Elnökségi ülés Budapesten
2014. július elsején tartotta soron következő ülését a Magyar Charolais Tenyésztők Egyesületének Elnöksége a Magyar Állattenyésztők Szövetségének székházában, Budapesten. A kilenctagú elnökség majdnem teljes létszámban képviseltette magát és ugyancsak jelen volt a Felügyelő Bizottság több tagja is.
A május 20.-án nem tárgyalt ügyek mellett döntést hozott az Elnökség például arról is, hogy 2014-ben két helyszínen, Hajmáson és Lajosmizsén támogatja központi sajátteljesítmény-vizsgálat (KSTV) indítását. Az előző helyszínen inkább a viszonylag intenzíven nevelt növendékbikák befogadására kerülhetne sor, míg a második helyszínen a viszonylag kevésbé intenzív körülmények közül érkezett, elsősorban ranch típusú (suta) állatok összevetése történne a Tenyésztési programunkban megfogalmazott szempontok betartása mellett. A törzstenyészetek mellett lehetőségük van e címmel nem rendelkező tenyészeteknek is, hogy az előfeltételek egyedenkénti teljesülésének ellenőrzését követően akár 3-3 darab kiemelkedő állatot is beszállítsanak KSTV-ra.