssel járó folyamatot szokott jelenteni, amihez több ember munkája is szükséges. A „Törésmentes választás”című cikkben is leírtak jelentős mozzanatát, anya és borja fizikai elkülönítését megkönnyítő módszert szemléletesen mutatja be cikkében (mely megjelent a Charolais Journal 2013 áprilisi számában) Heather Smith Thomas.
„A marhának lehetővé tesszük, hogy a saját sebességével ballagjon vissza a kapuhoz. „Elégséges, hogy csupán egy ember álljon ott és irányítsa a forgalmat, miközben a teheneket hagyja kívül átmenni. A borjak pedig átszaladnak a korlát alatt a másik karámba” – állítja. A szomszédos karám párhuzamosan áll a kapuval, mely lehetővé teszi a teheneknek, hogy kimenjenek, miközben a borjak az anyjuk mellett ballaghatnak, de a szomszédos karámot kerítés választja el. A rendszer mindnyájukat mozgásban tartja a kapu elhagyását követően.”
Működés közben láthatja ezt a válogatási technológiát a YouTube-on és ha kíváncsi a részletekre, a teljes cikket „Egyszerű válogatás” címmel részletesebben is elolvashatja az érdeklődő a Szakcikkek alkönyvtárban.
Közgyűlés 2013., Üllő
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
2013. május 23-án, Üllő-Dóra Majorban, a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának Nagyállatklinikáján tartotta meg az Egyesület a szokásos éves közgyűlését. A Klinika részéről Dr. Bajcsy Árpád Csaba tudományos főmunkatárs köszöntötte a résztvevőket. Az első napirendi ponként Dr. Vásáry Miklós, a VM Agrárközgazdasági Főosztályának EU referense tartott előadást a kérődző szerkezetátalakítási program tapasztalatairól és a várható támogatásokról. Előadásának anyaga elérhető itt. A közgyűlés a továbbiakban elfogadta a 2012-es beszámolót, a mérleget, a Felügyelő Bizottság jelentését, valamint a szakmai és a pénzügyi tervet. Tisztségviselők időközi választására ez év negyedik negyedévében ismételten összehívásra kerülő újabb közgyűlés során kerül sor. Az ebédet követően a résztvevők meglátogatták a Hunland Trade Kft. Bugyi, Ráda pusztai telephelyét. Az eseményről készült képeket a Fotók/Közgyűlés Üllőn 2013. 05. 23. alkönyvtárában találhatja az érdeklődő.
A közgyűlés a továbbiakban elfogadta a 2012-es beszámolót, a mérleget, a Felügyelő Bizottság jelentését, valamint a szakmai és a pénzügyi tervet. Tisztségviselők időközi választására ez év negyedik negyedévében ismételten összehívásra kerülő újabb közgyűlés során kerül sor. Az ebédet követően a résztvevők meglátogatták a Hunland Trade Kft. Bugyi, Ráda pusztai telephelyét. Az eseményről készült képeket a Fotók/Közgyűlés Üllőn 2013. 05. 23. alkönyvtárában találhatja az érdeklődő.
Hódmezővásárhelyi 2013-as eredmények
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
A XX. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napokról, az Egyesületünk ottani megjelenéséről készült fényképsorozat felkerült a Fotók -Hódmezővásárhely 2013 alkönyvtárba. A Show Bírálaton elért eredmények ugyancsak megtalálhatók az Eredmények – Versenyeredmények - Hódmezővásárhely 2013 alkönyvtárban. A fotón az Abaúji Charolais Zrt. 4644-es használati számú „legszebb nőivarú” állata, Papp Sándor tulajdonos, Cécilia Crapoulet, a HBC igazgatónője, Jancsó István az MCTE elnöke, Michel Baudot a HBC elnöke és a versenyünk bírálója, Németh Antal, a Néma Kft. tulajdonosa a 9709-es „legszebb hímivarú” és a charolais verseny "bajnoka" címet elnyert állatával, valamint Frédéric Borne a Gie Synergie Charolais elnöke látható.
A versenyünkről sok kiváló képet láthatunk az „Új Mezőgazdasági Magazin” 2013. május 5.-i adásában (itt megtekinthető). Ugyancsak híradással volt a versenyünkről, az árverésről és az érlelt charolais hús kiváló minőségéről a „Gasztroangyal” című magazin 71. száma is (itt megtekinthető) .
Charolais és aubrac tenyészbika árverés Hódmezővásárhelyen!
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok

A központi STV-ben alkalmasnak minősített állatok közül
18 charolais és 3 aubrac bika
az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok második napján,
2013. április 27-én, szombaton
délután három órai kezdettel
nyilvános árverés
kertében kerül értékeítésre
a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete és a Hód-Mezőgazda Zrt. közös szervezésében.
Bővebb információ a bal oldali kék bannerre kattintva, vagy a http://www.charolais.hu/kstv/ oldalon található!
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Árverés Hódmezővásárhelyen
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Az április 18.-i záró mérlegelést követően április 19.-én, pénteken az összes KSTV-ben résztvevő gazda bevonásával kerül sor a charolais állatok minősítésére. Az aubrac fajta minősítésére Franciaországból érkezik Francois Nolorgues, neves tenyésztő. Az Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda napokhoz csatlakozva 2013. április 27.-én, szombaton délután három órai kezdettel, charolais és aubrac állatok számára kerül megrendezésre a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete és a Hód-Mezőgazda Zrt. közös szervezésében a központi STV-t követő árverés.
Minden érdeklődőt szeretettel várunk!
Az új Elnökség 2012-től
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
2012. december 14.-én új Elnököt és Elnökséget választott a Közgyűlés Jászdózsán!
A jelenlévő, 62 szavazattal bíró tagság döntése a következő:
Elnök: Jancsó István 41/62
Az új Elnökség tagjai:
Süle Katalin 54/62
Bujdosó Márton 52/62
Anka István 50/62
Tábori Imre 48/62
Porkert Krisztián 47/62
Dr. Baranyi István 46/62
Dr. Osvay György 41/62
Balogh Zsolt 40/62
Minden új tisztségviselőnek gratulálunk és sok sikert kívánunk a 2016-ig tartó négyéves ciklusuk folyamán!
A Közgyűlésen készült képek ide kattintva elérhetőek, valamint a „Fotók/Közgyűlés Jászdózsán 2012" alkönyvtárban is megtalálhatóak.
Vendégek Romániából
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
Szeptember végi látogatásunk nyomán Grigorean Dumitru vezetésével Román gazdálkodók 10 fős csoportja látogatta meg Egyesületünket 2012. november 30. és december 2.-a között. Vendégeink közül háromnak már van (40-200 tehenes) charolais állománya, a többiek pedig vásárláson gondolkodnak. Olyan tenyészetek meglátogatására került sor, amelyek az Ügyvezetés korábbi érdeklődésére válaszul jelezték, hogy van eladó pedigrés tenyész üszőjük. Pénteken Sápi Ferenc rohodi tenyészetébe érkeztek meg, majd az ebédet követően Szerencsi Mg. Zrt.-be látogattak. Dicházán töltötték az estét és másnap reggel az Abaúji Charolais Zrt. tenyészetét tekintették meg, majd Lajosmizsére, a Charolais Kft.-be érkeztek. Szombaton este több helyi gazda részvételével közös vacsora volt a Liza Hotelben. Vasárnap reggel Anka István tenyészete következett Kunadacson, majd koradélután sor került dr. Kurilla László állományának (fotó) megtekintésére, ahonnan a vendégeink hazaindultak. Nyilatkozataik alapján bízunk benne, hogy a látogatást mihamarabb tényleges üzletek is követhetik. A látogatásról készült képek megtekinthetők a „Fotók/Vendégek Romániából” alkönyvtárban.
Aktuális és 2013-ban várható támogatások
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
"Aktuális és 2013-ban várható támogatások" címmel nagysikerű előadást tartott Cserkeszőlőn Dr. Vásáry Miklós, a VM Agrárközgazdasági Főosztályának EU referense 2012. november 27.-én. A több, mint ötven fő részvételével megtartott előadásra az Egyesületünk kétnapos rendezvényének keretében került sor. Az előadás anyaga innen letölthető! A kedvezményes finanszírozási konstrukciók állásáról is tájékoztatást kaptunk, aminek az anyaga szintén megtekinthető az "Információ" alkönyvtárban. Az eseményről készült fényképek megtekinthetők a „Fotók/Cserkeszőlő 2012” alkönyvtáron belül.
2013-as naptár tervezetek
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
Az elmúlt évekhez hasonlóan idén is készülnek a tagság által beküldött fotókból a jövő évi naptárak.
Az asztali naptár tervezetei megtekinthetők a 'Marketing' menü 'Naptárterv' menüpontjában!
Sőt, október 18-án délig tagjaink belépést követően szavazni is tudnak a számukra legjobban tetsző változatra!
Spermabehozatal
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
Az elmúlt évek gyakorlatához hasonlóan az Egyesület spermabehozatalt szervez Franciaországból és Svédországból. A katalógusok, ill. a választék megtalálható tagjaink számára bejelentkezést követően (bal oldalon, a bejelentkező felületen) az 'Egyesület' menüpont 'Tagok részére' menüpontjának 'Spermaimport' almenüjében.
Az igényeket mihamarabb, de legkésőbb szeptember végéig kérjük eljuttatni az Ügyvezetésre!
Hozzáférhető BreedPlan tenyészértékek
Írta Dr. Domokos Zoltán. Közzétéve itt: Újdonságok
A hazai charolais tenyésztők versenyképességét nagy mértékben javítani képes, hogy az Egyesületünk tenyészállatainak most már a világhálón is hozzáférhetőek a tenyészérték (TE) adatai a tenyésztésben elmélyedni kívánó hazai és külföldi érdeklődők számára. 1999-ben vettük fel a kapcsolatot a BreedPlan nevű tenyészérték becsléseket végző ausztráliai szervezettel (University of New England, Armidale, NSW) és 2000 óta végzünk velük együttműködve TE számításokat. Jelenleg az egyesületünk megkapja a BreedPlan-nek ugyanazokat a világszínvonalú szolgáltatásait, mint a másik 90 tenyésztőszervezet Ausztráliából, Új-Zélandról, Észak - és Dél-Amerikából, Afrikából és Európából és amelyeknek az adatai a honlapjáról szintén elérhetőek.
Tenyészbika ÁRVERÉS Gödöllőn
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok

A 2011 decemberében immár harmadik alkalommal indult központi STV lezárásaként a Szent István Egyetem tanüzemében, Gödöllőn
2012. június 8-án (pénteken) 13:30-kor
a KSTV-ben minősült bikaborjak – a tavalyihoz hasonlóan –
nyilvános árverés
keretében kerülnek értékesítésre. Az érdeklődők már 10 órától megtekinthetik az árverésre bocsátott bikákat, az egyedek pedigréjét, STV alatti nyújtott teljesítmény adatait árverési katalógus formájában kapják kézhez. Délben az árverést rendező Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete látja vendégül a megjelenteket.
Az árverésről szóló bővebb információk megtalálhatók a KSTV honlapján.
Az árverésre kerülő állatok adatai 2012. június 6-án felkerültek az oldalra!
2012. évi falinaptárak
Közzétéve itt: Újdonságok
Elkészült az ideihez hasonlóan a 2012-es falinaptár tervezete, mely megtekinthető és az ügyvezetésen megrendelhető november 15-ig! (Tervezet, mely véglegesnek tekinthető, érdemi változás már nem várható.)
Idei hódmezővásárhelyi eredmények
Közzétéve itt: Újdonságok
Felkerültek a 2011. évi hódmezővásárhelyi versenyeredmények az 'Eredmények' menüpontba.
Tenyészbika árverés
Közzétéve itt: Újdonságok
 |
A központi STV zárását követően 2011. április 28-án kora délután került sor az eladásra felkínált fiatal charolais tenyészbikák árverezésére. További részletek a "KSTV Gödöllő" alkönyvtárban olvashatóak. |
Hologram-matrica a pedigréken
Közzétéve itt: Újdonságok
Egyesületünk a 2011. január 1-től az esetleges hamisítások megakadályozása érdekében a kiadott származási igazolásokat 2x2 cm-es hologram-matricával látja el. A matricán egyesületünk logója és egyedi sorszám található, valamint a háttérben „security” felirat és egy földgömb látható. A származási igazolás bemutatása itt!
2011. évi asztali- és falinaptárak
Közzétéve itt: Újdonságok
Elkészült az ideihez hasonlóan a 2011-es asztali naptár, mely megtekinthető, és az ügyvezetésen megrendelhető november 15-ig.
Charolais Világkongresszus, 2010, USA
Közzétéve itt: Újdonságok
2010-ben a Charolais Világkongresszus (CWC) az USA-ban, Texas és Oklahoma államokban került megrendezésre május 15. és 21. között. Úti beszámoló olvasható az 'Információk' menüpontban! Sok érdekes kép található a "Fotók" alkönyvtárban! (Photos in the "Fotók" subdirectory!)
Hódmezővásárhely 2010.
Közzétéve itt: Újdonságok
A XVII. Alföldi Állattenyésztési és Mezőgazda Napok 2010. április 23-25. között kerül megrendezésre, melynek keretében idén is lesz charolais tenyészállat verseny. A részletes állategészségügyi feltételek és a jelentkezési lap letölthető.
Költözik az MgSzH DNS Labor
Írta Török Márton. Közzétéve itt: Újdonságok
Az MgSzH Genetikai Laboratóriuma 2009. június 8-tól a Tábornok utcában lesz elérhető. Az ezzel kapcsolatos, 3 oldalas MgSzH tájékoztató itt olvasható: 1. oldal, 2. oldal, 3. oldal.