1%

Main page

Mezőcsáti Regionális Szakmai Nap

Elnökségünk idén januárban határozott Regionális Szakmai Napok megrendezéséről. Ezek sorában másodikként 2017. október 19.-én került sor Mezőcsát városa polgármesterének és Taskó József támogatásával a rendezvényre, mintegy 90 fő részvétele mellett. Az egyesületünk

elnökségi tagjaként Taskó József volt a házigazda – úgyis mint akinek a tenyészetét a délután folyamán meglátogattuk. Bujdosó Márton elnök köszöntőjét követően Németh Csaba, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szakértője tartott előadást a vidékfejlesztéssel kapcsolatos szabályozások aktualitásairól. Dr. Török Márton, tenyésztésvezető bemutatta a Gulyás szakmai szoftverünket, amellyel május óta élesüzemben dolgozik az ügyvezetés és most már többtucatnyi tenyészet is. A húsmarhatenyésztők adminisztrációs kötelezettségeinek fontos elemeiről beszélt Panda György tenyésztési felügyelő, ENAR koordinátor a J. N. Szolnok Megyei Kormányhivatal szakértője. Ezt követően Kardos József, a Hunland Kft. képviselője tájékoztatást adott az aktuális piaci viszonyokról (mely itt meghallgatható), majd az Impavidus Zrt. nevében Till Norbert beszélt legfontosabb termékükről. A tanácskozás kérdésekkel, válaszokkal és hozzászólásokkal zárult.

 

A Taskó család vendégei voltunk egy kiváló ebédre, majd ezt követően került sor Taskó József 11 éve létrehozott charolais tenyészetének, tavaly vásárolt franciaimport törzsállomány és húsmarha ágazatban nemigen használt állományegészségügyet figyelő, vemhesítést segítő technológia bemutatására. A nap folyamán minden érdeklődő találhatott hasznos információkat, szakmai kiállítóinkkal erősíthette a kapcsolatait. Köszönjük a Taskó családnak a rendezvény sikere érdekében hozott áldozataikat!

A FOTÓK alkönyvtárban további képek találhatók.