1%

Main page

Húsmarhatenyésztési konferencia Cserkeszőlőn

Mintegy száz fő részvételével zajlott az egyesületünk kétnapos konferenciája Cserkeszőlőn az Aqua-Spa Hotelben 2017. november 22-23.-án. Nemzetközi előadók részvételével szerdán és csütörtökön nyolc, egyenként 45-60 perces magas szakmai színvonalú

előadást nagy érdeklődés mellett hallgatták a jelenlevők. Minden megjelenő tagunk, előadónk és vendégünk kapott egy-egy példányt James E. Drayson: A tenyészbikák termékenyítőképessége című könyvből. Elnökségünk „A charolais Fajtáért” emlékérmet adományozott Bujdosó Mártonnak – egyesületünk elnökének, mely kitüntetés átadására itt került sor. A résztvevők ígéretet kaptak rá, hogy újra átélhetik az előadásokat, aki pedig elmulasztotta és érdeklődik, hamarosan megtekintheti az előadások vágatlan anyagát honlapunkon. A szakmai beszélgetések, GULYÁS program telepítések mellett jutott idő a cserkeszőlői gyógyvíz kipróbálására is, hiszen sokan éltek a lehetőséggel és két éjszakára is maradtak.

 

Előadások 2017. november 22.-én:

Dr. Márton István – Aktualitások a húsmarhaágazatban

Bujdosó Márton – 25 éves a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete

Dr. Varga János – Állategészségügyi preventív technológia hangsúlyos elemei, aktualitások a húsmarhaágazatban

Halász Tamás – A szarvasmarha szaporodásbiológiája és a takarmányozás összefüggései

2017. november 23.-án:

Dr. Jaroslav Pokoradi – Tenyészbikák termékenységének vizsgálata, az eredmények értékelése és annak gazdasági jelentősége

Dr. Gábor György – A tenyészbikák komplex andrológiai vizsgálata

Dr. Pomichal István – 20 év tenyésztési tapasztalatai a charolais fajtával

Dr. Hatvani Csilla – Húsmarha állományok szaporodásbiológiai gondozásának gyakorlati kérdései és az ultrahang diagnosztika alkalmazásának lehetőségei

A képen bal oldalt Bujdosó Márton díjazott, jobbra pedig dr. Baranyi István látható, aki az elnökség nevében átadta „A charolais Fajtáért” kitüntetést.

A rendezvényről készült képek itt tekinthetők meg.