1%

Main page

Szakmai nap a Geréby Kúriában

A Magyar Charolais Tenyésztők Egyesülete kilenc nap alatt harmadikként Lajosmizsén, a Geréby Kúriában tartotta regionális szakmai napját 2017. október 25.-én. A rendezvény levezető elnöke Bujdosó Márton, egyesületünk elnöke volt, díszvendége pedig Nagy Tamás,

aki az együttműködés, szövetkezés és érdekképviselet lehetőségeiről tartott előadást. A májusban beindult GULYÁS szakmai szoftver működéséréről, használati lehetőségeiről adott rövid tájékoztatást előadásában dr. Török Márton. Panda György ENAR szakreferens, tenyésztési felügyelő pedig előadásában a húsmarhatenyésztők adminisztrációs kötelezettségeire hívta fel a jelenlévők figyelmét. Kardos József a piaci mozgásokról, lehetőségekről tartott komoly érdeklődést kiváltó előadást, továbbá a Bentley, Impavidus és az UBM képviselői a kínálatuk hangsúlyos elemeit ismertették mintegy 80 fő érdeklődő előtt. Ezt követően mintegy félórás időkeretben kérdések  és válaszok következtek. Köszönjük előadóinknak és támogatóinknak, hogy hozzájárultak a rendezvényünk sikeres lebonyolításához!

 

A „Fotók” alkönyvtárban képsorozat található, mely itt is megtekinthető.