1%

Main page

Tisztújító közgyűlés Vecsésen

Igen nagy érdeklődés mellett zajlott az egyesületünk rendkívüli, tisztújítással egybekötött közgyűlése. 78 mandátum került kiosztásra úgy, hogy a képviselet nálunk szigorúan szabályozott: természetes személy csak maga szavazhat, míg gazdasági társaság esetén a képviselet legfeljebb csak

alkalmazottra ruházható át. A vírusfertőzés jelentős kockázata miatt szigorú biztonsági szabályokat léptettünk életbe. A vecsési Bálint Ágnes Kulturális Központ közel 300 fős színháztermében csak minden második sorban ülhettek a tagok és pártolótagok, akiknek a testhőmérsékletét is megmértük a regisztráció alkalmával. A nyugodt hangulatban zajló közgyűlésen a tagok ellenszavazat és tartózkodás nélkül fogadták el a 2019-es szakmai beszámolót és mérleget, valamint a 2020-as szakmai és pénzügyi tervet, majd sor került a tisztújításra.

 

ujelnokseg20201002A képen balról: Bujdosó Márton, Németh György, Osvay György, dr. Baranyi István (elnök), Taskó József, Marossy László, Nyakas Dávid, Oláh Pál és Nagy Pál újonnan megválasztott elnök és elnökségi tagok láthatók.

A háromtagú jelölőbizottság elnökeként Anka István először a jelölés és választás rendjére tett javaslatot, amit elfogadott a közgyűlés. Az elnöki tisztségre csupán egy jelölés érkezett dr. Baranyi István személyében, akit önálló szavazás keretében jelentős, több mint kétharmados többséggel (53 szavazattal) választott meg elnöknek a tagság. A háromtagú szavazatszámláló bizottságot Zsellér Pál vezette, akinek munkáját Csürhésné Máté Emília, valamint dr. Miklós Barna segítették.

A kilenctagú elnökség még fennmaradó 8 helyére 15 fő került fel a jelölőlistára és a nyolc legtöbb szavazatot kapó jelölt kapott mandátumot a következő ciklusra (2020. november 16-tól 4 éves időtartamra). Nevezetesen Németh György (59 szavazat), Taskó József (58), Osvay György (54), Oláh Pál (49), Nyakas Dávid (45), Nagy Pál (43), Marossy László (40) és Bujdosó Márton (32).

Gratulálunk az újonnan megválasztott tisztségviselőinknek és szakmai sikereket, jóhangulatú együttműködést kívánunk!

A közgyűlésről további képek itt találhatók.